A spanyolok itt, ott, mindenütt az élen – elemzés

Vágólapra másolva!
2012.06.20. 17:43
null
A spanyolok örülhetnek a jó statisztikáknak is, de az Eb-t még nem nyerték meg (fotó: Action Images)
Ahogyan azt már megszokhatták, minden mérkőzésnapon jelentkeztünk egy-egy találkozó bővebb statisztikai elemzésével, és az eddigi fordulók után bővebben a történések mélyére tekintettünk, szintén az InStat fantasztikus adattárának segítségével. Most a teljes csoportkör befejezését követő értékelésre kerítünk sort.

 

EZEK A SPANYOLOK...

Bár sok olvasónknak nem fog ez tetszeni, már látjuk is magunk előtt a gúnyos hozzászólásokat, az írót Barca- és egyéb imádattal vádoló, a tények fölött zsigerből átsikló sorokat, de a tény ettől még tény: a világ- és Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatott a számok alapján a többiek fölé nőtt az első három fordulóban. Érdekes ugyanakkor, hogy például a szerzett gólokat tekintve igen szoros a mezőny, az oroszok és a svédek például a második legtöbb góllal is képesek voltak kiesni, a görögök pedig a harmadik legkevesebbel továbbjutni. A kapott gólok listája is magáért beszél, sokszor bebizonyosodik azért még ma is, hogy minden ellenkező szándékok dacára a futballt még mindig gólra játsszák...

A lőtt, illetve kapott gólok összegzése csapatonként – A RÉSZLETES ADATOKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A lőtt, illetve kapott gólok összegzése csapatonként – A RÉSZLETES ADATOKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!


LŐJ, DÖMÖTÖR!

Mi tagadás, attól sem lepődtünk meg, hogy a legtöbb támadást a spanyolok vezették, és a legtovább is ők dajkálgatták a labdát. A labdabirtoklásban ráadásul közel tíz százalékot vertek rá a második franciákra, még a németek is jócskán lemaradtak tőlük. Az igazán érdekes az, hogy a dobogó alatt sorakoznak a kiesett csapatok, bezzeg a görögök a maguk nyamvadt 44.1 százalékával a legjobb nyolc között hegyelhetnek. Ebben a kategóriában is az írek a sereghajtók, hozzájuk képest az előbb leszólt a kalózhajó is maga a labdatartási világdominancia. Talán a szurkolók által elfogyasztott sörmennyiséget is meg kellett volna mérni és átlagolni...

A támadások gyorsaságában a portugálok felzárkóztak szomszédjuk mellé, és furcsa látni ennyire magasan az íreket és a görögöket – alátámasztja ez is azt, hogy a spanyolok nincsenek topformában, gyakran meddő mezőnyfölényben merült ki a technikai tudáskülönbség. Különös a számok által alátámasztva is látni, hogy mennyire egyforma sebességgel támadnak – ha éppen végre arra adják fejüket – a csapatok. A legtöbb rohamot a spanyol, francia, orosz trió vezette (ebben a sorrendben), az utolsó előtti Dánia és Írország, az utolsó pedig Anglia, a maga 64 attakjával... A hollandok 82-ig, az olaszok 80-ig, a görögök 72-ig jutottak, a spanyolok pedig 90-nel nyertek itt. Ennek megfelelően a kapura lövés első három helyezettje ugyanaz a hármas lett, amely leginkább rohamozott, ám ebben a kategóriában már a görögök zárták a sort.

A labdabirtoklási arány (balra, pirossal a mérkőzésenkénti percnyi átlag) és a támadások gyorsasága (jobbra) csapatonként – A RÉSZLETES ADATOKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A labdabirtoklási arány (balra, pirossal a mérkőzésenkénti percnyi átlag) és a támadások gyorsasága (jobbra) csapatonként – A RÉSZLETES ADATOKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

220 FÖLÖTT


Kétszázzal többet passzoltak a spanyolok, mint a franciák, több, mint négyszázzal többet, mint a portugálok, és mindezt jóval nagyobb pontossággal. A 808 passzból 738 sikeres volt a spanyoloktól, ez 91 százalékos pontosságnak felel meg. Érdekes a gyenge formában lévő franciák ezüstérme ebben a kategóriában, a harmadikok a németek lettek, a negyedikek pedig ott is az oroszok. Az alant csatolt képen láthatjuk a kisebbik táblázatokban, hogy az indítások gyorsasága, a 16-osra belőtt labdák, a támadó kulcspasszok és a szögletek kiharcolása tekintetében sem konkurált senki sikeresen a címvédővel, és végre akad egy kategória, ahol nem előztek meg mindenkit: páran még olyan gyakran futnak lesre, mint Fernando Torresék.

A fenti nagy táblázatban pirossal a passzok és a sikeres passzok száma, ill. aránya, jobbra a támadások gyorsasága – A RÉSZLETES ADATOKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A fenti nagy táblázatban pirossal a passzok és a sikeres passzok száma, ill. aránya, jobbra a támadások gyorsasága – A RÉSZLETES ADATOKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

ÜTKÖZÉSEK

A „hazai csapat mindig hajt, mint a sárkány" alapvetésre a lengyelek sem cáfoltak rá, hiszen minimális különbséggel maradtak le a sikeres párharcok kategóriájában az itt is vezető spanyoloktól (53, illetve 52 százalékot hoztak). A dobogó alsó fokán a svédek és a görögök végeztek, az ukránok egy százalékkal maradtak le erről, és a 2010-es világbajnoksághoz képest döbbenet: a labdától legkönnyebben a hollandokat lehetett elválasztani, akik egyéni ütközeteiknek csak 46 százalékát nyerték meg. A levegő urai a németek, a földharcokéi a görögök, a legszigorúbbak az amúgy „párbaj-összetettben" remekül álló lengyelek lettek, a legtöbb sikeres cselt pedig a spanyolok mutatták be. A legtöbb labdát az angolok gyűjtötték össze, a legkevesebbet a hollandok, az Eb legkeményebb, legtöbbször szabálytalankodó és büntetett csapaténak büszke címe pedig a horvátoké. Büntetőt csak egyet láthattunk eddig, azt is kihagyták a görögök.

A következő táblázatot mindenkinek látnia kell saját szemeivel, a nyilvánvaló dolgokat nem magyaráznánk körbe: InStat Index, azaz a torna legtevékenyebbjei; gólok, gólpasszok, ezek összesítése, kapufák, lövések és kapura lövések, passzok, támadó megmozdulások és a kapu elé belőtt labdák száma, illetve ezek sikerességének aránya látható a képen.

 

Hernandez Creus=Xavi, Jimenez Silva=David Silva, dos Santos Aveiro=C. Ronaldo, Almeida da Cunha=Nani – A RÉSZLETES ADATOKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Hernandez Creus=Xavi, Jimenez Silva=David Silva, dos Santos Aveiro=C. Ronaldo, Almeida da Cunha=Nani – A RÉSZLETES ADATOKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

PÁR HARCOS

Nem gondoltuk volna, hogy párharcainak legtöbb százalékát a Jorgosz Szamarasz, Franck Ribéry, Zlatan Ibrahimovic hármas nyeri meg, míg a védők közül Giorgio Chiellini, Szergej Ignasevics és Alekszej Berezuckij voltak a legjobbak, legalábbis a legátjátszhatatlanabbak. Több mint furcsa, hogy a legtöbb labdát is Szamarasz szórta el, megelőzve eme nemes versengésben Robert Lewandowskit és Ribéryt; ellenben a legszorgalmasabb labdagyűjtögető a veterán Ignasevics volt. Iniesta cseleinek háromnegyede bejött, míg Mathieu Debuchynek négyszer kellett nekimenni labdástól, hogy egyszer is túljussanak rajta. Azt sem hittük volna, hogy az írek „kétajtós hűtőgépét", Richard Dunne-t le lehet szorítani a legtöbbször szabálytalankodó játékos trónjáról, de Milan Baros, ha már gólkirályi címet nem is tudott újat szerezni, legalább extra sokat lökdösődött és rugdalózott. A legtöbbször, 16 alkalommal Jorgosz Karaguniszt fektették meg, és hárman jutottak a kiállítás sorsára: Keith Andrews, Szokratisz Papasztathopulosz és Wojciech Szczesny.

AZ EMINENSEK

POSZTONKÉNTI RANGSOR

KAPUSOK: 1. Manuel Neuer 261 InStat Index-pont átlagban, 2. Iker Casillas 245, 3. Gianluigi Buffon, 227

JOBBHÁTVÉDEK: 1. Álvaro Arbeloa 359, 2. Darijo Srna 235, 3. Theodor Gebre Selassie 206

KÖZÉPSŐ VÉDŐK: 1. Mats Hummels 325, 2. Gerard Piqué 274, 3. Sergio Ramos 264, 4. Daniele De Rossi 244, 5. A. Berezuckij 232, 6. Ignasevics 227

BALHÁTVÉDEK: 1. Jordi Alba 354, 2. Gaël Clichy 249, 3. Philipp Lahm 227

JOBB OLDALI KÖZÉPPÁLYÁSOK: 1. David Silva 461, 2. Alan Dzagojev 402, 3. Nani 322

VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK: 1. Sergio Busquets 383 és Bastian Schweinsteiger, 3. Igor Gyenyiszov 361

KÖZÉPSŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK: 1. Xavi 540, 2. Samir Nasri 409, 3. Xabi Alonso 390

BAL OLDALI KÖZÉPPÁLYÁSOK: 1. Andrés Iniesta 649, 2. Ribéry 448, 3. Andrej Arsavin 394

TÁMADÓK: 1. Karim Benzema 414, 2. Antonio Cassano 363, 3. Ibrahimovic 331, 4. Mario Gomez 297, 5. Robin van Persie 229, 6. Alekszandr Kerzsakov 211

Nos, a számadatok szerint ez volt az első csoportkör. Mint tudjuk, egy DVD is csupa 1-es és nulla halmaza, de ahogyan lehet az egy Metallica-koncertfelvétel, a Nincs kettő négy nélkül, egy Mozart-mű vagy valami egészen más témájú alkotás, ugyanígy a fenti számadatok sem fedik teljesen és tökéletesen a valóságot. Istenem, senki sem mondta, hogy a futball csupasz matematika és statisztika – de azért bizonyos törvényszerűségeket nem lehet megkerülni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik