Vb 2022: érzelmes üzenetet posztolt Messi

Vágólapra másolva!
2022.12.20. 19:12
null
Érzelmes sorokkal üzent követőinek Lionel Messi (Fotó: Getty Images)
Érzelmes posztban üzent az argentin labdarúgó-válogatottal világbajnokságot nyerő 35 éves zseni, Lionel Messi. A jelenleg a PSG-t erősítő klasszis többek között azoknak ajánlotta a vb-sikert, akik a korábbi tornákon kudarcot vallottak.

„Közel harminc év telt el a Grandoli (Messi első gyerekkori klubja – a szerk.) és a katari világbajnokság között. Ebben a kis híján három évtizedben a labda sok örömmel megajándékozott, de néha szomorúságot is okozott nekem. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer világbajnok leszek, és úgy próbálkoztam újra és újra, hogy semmi nem garantálta a sikert – benne volt a pakliban, hogy kudarcot vallok” – írta Lionel Messi.

„Ez a vb-győzelem azoknak is szól, akik a korábbi tornákon kudarcot vallottak, mint például 2014-ben, amikor mindenki megérdemelte volna a sikert, mivel oroszlánként küzdöttek a döntőbe vezető úton, magamat is beleértve – sőt, azon az elátkozott döntőn is megérdemeltük a győzelmet” – utalt a németek ellen elbukott fináléra a 35 éves legenda.

„Ez a győzelem természetesen Diegóé is (Maradona – a szerk.), aki az égből támogatott minket, valamint azoké, akik az eredményektől függetlenül támogattak minket, még akkor is, amikor nem jöttek az eredmények. És végül, de nem utolsósorban ez a győzelem ezé a nagyszerű csapaté, a szakmai stábé és a válogatott minden dolgozójáé, aki éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy megkönnyítse a dolgunkat. A kudarc gyakran egy tanulási folyamat része, csalódások nélkül pedig a siker is elérhetetlen. Szívből köszönök mindent, hajrá Argentína!” – zárta sorait Lionel Messi.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik