Vb 2022: Sergio Ramos csalódott, hogy nem utazhat

Vágólapra másolva!
2022.11.14. 19:48
null
Sergio Ramosnak nem lesz meg az ötödik vb (Fotó: AFP)
Sergio Ramos, a Paris Saint-Germain labdarúgója csalódott, hogy nem lehet ott a spanyol válogatottban a vasárnap kezdődő katari világbajnokságon.

 

A 36 éves világ- és kétszeres Európa-bajnok hátvéd tavaly nyáron szerződött a Real Madridtól Párizsba, ám első idényében vádlisérülése miatt szinte alig játszott. Azóta azonban meggyógyult, a mostani szezonban alapember PSG-nél.

„A testemet és a lelkemet is annak rendeltem alá, hogy meggyógyuljak, és úgy érezzem magam, mint korábban. Szerencsére ez ebben a szezonban sikerült, és újra élvezem a játékot. A világbajnokság ott volt a legnagyobb álmaim között, ez lett volna az ötödik, de sajnos csak otthon nézhetem” – írta közösségi oldalán Ramos néhány nappal azután, hogy Luis Enrique kihagyta a spanyol válogatott 26 fős katari keretéből.

A rekordot jelentő 180-szoros válogatott védő hozzátette: bár nehezen éli meg ezt, „a Nap minden nap felkel”, ő pedig nem fog változtatni magán, a mentalitásán, a szenvedélyén és az elkötelezettségén sem.

A spanyolok – akiknek keretében a rutinos játékosok közül nincs ott Thiago Alcantara, Marcos Alonso és David de Gea sem – csütörtökön Jordánia ellen játszanak felkészülési mérkőzést, majd a világbajnokság E-csoportjában jövő szerdán Costa Ricával, négy nappal később Németországgal, végül december 1-jén Japánnal találkoznak.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik