Euro 2012: az azeriek történelmi győzelmet arattak a törökök ellen

Vágólapra másolva!
2010.10.12. 18:53
A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében eddig pont nélkül álló Azerbajdzsán kedd este nagy meglepetésre 1–0-ra legyőzte Törökországot. A két ország presztízsmeccsén korábban sohasem született azeri győzelem.

Az első játékrészben mindkét válogatottnak voltak gólszerzési lehetőségei, ám hiába veszélyeztettek valamivel többet a törökök, gólt a hazaiak szereztek: egy ötletes szögletkombináció során két azeri játékos is átlépte a jobbról laposan középre lőtt labdát, és Rashad F. Sadygov laposan a kapu közepébe lőtt.

A fordulás után feszült 45 perc következett, jobbára a törökök birtokolták a labdát, különösen a hajrában volt nyomasztó a fölényük, ám a nagyobb helyzeteket a hazaiak puskázták el. A selejtezőket két győzelemmel kezdő Hiddink-csapat öt nap leforgása alatt másodszor szenvedett vereséget.

A két válogatott korábbi hét mérkőzéséből Azerbajdzsán egyet sem nyert meg; a két döntetlen mellett öt török győzelem született – az azeriek a hét találkozón mindössze két gólt szereztek, azokat is felkészülési mérkőzéseken.

EURO 2012, A-CSOPORT 
AZERBAJDZSÁN–TÖRÖKORSZÁG 1–0 (1–0)
Baki. Vezette: Deaconu (román)
AZERBAJDZSÁN: Agayev – Melikov (Chertoganov, 45+2.), Yunisoglu, R. F. Sadygov, Shukorov – Abushev, Allahverdiyev, Nadyrov, Amirgulliyev – Dzhavadov (Huseynov, 85.), Gulliyev (Aliyev, 71.). Szövetségi kapitány: Berti Vogts
TÖRÖKORSZÁG: Volkan Demirel – Ibrahim Toraman, Hakan Balta, Servet Cetin, Gökhan Gönül – Hamit Altintop, Emre Belözoglu, Selcuk Inan (Halil Altintop, 82.), Tuncay Sanli (Sercan Yildirim, 62.) – Özer Hurmaci (Nihat Kahveci, a szünetben), Semih Sentürk. Szövetségi kapitány: Guus Hiddink
Gólszerző: R. F. Sadygov (39.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik