Eb 2016: a világbajnok könnyben úszó szemekkel nyilatkozott – videó

Vágólapra másolva!
2016.07.03. 07:42
null
Andrea Barzagli (jobbra) nehezen tudta túltenni magát a kudarcon (Fotó: AFP)
Németország drámai tizenegyespárbajban legyőzte Olaszországot, így bejutott a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjébe. Az Eb-n az előzetes várakozásokhoz képest erőn felül teljesítő squadra azzurra így végül nem került be a legjobb négy közé, a világbajnok Andrea Barzagli pedig a meccs után nem tudta leplezni az elkeseredettségét.

„Ez hatalmas csalódás, mert valóban mindent beleadtunk. Sajnos mégsem maradt más, mint a vereség. Elnézést… Az összes jó dolog, amit tettünk (...), végül semmit sem ért…” – kereste a szavakat Andrea Barzagli az olasz állami tv kamerája előtt, miközben a könnyeit törölgette.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A válogatott védő elkeseredettsége azért is érthető, mert már 35 éves, és elképzelhető, hogy ez volt az utolsó nagy tornája címeres mezben.

A Juventus hátvédje után egy másik világbajnok, a juvés csapattárs Gianluigi Buffon állt a kamerák elé, és szintén nagyon érzelmesen nyilatkozott.

„Sokkoló volt ez az este. Úgy gondoltuk, hogy valami különlegeset teszünk, amihez végül csak az utolsó lépések hiányoztak – mondta a kapus, majd nagy levegő után folytatta. – Amit tehettünk, megtettünk, menni kell tovább az úton. A maximumot nyújtottuk, ez erre volt elég. Igazán sok izzadságcseppünk benne volt ebben az eredményben, mégis csak hajsza volt az álom után.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik