Vb 2022: Miért is ne álmodhatnánk arról, hogy megnyerjük a trófeát? – Regragi

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.01. 20:36
null
Regragi a levegőben a marokkói örömünnep során (Fotó: AFP)
Marokkó a Kanada elleni 2–1-es győzelmével az F-csoport első helyén jutott be a nyolcaddöntőbe. Az afrikaiak büszkék arra, amit elértek, de nem terveznek lassítani, reményekkel tele vágnak neki az egyenes kieséses szakasznak. A kanadaiak szomorúak, de pozitívan tekintenek a jövőbe a kiesésük után.

A meccs utáni sajtókonferencián Valid Regragi, Marokkó szövetségi kapitánya értékelt.

„Úgy indultunk neki a vébének, hogy mindent bele kell adnunk a csoportkörben, de miért is ne célozzuk meg most már az eget? Nem fogunk már lassítani. Nehezen legyőzhető csapat vagyunk, szóval miért is ne álmodhatnánk arról, hogy megnyerjük a trófeát?”

A meccs emberének megválasztott, Asraf Hakimi a jövőbe tekintés helyett, inkább a mostani örömét osztotta meg.

„Ma történelmet írtunk. Marokkóért játszani egyszerűen csodálatos. Még sírtam is a meccs végén, mikor megláttam a családom és a sok embert, akik minket jöttek támogatni. Sérült voltam ugyan, de így is mindent megtettem, amire képes voltam.”

Hakimi a sérülésével kapcsolatban Regragi is megosztott egy kettőjük között zajló beszélgetést.

„Megkérdeztem tőle, tudja-e folytatni és azt mondta, az országáért biztosan játszani fog.”

Kanada pont nélkül távozik a világbajnokságról, az észak-amerikaiak szövetségi kapitánya, John Herdman összegezte a világbajnokságot.

„Megmutattuk, milyen a kanadai harci szellem. Büszke vagyok arra, amit ezek a srácok mutattak a pályán. Úgy gondolom, minden meccsen a végéig küzdöttünk és közel tudtunk maradni ellenfeleinkhez. Még jelen van egy minőségbeli szakadék a többi csapat és közöttünk, viszont ez egyre csak csökkenni fog. Van négy évünk, hogy tovább építkezzünk és tanuljunk a korábbi hibáinkból. Egy dolog biztos, erősebben fogunk visszatérni” – mondta Herdman.

A kanadaiak csapatkapitánya, Atiba Hutchinson szomorúan, de reményekkel teli távozik Katarból.

„Csalódottak vagyunk, de büszkék is. Számunkra a vébé jó lehetőség volt arra, hogy megmutassuk a világnak, milyen fából faragtak minket. Ma mindent beleadtunk, ami tőlünk tellett, de ez sem volt elég. Viszont számunkra ez inkább új kezdet, mintsem a vég. Folytatni fogjuk a munkát, ahogy eddig is tettük, és négy év múlva készen állunk, hogy csapjunk egy kis zajt.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

F-CSOPORT
Kanada–Marokkó 1–2 (1–2)
Doha,
al-Tumama Stadion, 43 102 néző. Vezette: Raphael Claus (brazil)
Kanada:
Borjan – A. Johnston, Vitória, K. Miller – A. Davies, Osorio (Laryea, 66.), Kaye (Hutchinson, 60.), Adekugbe (Koné, 60.) – Larin (David, 61.), Hoilett (Wotherspoon, 76.), Buchanan. Szövetségi kapitány: John Herdman
Marokkó:
BunuHakimi (Dzsabran, 85.), Agerd, Szaissz, Mazraui – Unahi (el-Jamik, 76.), Amrabat, Szabiri (Amallah, 66.) – Zijes (Hamdallah, 76.), en-Nesziri, Bufal (Abuhlal, 65.). Szövetségi kapitány: Valid Regragi
Gólszerzők:
Agerd (41. – öngól), ill. Zijes (4.), en-Nesziri (23.)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Marokkó 3
2
1 4–1 +3 7
2. Horvátország3
12
4–1+35
3. Belgium 3
1 1
1 1–2 –1 4
4. Kanada 3
3
2–7 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik