Vb 2022: pozitív lett az egyik kazah játékos doppingtesztje

Vágólapra másolva!
2021.09.09. 11:56
null
Valiullin két gólt szerzett az ukránok elleni vb-selejtezőn (Fotó: AFP, archív)
Pozitív lett annak a kazah futballistának a doppingtesztje, aki a múlt heti világbajnoki selejtezőn kétszer is eredményes volt a válogatottban – írja az MTI.

Klubja, az FK Tobol csütörtökön közölte, hogy Ruszlan Valiullin az augusztus 12-én játszott Konferencia-liga mérkőzés után szolgáltatta az ominózus mintát, amelynek eredményéről csak szeptember 2-án értesültek. Egy nappal korábban a játékos két góllal járult hozzá a kazah válogatott ukránok elleni 2–2-es döntetlenjéhez a hazai vb-selejtezőn. A következő két mérkőzésen aztán már nem volt a keret tagja.

„Belső vizsgálatot indítottunk annak kiderítésére, hogy hogyan kerülhetett a tiltott szer a szervezetébe” – írta közleményében a Tobol.

A kazah szövetség főtitkára, Azamat Ajthozin úgy nyilatkozott: a játékos szerint az általa szedett vitaminok okozhatták a pozitív teszteredményt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik