Eb 2016: az osztrákok Szalaitól tartanak, készülnek rá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 13:53
Sajtótájékoztatót tartott az osztrák labdarúgó-válogatott, a mieink első Európa-bajnoki csoportellenfele. Sebastian Prödl, a Werder Bremen korábbi középhátvédje Szalai Ádámot emelte ki a magyar játékosok közül.

„Fontos az első meccs, de ugyanolyan fontos a második kettő is. A magyarok erősek, keménynek kell lennünk. Jól sikerült a felkészülésünk, az itteni körülmények is fantasztikusak. Néhány apróságot még gyakorolnunk kell, de készen állunk” – nyilatkozta Marcel Koller, az osztrák válogatott szövetségi kapitánya.„Fontos az első meccs, de ugyanolyan fontos a második kettő is. A magyarok erősek, keménynek kell lennünk. Jól sikerült a felkészülésünk, az itteni körülmények is fantasztikusak. Néhány apróságot még gyakorolnunk kell, de készen állunk” – nyilatkozta Marcel Koller, az osztrák válogatott szövetségi kapitánya.

„Nem számítottunk ekkora érdeklődésre, de nagyon örülünk a kiemelt figyelemnek. Alig várjuk, hogy elkezdődjön az Eb” – mondta Martin Harnik, a Bundesligából kieső VfB Stuttgart középpályása.

„Szalai Ádámot emelném ki a magyarok közül. Nagyon jók a testi adottságai és keményen, erőszakosan játszik. Készülünk rá” – hangoztatta Sebastian Prödl, a Werder Bremen korábbi, a Watford jelenlegi játékosa.

A magyar és az osztrák nemzeti együttes június 14-én, 18 órától csap össze az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában.

MAGYARORSZÁG EURÓPA-BAJNOKI KERETE
KAPUSOK:
1 Király Gábor (Haladás), 12 Dibusz Dénes (Ferencváros), 22 Gulácsi Péter (RB Leipzig)
VÉDŐK:
21 Bese Barnabás (MTK), 5 Fiola Attila (Puskás Akadémia), 20 Guzmics Richárd (Wisla Kraków), 23 Juhász Roland (Videoton), 4 Kádár Tamás (Lech Poznan), 3 Korhut Mihály (Debrecen), 2 Lang Ádám (Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 6 Elek Ákos
(Diósgyőr), 10 Gera Zoltán (Ferencváros), 15 Kleinheisler László (Bremen), 14 Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), 8 Nagy Ádám (Ferencváros), 16 Pintér Ádám (Ferencváros), 18 Stieber Zoltán (Nürnberg)
TÁMADÓK: 13 Böde Dániel (Ferencváros), 7 Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), 11 Németh Krisztián (al-Garafa), 17 Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), 19 Priskin Tamás (Slovan Bratislava), 9 Szalai Ádám (Hannover)
Szövetségi kapitány: Bernd Storck

EURO 2016
AZ F-CSOPORT MENETRENDJE
Június 14.18.00Ausztria–MAGYARORSZÁGBordeaux, Matmut Atlantique
Június 14.21.00Portugália–IzlandSaint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁGMarseille, Stade Vélodrome
Június 18.21.00Portugália–AusztriaPárizs, Parc des Princes
Június 22.18.00Izland–AusztriaSaint-Denis, Stade de France
Június 22.18.00MAGYARORSZÁG–PortugáliaLyon, Stade des Lumières

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik