Matthäus: A bolgárok jobbak, mint a magyarok

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 13:38
null
Lothar Matthäus a rossz kezdés ellenére lát esélyt a bolgárok továbbjutására (Fotó: Action Images)
Pénteken ül először a bolgár labdarúgó-válogatott kispadján Lothar Matthäus. A Wales elleni idegenbeli Eb-selejtezőre készülő szakember optimista, és derűlátását részben arra alapozza, hogy tapasztalatai szerint a bolgár futball erősebb, mint a magyar, amelyben korábban szintén dolgozott a nemzeti válogatott irányítójaként.

„Megvan az elképzelésem arról, hogyan győzhetjük le a walesieket, de nyilván megértik, ha nem bocsátkozom részletekbe" – mondta az elutazás előtti sajtótájékoztatón Lothar Matthäus, akit csodatévőként szerződtettek kapitánynak a szeptember elején elbukott két Eb-selejtezőt követően, vagyis akkor, amikor a bolgár válogatott továbbjutási esélyei alaposan megcsappantak.

A német szakembernek kapitányként már vannak személyes tapasztalatai a walesiekről, hiszen a magyar válogatottat két felkészülési mérkőzésen is hadba vezethette ellenük. Mindkét találkozó vereséggel végződött: 2004-ben a walesiek Budapesten 2–1-re, 2005-ben (a pénteki mérkőzésnek is otthont adó) Cardiffban 2–0-ra győztek – az előbbi találkozás arról is nevezetes, hogy Matthäus az oldalvonal mellett dulakodásba keveredett a walesiek fenegyerekével, Robbie Savage-dzsel. Matthäus más magyar vonatkozású tapasztalataival igyekezett biztatni a bolgár közvéleményt:

„A bolgárok jobbak, mint a magyarok – jelentette ki kategorikusan Matthäus a bolgár vsekiden.com tudósítása szerint. – Nemcsak klubszinten, hanem egyéni képességek terén is. Voltam ott edző, az alapján mondom. Bulgáriában leginkább a szervezettséggel van a gond. Hogy egy példát is említsek: noha pénteken fontos meccset játszunk, hétfőn néhány játékosomnak még bajnokin kellett szerepelnie. Az ilyesmi nem segíti a felkészülésünket."

A Debrecen bolgár klubokkal szembeni, tavalyi és idei sikeres európai kupaselejtezőit (négy meccs, négy győzelem, két továbbjutás) ezek szerint a szabályt erősítő kivételnek tekintő Matthäus meglehetősen kényes szituációba csöppent Bulgáriában. Többek között cáfolnia kellett, hogy a keret összeállításába finoman fogalmazva beleszól az őt szerződtető Boriszlav Mihajlov, a Bolgár Labdarúgó-szövetség elnöke. A bolgár média elsősorban az olasz Parmát erősítő Valerij Bozsinov kimaradása hátterében sejtett felsőbb akaratot.

„A döntéseket én hozom, másképp alá sem írtam volna a szerződésemet. Személyes sérelmek, régi történetek nem érdekelnek, csupán egyvalamit tartok szem előtt: hogy jó eredményeket érjünk el, és boldoggá tegyük a bolgár szurkolókat. Bozsinov kedvéért elautóztam Firenzébe, együtt ebédeltünk, és nagyon hosszú beszélgetés végén arra jutottunk, hogy jelenlegi formája és fizikai állapota miatt nem hívom be. De megígérte, hogy keményen dolgozik majd a visszakerülése érdekében, aminek nagyon örülök, mert kitűnő játékosról van szó" – mondta keddi sajtótájékoztatóján a német legenda, aki egyúttal cáfolta és fordítási hibának tudta be, hogy a CSZKA Szófia–Porto Európa-liga-mérkőzés (0–1) láttán kijelentette volna: a szófiai klubból senkit sem kíván beválogatni.

Matthäus szerint a pénteki győzelemmel újjáéledhetnek a továbbjutási remények, viszont egy újabb vereség minden bizonnyal az esélyek elszállását jelentené. A válogatottságot lemondó Dimitar Berbatov távollétét firtató újságírók megnyugtatására a német szakember kijelentette: szerinte a most meghívott futballisták legyőzhetik Walest, ha legjobb formájukat futják. Az edzőtáborban mindenesetre kiváló hangulatot tapasztalt, szerinte a sérültek és a válogatottságot lemondók távolléte nem lehet magyarázat az esetleges bukásra.

Lothar Matthäus mindenesetre hosszú távra tervez, és kérdésre válaszolva kijelentette: bár szerb nyelvismerete révén sok mindent megért már a bolgárból, feltett szándéka megtanulni a nyelvet, hogy ezzel is kifejezze nagyrabecsülését Bulgária iránt.

Bulgária válogatottja Angliától idegenben (0–4), Montenegrótól hazai pályán (0–1) szenvedett vereséget a 2012-es Eb selejtezőin, a német szakember ezt követően váltotta Sztanimir Sztoilovot a szövetségi kapitányi poszton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik