Besic Bale-t is „zsebre tette” - „C. Ronaldo, te vagy a következő!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.11. 11:21
null
Az UEFA honlapja szerint Besic Bale árnyéka volt (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők pénteki játéknapját követően ismét hangos volt a nemzetközi sajtó Muhamed Besic teljesítménye kapcsán. A Ferencváros korábbi futballistája féken tartotta Gareth Bale-t, ezzel a mérkőzés (egyik) legjobbja lett. Szintén a pénteki játéknap érdekessége volt, hogy a holland és az olasz válogatott is csak nagy nehezen tudta legyőzni előzetesen esélytelenebbnek tartott riválisát. Igaz, a győztes csapat tagjai állítják, egy percig sem kételkedtek sikerükben…

A bosnyák bhdragons.com beszámolói szerint Besic kiérdemelte a mérkőzés legjobbjának járó címet, és kiemeli, hogy 2014-ben a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt ő hozta a válogatottban. Az oldal kiemeli, hogy a Ferencváros korábbi futballistája kiváló teljesítményre képes a világsztárok ellen, miután a nyári világbajnokságon semlegesítette Lionel Messit, most Bale sem tudott kibontakozni mellette.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja Bale árnyékának nevezi az Everton futballistáját, aki a Twitteren rengeteg magasztaló dicséretet kapott. Az egyik hozzászóló szerint játékával Besic kijavította Safet Susic taktikai hibáit, egy másik vélemény szerint pedig még Cristiano Ronaldo is elkezdhet félni tőle…

„Besic az idén Messit és Bale-t is zsebre tette. Ronaldo, te vagy a következő!” – fogalmazott a hozzászóló. Több Everton-szurkolót megnyugtatott Besic pénteki játéka, mondván, ha kiesik Gareth Barry, akkor sem aggódnak a megfelelő pótlás miatt. Besic az előzetes hírekkel ellentétben a középpályán kapott lehetőséget, kiválóan összejátszott Miralem Pjaniccsal, és a legtöbb sikeres passzt vitte véghez a mérkőzésen.

A Bleacher Report szerint, nem sokan vannak, akik így tudják szerelni Bale-t:

VAN PERSIE: BIZARR ESTE VOLT, DE ELÉRTÜK A CÉLUNKAT

Hollandia az első fordulós vereség után újra megizzadt, ám végül remek hajrával 3–1-re legyőzte a jóval esélytelenebbnek tartott Kazahsztánt. Guus Hiddink, a győztes válogatott szövetségi kapitánya egy pillanatig sem kételkedett a sikerben, Robin van Persie szerint bizarr estéjük volt, míg Ibrahim Afellay nagyon boldog volt visszatérése után.

„Elégedettek lehetünk a mérkőzés után – értékelt Hiddink. – Egyetlen szögletet végeztek el a kazahok, abból rögtön betaláltak, azt követően pedig egy valóságos falon kellett átjutnunk. Az első félidőben szenvedtünk, a szünetben azonban nyugodtak maradtunk. Tudtuk, ha így folytatjuk, előbb-utóbb sikerül betalálnunk. Egy pillanatig sem kételkedtem a sikerünkben. Már a félidőben terveztük Huntelaar cseréjét, örülök neki, hogy a szurkolók is lelkesek voltak, amikor pályára került. Bízom benne, hogy Izlandon is nyerünk, ott több helyünk lesz játszani.”

„Bizarr este volt, de végül elértük a célunkat – mondta Van Persie. – Nem volt sok helyzetük, ezért végig bíztunk magunkban, így sikerült elérnünk azt az eredményt, amit akartunk. Nehéz volt, de jól játszottunk.”

A sérülését követően két év után visszatérő Ibrahim Afellay gólt szerzett és gólpasszt jegyzett Kazahsztán ellen.

„Nehéz időszakon vagyok túl – mondta Afellay. – Két éven át nem voltam a holland keret tagja, de az, hogy most így sikerült a visszatérésem, plusz lökést ad nekem. A mérkőzés alatt nem gondolkodtam ezen, de a meccs után rájöttem, micsoda élmény volt számomra az egész. Sérülése után az ember rájön, hogy mekkora kincs egészségesnek lenni, ezért kiélvezem minden pillanatát.”

Chiellini nem az öngólja után reagált így… (Fotó: Action Images)
Chiellini nem az öngólja után reagált így… (Fotó: Action Images)

GIORGIO CHIELLINI: SZERENCSÉRE EGGYEL TÖBB MENT A JÓ KAPUBA…

Az öngólt összehozó, de az ellenfél kapujába kétszer is betaláló Giorgio Chiellini főszereplésével Olaszország hazai pályán 2–1-re legyőzte Azerbajdzsánt. A Juventus hátvédje örül neki, hogy eggyel több gólt szerzett az ellenfél kapujába.

„Szerencsére eggyel több ment a jó kapuba… – viccelődött Chiellini. – Rendkívül szomorú lettem volna, ha elveszítjük ezt a mérkőzést, különösen a szurkolók miatt, akik elképesztőek voltak. Nem volt könnyű, de biztosak voltunk benne, hogy később sikerül eldönteni a találkozót. Ez a mérkőzés remek motivációt jelenthet a jövőre nézve. A csapat megmutatta karakterét, küzdeni tudását. Értékelni kell a találkozót, mert nagy potenciál van együttesünkben.”

EMLÉKEZTETŐ
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK

2. FORDULÓ
A-csoport

LETTORSZÁG–IZLAND 0–3 (0–0)
Riga,
Skonto Stadion. Vezette: Robert Schörgenhofer (osztrák)
LETTORSZÁG: Kolinko – Dubra, Gorkss, Bulvitis – Morozs – Gabovs, Fertovs, Rugins (Freimanis, 63.), Kovalovs (A. Visņakovs, 81.) – Sabala (E. Visnakovs, 81.), Rudnevs. Szövetségi kapitány: Marians Pahars
IZLAND: Halldórsson – E. Bjarnason, R. Sigurdsson, Árnason, A. Skúlason – B. Bjarnason, A. Gunnarsson, G. Sigurdsson (Skúlason, 80.), Hallfredsson (Gíslason, 87.) – Sigthórsson, Bödvarsson (Finnbogason, 77.). Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck
Gólszerző: G. Sigurdsson (66.), A. Gunnarsson (77.), Gíslason (90.)
Kiállítva: Rudnevs (55.)

HOLLANDIA–KAZAHSZTÁN 3–1 (0–1)
Amszterdam, Amszterdam Aréna. Vezette: Matej Jug (szlovén)
HOLLANDIA: Cillessen – Van der Wiel, De Vrij, Martins Indi (Fer, 81.), Blind – N. De Jong (Huntelaar, 56.), Sneijder, Afellay – Robben, Van Persie, Lens. Szövetségi kapitány: Guus Hiddink
KAZAHSZTÁN: Mokin – Mirosnicsenko, Dmitrenko (Gurman, 72.), Vorotnikov, Abdulin, Szujumbajev – Bogdanov, Karpovics (Korobkin, 79.) – Dzolcsijev, Hizsnicsenko (Nurgalijev, 90.), Somko. Szövetségi kapitány: Jurij Krasznozsan
Gólszerző: Huntelaar (62.), Afellay (82.), Van Persie (89. – 11-esből), ill. Abdulin (17.)
Kiállítva: Dzolcsijev (64.)

TÖRÖKORSZÁG–CSEHORSZÁG 1–2 (1–1)
Isztanbul,
Sükrü Saracoglu. Vezette: Jonas Eriksson (svéd)
TÖRÖKORSZÁG: Tolga Zengin – Gökhan Gönül, Mehmet Topal, Semih kaya, Caner Erkin – Ozan Tufan, Selcik Ínan (Oguzhan Özyakup, 79.), Arda Turan – Olcay Sahan (Muhammet Demir, 66.), Umut Bulut, Gökhan Töre (Olcan Adin, 68.). Szövetségi kapitány: Fatih Terim
CSEHORSZÁG: Cech – Kaderábek, Sivok, Kadlec, Limbersky – Darida, Vácha – Rosicky – Dockal (Plasil, 92.), Lafata (Vydra, 84.), Krejci (Pilar, 68.). Szövetségi kapitány: Pavel Vrba
Gólszerző: Umut Bulut (8.), ill. Sivok (15.), Dockal (58.)

B-csoport

BELGIUM–ANDORRA 6–0 (3–0)
Brüsszel,
Baldvin király Stadion. Vezette: Szerhij Bojko (ukrán)
BELGIUM: Courtois – Alderweireld, Kompany (Pocognoli, 56.), Lombaerts, Vertonghen – Defour – Chadli (Fellaini, 61.), Nainggolan, De Bruyne, Mertens – Origi (Lukaku, 66.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
ANDORRA: Pol – San Nicolás, Emili García, Lima, Maneiro – J. Ayala, Vales – Rubio (Lorenzo, 61.), M. Vieira, C. Martínez (Moreno, 78.) – G. Riera (Marc García, 72.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
Gólszerző: De Bruyne (31. – 11-esből, 34.), Chadli (37.), Origi (59.), Mertens (65., 68.)

CIPRUS–IZRAEL 1–2 (0–2)
Nicosia,
GSP Stadion. Vezette: Daniele Orsato (olasz)
CIPRUS: Jorgallidesz – Sztilianu (Kiriaku, 45+2.), Merkisz, Dossa Júnior, Antoniadesz – Nikolau, Laban – Haralambidisz (Szotiriu, 45+2.), Makridisz, Makrisz (Alekszandru, 69.) – Hrisztofi. Szövetségi kapitány: Pambosz Hrisztodulu
IZRAEL: Marciano – Mesumar, Tal Ben Haim, Tibi, Ben Harus – Natkho, Jeini, Zahavi – Vermut (Biton, 82.), Damari (Sechter, 68.), Tal Ben Haim II. (Refaelov, 73.) Szövetségi kapitány: Eli Guttmann
Gólszerző: Makridisz (67.), ill. Damari (38.), Ben Haim II. (45.)

WALES–BOSZNIA-HERCEGOVINA 0–0
Cardiff, Cardiff City Stadion. Vezette: Vlagyiszlav Bezborogyov (orosz)
WALES: Hennessey – Chester, A. Williams, B. Davies – Gunter, A. King, J. Williams (G. Williams, 83.), Ledley, N. Taylor – Bale – Church (Robson-Kanu, 65.). Szövetségi kapitány: Chris Coleman
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Begovic – Mujdza, Hadzic, Sunjic, Lulic – T. Susic, Besic, Medunjanin – Pjanic – Ibisevic (I. Hajrovic, 83.), Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic

H-csoport
BULGÁRIA–HORVÁTORSZÁG 0–1 (0–1)
Szófia,
Vaszil Levszki Stadion. Vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
BULGÁRIA: Sztojanov – Zanev (G. Iliev, a szünetben), Bodurov, A. Popov, J. Minev – Djakov, Gadzsev (Tonev, 68.) – Manolev, G. Milanov, I. Popov – Micanszki (Galabinov, a szünetben). Szövetségi kapitány: Ljuboszlav Penev
HORVÁTORSZÁG: Subasic – Srna, Corluka, Vida, Perisic – Rakitic (Kovacic, 80.) – Olic, Modric, Mandzukic, Brozovic, Pranjic. Szövetségi kapitány: Niko Kovac
Gólszerző: Bodurov (36. – öngól)

OLASZORSZÁG–AZERBAJDZSÁN 2–1 (1–0)
Palermo, Renzo Barbera. Vezette: Hüseyin Göcek (török)
OLASZORSZÁG: Buffon – Ranocchia, Bonucci, Chiellini – Darmian (Candreva, 81.), De Sciglio – Florenzi (Giovinco, 77.), Pirlo (Aquilani, 73.), Marchisio – Zaza, Immobile. Szövetségi kapitány: Antonio Conte
AZERBAJDZSÁN: K. Agajev – Allahverdijev, Guszejnov, R. F. Szadjgov, Qirtimov (Ramaldanov, a szünetben) – Qarajev, Amirgulijev (Nadirov, 86.) – А. Abdullajev, Nazarov – Dadaszov (C. Hüszejnov, 59.), R. Alijev. Szövetségi kapitány: Beti Vogts
Gólszerző: Chiellini (44., 82.), ill. Chiellini (75. – öngól)

MÁLTA–NORVÉGIA 0–3 (0–2)
Ta'Qali,
Nemzeti Stadion. Vezette: Antony Gautier (francia)
MÁLTA: Hogg – Z. Muscat, Agius, R. Camilleri – P. Fenech, Briffa (Grioli, 72.), R. Muscat, Failla, R. Fenech (Kristensen, 72.) – M. Mifsud, Schembri (T. Vella, 85.). Szövetségi kapitány: Pietro Ghedin
NORVÉGIA: Nyland – Elabdellaoui, Nordtveit, Forren, Linnes – Skjelbred (Samuelsen, 62.), Johansen, Tettey (Singh, 77.) – King (Nielsen, 75.), T. Elyounoussi, Daehli. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo
Gólszerző: Daehli (22.), King (26., 49.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 2 2 6–0 +6 6
2. Csehország 2 2 4–2 +2 6
3. Hollandia 2 1 1 4–3 +1 3
4. Kazahsztán 2 1 1 1–3 –2 1
5. Lettország 2 1 1 0–3 –3 1
6. Törökország 2 2 1–5 –4 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 2 1 1 2–1 +1 4
2. Izrael 1 1 2–1 +1 3
3. Belgium 1 1 6–0 +6 3
4. Ciprus 2 1 1 3–3 0 3
5. Bosznia-Hercegovina 2 1 1 1–2 –1 1
6. Andorra 2 2 1–8 –7 0
A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 2 2 4–1 +3 6
2. Horvátország 2 2 3–0 +3 6
3. Norvégia 2 1 1 3–2 +1 3
4. Bulgária 2 1 1 2–2 0 3
5. Azerbajdzsán 2 2 2–4 –2 0
6. Málta 2 2 0–5 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik