Vb 2022: felháborodtak a szurkolók a katari koszton – képek

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.24. 21:37
null
(Fotó: The Sun)
Azt már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a katari világbajnokság enyhén szólva is megosztja a közvéleményt, a kilátogató szurkolókat. Utóbbiak már a sörtilalom bejelentésének sem örültek, viszont sokaknál a felszolgált ételek ára és minősége csapta ki teljesen a biztosítékot.

 

Katarnak szurkolótáborokat kellett felállítania, hogy megbirkózzon az ellentmondásos világbajnokság hatalmas látogatóáradatával. A konténerekben és sátrakban elszállásoltak éjszakánként átszámolva nagyjából 90 ezer forintot költenek, mégis csak egy doboz élelmet kapnak reggelire. Az ott lakók ezt egy iskolai uzsonnához hasonlították, mivel a csomag csak egy almát, vizet, szendvicset, instant kávét és egy „erősen krumplihoz hasonlító” fánkot tartalmaz.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

A stadion környékén kapható ételek sem kecsegtetőek. A szurkolói zónában például nagyjából kétezer forintért vehet az ember magának nachost szósz nélkül, vagy ha esetleg valami egészségeset kíván enni, akkor „mindössze” négyezer forintért vásárolhat egy tányér salátát.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

Egy futballrajongó azt is megosztotta, hogy szintén ennyiért vett egy nem túl ínycsiklandó hamburgert, amelyet a Rustlershöz, az angol mikrós burgerhez hasonlított.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik