Casillas: A tehetség diadala; Prandelli: Nem rontottunk el semmit

Vágólapra másolva!
2012.07.02. 08:06
null
Iker Casillasék Európa tetején – a kapus szerint sikerük a tehetség diadala (Fotó: Action Images)
A Spanyolország–Olaszország (4–0) Eb-döntő után Vicente del Bosque a tőle megszokott visszafogottsággal értékelt, véleménye szerint az első góllal megtörték a lendületesen kezdő olaszokat, majd a második találattal tulajdonképpen eldőlt a meccs. A szakember a családjának és az egész spanyol labdarúgásnak ajánlotta a sikert. Olasz kollégája, Cesare Prandelli úgy véli, nem rontottak el semmit – erőnlétileg bukták el a meccset. Prandelli a jövőről is beszélt, elmondta, folytatja a megkezdett munkát.  

 

 

SPANYOLORSZÁG: „A TEHETSÉG DIADALA”

„Nagyon nyomtak, de az első találat visszavetette őket, majd a második döntőnek bizonyult. Mi is érezzük az emberek örömét, és megünnepeljük ezeket a boldog pillanatokat, amelyeket sikerült elérnünk” – mondta az olaszokat az Eb döntőjében 4–0-ra legyőző spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque, akit megkérdeztek: bizonyította-e az igazát, hogy igazi csatár nélkül kezdett a selección.

„Nem. Egyszerűen csak azt tettük, amit a legjobbnak gondoltunk. Nagy ellenféllel csaptunk össze, és sokat fejlődtünk. Logikus volt, hogy Villa és Puyol is velünk ünnepelt a pályán, azért jöttek, hogy velünk legyenek. A spanyol futballnak és a családomnak ajánlom ezt a sikert” – tette hozzá a szakember meccs utáni értékelésében.

Játékosai közül a második spanyol találatot jegyző balhátvéd, Jordi Alba nyilatkozott elsők között a lefújást követően. A 23 éves futballista el sem hiszi, hogy mi történt vele.

„Ez volt az első Európa-bajnokságom. A társaim már korábban történelmet írtak, és ma én is elértem ezt velük. Még el sem hiszem. Most megünnepeljük a győzelmet. Nagyszerű torna volt ez, és sikerült betalálnom. Ezekben a pillanatokban a barátaimra, a családomra és azokra az emberekre gondolok, akik segítettek” – mondta boldogan Jordi Alba, aki azt is hozzátette, örül, hogy a torna alatt lezárult az átigazolási ügye és a Valenciától nevelőegyesületéhez, a Barcelonához szerződhetett.

„Ez mindannyiunk tehetségének a diadala, illetve azoké az embereké, akik már fiatalként
foglalkoztak velünk, hiszen a sikereket már az utánpótlás-válogatottakban alapoztuk meg. És a siker természetesen a szövetségi kapitányé is, aki a folytonosságot biztosította. Ez a legcsodálatosabb időszaka a spanyol futballnak. Ami a jövőt illeti, jó lenne újra és újra ismételni a jövőben, de én sem leszek már fiatalabb” – mondta Iker Casillas, akit párja, Sara Carbonero kapott mikrofonvégre a lefújás után.

„Egyre jobban és jobban játszottunk a tornán. Az Eb korábbi szakaszaiban azért kritizálhattak minket, mert az utóbbi időszakban nagyon magasra tettük a mércét. Sokan gondolhatják, hogy egyszerű legyőzni az olaszokat négy nullára, mert a meccs alapján ez úgy tűnhet, de ez nehéz feladat. Ma könnyen megoldottuk, a saját játékstílusunkat játszottuk, az olaszok pedig fáradtak voltak. A második gólunk megtörte őket, és hiába próbáltak a szünet után felzárkózni, nem hagytuk kibontakozni őket” – tette még hozzá a kapus, aki a világon először könyvelhetett el 100 győztes válogatott meccset játékosként.

Érdekesség, hogy ezúttal nem volt annyira kicsattanó Casillas öröme, hiszen csak megölelte kedvesét a miniinterjú végén, míg két éve a kamerák előtt forrón megcsókolta Carbonero kisasszonyt.

„Boldog vagyok, hogy ismét bajnokunk lettünk – kezdte meccs utáni értékelését a spanyol válogatott másik kulcsembere, Andrés Iniesta. – Mindegy, hogy melyikünk szerzi a gólokat, és nem az egyéni elismerésért játszottam, hanem azért, hogy boldog legyek. Ha majd az emberek úgy értékelik, hogy megérdemlem, akkor örülök.”

Nos, úgy értékelték: ő lett a döntő legjobb játékosa. A középpályás gól nélkül, egyetlen gólpasszal zárta a tornát, amelynek még így is ő volt az egyik legjobb játékosa.

„Csodálatos dolog, hogy újra győztünk és Európa-bajnokok lettünk ismét. A döntőben nagyszerűen játszottunk. Képesek voltunk azon a magas szinten teljesíteni, amely szükséges volt az Olaszország elleni sikerhez. Nem azért voltunk itt, hogy azt mondják rólunk: a legszebben játszottak. Mi egyfajta stílust képviselünk, amelynek most sikerült újabb híveket szereznünk. Tíz mérkőzésen át nem kaptunk gólt az egyenes kieséses szakaszban, ez varázslatos és egyedi.”

OLASZORSZÁG: „FIZIKAILAG FOGYTUNK EL”

Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány szerint a spanyol válogatott kihasználta, hogy frissebbek a játékosai az Európa-bajnokság döntőjében.

„A kezdőrúgástól fogva látszott, hogy a spanyolok frissebbek, az elmúlt héten sokkal több energiát meg tudtak őrizni, mint mi – mondta Prandelli a mérkőzés után. – Semmit sem csináltunk rosszul, de hamar rájöttünk, hogy hátrányos helyzetben vagyunk, nehezek a lábaink és kifogytunk az energiából. Amikor a csoportmeccsen találkoztunk a spanyolokkal, akkor a mostani találkozóval szemben a lehető legjobb fizikai állapotban voltunk, és ezzel akkor élni is tudtunk. Így is van okom gratulálni a csapatom tagjainak, hiszen remek tornát zártunk, erőn felül teljesítettünk.”

„A jövőm már megvan írva. Soha semmi problémám nem volt a futballszövetség vezetőivel és együttesen folytatni akarjuk a megkezdett munkát” – idézi a La Gazzetta dello Sport a spanyolok elleni döntő után az olaszok kapitányát Cesare Prandellit.

Gianluigi Buffon, az olasz válogatott kapusa szerint egy szinte sérthetetlen csapattól kaptak ki, így könnyebb elviselniük, hogy a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét 4–0-ra elveszítették a spanyolokkal szemben.

„A németek elleni mérkőzés olyan volt, mint egy döntő, ma viszont semmit sem tehettünk – kezdte a finálé utáni értékelést a világklasszis kapus. – Sokkal jobbak voltak nálunk, és könnyebb elviselni a vereséget, ha egy ilyen erejű, szinte sebezhetetlen ellenfél győz le. Remek tornát zártunk, csodálatos utazás volt, és persze meg akartuk nyerni a trófeát, de ma egy felbecsülhetetlen értékű csapattal találkoztunk. Köszönetet mondunk a szurkolóinknak, akik végig mellettünk álltak, és büszkeséggel tölt el minket, hogy ilyen érzelmeket szabadítottunk fel bennük.”


SZAVAZÁS

Ez volt az utolsó 16 csapatos Eb, 2016-ban már 24 válogatott vesz részt a tornán. Ön egyetért a bővítéssel?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

STATISZTIKÁK, REKORDOK
Az első gólt szerző David Silva a két találata mellett hármat készített elő, így a kanadai ranglistán az első helyen végzett 5 pontjával.
David Silva találata a 22. fejes gól volt az Eb-n, ez rekord.
David Silva gólja volt egyébként a leggyorsabb Eb-döntős találat Horst Hrubesch 1980-ban szerzett gólja óta.
Spanyolország az első európai csapat, amelyik sorozatban három világversenyt megnyer (2008 Eb, 2010 vb, 2012 Eb).
Két gólt szerzett a spanyol válogatott az első félidőben, ez korábban csak két válogatottnak sikerült az Eb-döntők történetében. 1968-ban az olasz együttes a megismételt fináléban már a 32. percben kettővel vezetett Jugoszlávia ellen (2:0 is maradt a vége), míg nyolc évvel később a csehszlovák gárda jutott a 25. percben kétgólos előnyhöz az NSZK ellen (itt a nyugatnémetek egyenlítettek, de a szétlövésben – többek között Panenka emlékezetes tizenegyesével – északi szomszédaink lettek a bajnokok).
Xavi mindössze három gólpasszt adott az Eb-ken. Viszont mindegyiket döntőben…
Xavi az egyetlen, aki két különböző Eb-döntőn is adott gólpasszt (2008: 1, 2012: 2)
Fernando Torres az egyetlen, aki két különböző Eb-fináléban is betalált (2008: 1, 2012: 1) – mindkét gólpasszt Xavi adta.
Iker Casillas a 100. győzelmét aratta a spanyol válogatottban, elsőként érte el a centenáriumot a világon.
Casillas a 9. kapott gól nélküli mérkőzését játszotta Eb-ken, ezzel beérte Edwin van der Sart.
A spanyol válogatott sorozatban 71. alkalommal győzött olyan meccsen, amikor előnybe került.
A spanyol válogatott sorozatban a 20. tétmérkőzésén maradt veretlen.
A spanyol válogatott szerezte az Eb-döntők történetében egy mérkőzésen a legtöbb gólt (korábban a NSZK–Szovjetunió 3–0-ja után a nyugatnémetek tartották a rekordot).
Csak a brazilok szereztek több gólt a spanyoloknál Eb/vb-döntőn (1958. Brazília–Svédország 5:2).
A spanyol válogatott a 3. Eb-győzelmét aratta, ezzel beérte a (nyugat)németeket.
Juan Mata szerzett csereként leggyorsabban gólt a 2012-es Eb-n, mindössze 74 másodpercre volt szüksége.
A spanyol válogatott 1920 után először győzte le tétmérkőzésen Olaszországot.
Vicente del Bosque Helmut Schön után a második szövetségi kapitány, aki Eb-t és vb-t is nyert, és az első, aki BL-t is, továbbá klubvilágbajnokságot.
Spanyolország mind a 12 gólját a 16-oson belülről szerezte a 2012-es Európa-bajnokságon.
EMLÉKEZTETŐ
EURO 2012, DÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG 4–0
Kijev, Olimpiai Stadion, 70 500 néző. V: Pedro Proenca (portugál)
SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Xabi Alonso – David Silva (Pedro, 59.), Fabregas (F. Torres, 75.), Iniesta (Mata, 87.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Raúl Albiol, J. Martínez, Juanfran, Negredo, F. Llorente, Cazorla, J. Navas.
OLASZORSZÁG: Buffon – Abate, Barzagli, Bonucci, Chiellini (Balzaretti, 21.) – Marchisio, Pirlo, De Rossi – Montolivo (Motta, 57.) – Balotelli, Cassano (Di Natale, a szünetben). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Kispad: De Sanctis, Sirigu (kapusok), Ogbonna, Diamanti, Giaccherini, Nocerino, Borini, Giovinco, Maggio.
Gólszerző: David Silva (14.), Jordi Alba (42.), F. Torres (84.), Mata (88.)
GÓLLÖVŐLISTA

Fernando Torres lett az Európa-bajnokság gólkirálya. A kontinenstornát hatan zárták három góllal, de Torresnek, Mario Gomezhez hasonlóan volt egy gólpassza, azonban kevesebbet játszott, mint a németek csatára (189 percet), az UEFA szabályzata szerint ugyanis holtversenynél a gólpasszok, majd a kevesebb játszott perc dönt. A finálé legjobb játékosának Andrés Iniestát választották.
Iniesta a torna során harmadszor lett a mérkőzés embere – ezzel befogta Andrea Pirlót –, s érdekesség, hogy az olaszok (valamint a horvátok) elleni csoportmeccsen is elnyerte ezt a díjat.


A GÓLLÖVŐLISTA

3 gólos: Mario Balotelli (Olaszország), Mario Mandzukic (Horvátország), Mario Gomez (Németország), Alan Dzagojev (Oroszország), Cristiano Ronaldo (Portugália), Fernando Torres (Spanyolország)

2 gólos: Petr Jirácek, Václav Pilar (Csehország), Nicklas Bendtner, Michael Krohn-Dehli (Dánia), Dimitrisz Szalpingidisz (Görögország), Xabi Alonso, Cesc Fabregas, David Silva (Spanyolország), Zlatan Ibrahimovic (Svédország), Andrij Sevcsenko (Ukrajna)

1 gólos: Andy Carroll, Joleon Lescott, Wayne Rooney, Theo Walcott, Danny Welbeck (Anglia), Yohan Cabaye, Jérémy Menez, Samir Nasri (Franciaország), Theofanisz Gekasz, Jorgosz Karagunisz, Jorgosz Szamarasz (Görögország), Rafael van der Vaart, Robin van Persie (Hollandia), Nikica Jelavic (Horvátország), Sean St. Ledger (Írország), Jakub Blaszczykowski, Robert Lewandowski (Lengyelország), Lars Bender, Sami Khedira, Miroslav Klose, Philipp Lahm, Marco Reus, Lukas Podolski, Mesut Özil (Németország), Antonio Cassano, Antonio Di Natale, Andrea Pirlo (Olaszország), Roman Pavljucsenko, Roman Sirokov (Oroszország), Hélder Postiga, Pepe, Silvestre Varela (Portugália), Jordi Alba, Juan Mata, Jesús Navas, (Spanyolország), Olof Mellberg, Sebastian Larsson (Svédország)

Öngólos: Glen Johnson (Anglia – Svédország ellen)

 

A NEMZETI SPORT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓINAK MOBILITÁSÁT AZ I30 FORGALMAZÓJA, A HYUNDAI HOLDING HUNGARY KFT. rBIZTOSÍTJA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik