Euro 2012: kulcsfontosságú pontokat hagytak Bakiban a belgák

Vágólapra másolva!
2011.09.02. 20:05
Belgium válogatottja vezetett, de a hajrában két pontot veszni hagyott (1–1) Azerbajdzsán vendégeként a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében, az A-csoport első pénteki mérkőzésén.

A hatalmas hőségben megrendezett mérkőzés első félidejében mindkét csapat sokat adott a biztonságra, gólhelyzetből csupán egy jelentős akadt: a 35. percben Eden Hazard előkészítése után Axel Witsel próbálkozott, Kamran Agayev védett.

A mozgékony Hazard kulcsszereplő volt az 53. percben is: ő harcolta ki azt a tizenegyest, amelyikből Timmy Simons megszerezte a vezetést a belgáknak. A vendégek őrizni próbálták az eredményt, ám nem jártak sikerrel: nem sokkal a befejezés előtt Rauf Aliyev fejjel egyenlített.

A belgák az első két selejtező elvesztése után hatodszor maradtak veretlenek, ám a Bakiban hagyott két pont vélhetően nagyon hiányzik majd nekik a végelszámolásnál – a szintén a második helyre pályázó törökök e tekintetben eddig is jobban álltak náluk.

A VETÉLYTÁRSAK MÉRKŐZÉSEIT ITT KÍSÉRHETIK FIGYELEMMEL!

EURO 2012, A-CSOPORT
AZERBAJDZSÁN–BELGIUM 1–1 (0–0)
Baki, Tofik Bahramov Stadion. Vezette: Dean (angol)
Azerbajdzsán: K. Ageyev – R. F. Sadygov, Allahverdiyev, Abishov (Amirguliyev, 65.), Shukurov, Nabiyev – V. Huseynov – Chertoganov (Subasic, 83.), Ismayilov (Mammadov, 58.) – Javadov, Aliyev. Szövetségi kapitány: Berti Vogts
Belgium: Mignolet – Kompany, Verthongen, Lombaerts, Alderweireld – Simons, Fellaini, Witsel, Hazard – Mertens, Lukaku (De Camargo, 81.). Szövetségi kapitány: Georges Leekens
Gólszerző: Aliyev (86.), ill. Simons (55. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Németország 7 7 22– 3 +19 21
2. Belgium 8 3 3 2 16–11 +5 12
3. Törökország 6 3 1 2 9– 7 +2 10
4. Ausztria 6 2 1 3 10–10 0 7
5. Azerbajdzsán 7 1 1 5 6–19 –13 4
6. Kazahsztán 6 1 5 2–15 –13 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik