Szabó József: Ukrajna megvette az Eb-t

Vágólapra másolva!
2012.06.18. 09:04
null
Szabó József nyíltan beszélt az ukrán futball gondjairól
„Fiúk, háromnegyed órám van, utána mennem kell a tévébe” – jelzi már a telefonban Szabó József, hogy az ukrán televízió vezető Eb-szakkommentátoraként mostanság be vannak osztva a percei. A kávézóban töltött háromnegyed óra alatt kollégánk, Csillag Péter többet megtudott a torna ukrán hátteréről, mint az eddigi hónapokban összesen. Megvásárolt rendezés, korrupt játékosok és vezetők, szélhámosok – a 72 éves ungvári férfi, a Dinamo Kijev legendás középpályása és edzője, a negyvenszeres szovjet válogatott, Ukrajna korábbi szövetségi kapitánya, a labdarúgó-szövetség jelenlegi utánpótlás-vezetője kifogyhatatlan a történetekből.

 

– Kiesik a válogatott?
– Mellettünk szól, hogy az angolok nagyon rosszak. Nézem Gerrardot, és nem ismerek rá. Ő általában az egész pályát bejátssza, hátul is, a középpályán is, elöl is. A szabadrúgást sem ő rúgja! Látom, hogy szabadrúgást kapnak az angolok tizennyolc vagy tizenkilenc méterről, és a fiatal srác elveszi a labdát, Gerrard meg csak bámul, hagyja, nem is szól semmit. Biztos, hogy valami nem stimmel. Hodgson nem Capello. Nála még megvolt a rend a pályán, mindenki tudta, mi a feladata. Én nem értem, pénteken hogyan rúgtak három gólt. Lehet azt mondani, hogy véletlenül nyertek. Rendben, a svédek már alig tudtak lépni, az sem egy jó csapat. Ugye, a magyarok is megverték őket Budapesten?

– Tavaly ősszel kettő egyre. Igaz, hogy néhány éve szövetségi kapitánynak hívták Magyarországra?
– Engem ugyan nem hívtak! Hallgassanak ide, már lemondtam az egészről! Ide is külföldieket hoznak, nem baj, hát hozzanak külföldieket. A magyar szövetség nem vette fel velem a kapcsolatot. Volt valami, mondogattak valamit, de semmi konkrétum. Látják, Trapattoni dolgozik, ő hetvenhárom, én hetvenkettő, és hála Istennek, még szaladgálok. De nem is akarok Ukrajnában edzőnek menni, mert a futballban olyan dolgok történnek, hogy azt nem lehet elmondani. Nemrég az ungváriak hívtak, de mondtam a tulajdonosnak, hogy hallgass ide, te szélhámos vagy, te nem fizetsz a játékosoknak, én nem megyek oda.

– Miért, mi zajlik Ukrajnában?
– Olyan edzők dolgoznak, akiknek a nyolcadik, kilencedik, tizedik hely jó. És akkor megbeszélik, osztoznak egymással: három három. Én játszom nálad, leadom neked a meccset, megkapod a három pontot. Aztán te jössz hozzám, leadod nekem a meccset. Minek döntetlent játszani, amikor az csak két-két pont? Ki van ez számolva. Megvan a tizedik hely, nem esnek ki, nem mennek feljebb.

– Ehhez korrupt futballisták is kellenek.
– A játékosok, úgy gondolom, belemennek. Két évvel ezelőtt megmondtam az ukrán futballvezetőségnek egy fórumon, hogy ha az edző parancsolja, hogy adják le a meccset, azonnal el kell tűnnie. Hát hogy néz a játékosai szemébe?

– És a lengyel–ukrán Eb-rendezés? Szakmai szempontok alapján döntött az UEFA?

– Én úgy gondolom, hogy amikor Hrihorij Szurkisz, a szövetség elnöke kitalálta, hogy rendezzünk Európa-bajnokságot, biztosan fizetett. Ilyen a világ. Kidobálta a pénzt, most meg visszaveszi, aztán szépen továbbáll. Be is jelentette már a lemondását.

– Vagyis az ukránok lefizették a döntéshozókat?
– Én nem tudom bizonyítani, hogy így volt, de így gondolom. Nézzék meg, utak nincsenek, ez sincs, az sincs, semmi sincs. Még a stadionok sincsenek teljesen készen, a szállodák meg pláne nem. De hát hiába, annak idején sokat ígértek.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, SZABÓ JÓZSEF MIÉRT NINCS JÓBAN A SZURKISZOKKAL, MIÉRT NEM MEGY VISSZA A DINAMO KIJEVHEZ, MIKÉNT ÉLTE MEG A ’66-OS SZOVJET–MAGYART ÉS MIT TETT ANDRIJ SEVCSENKÓÉRT, ELOLVASHATJA A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik