Vb 2022: a hatodik helyszín is megnyílt, Xaviék nyerték az első mérkőzést

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.23. 10:48
null
Megnyílt a hatodik vb-aréna is Katarban (Fotó: AFP)
Pénteken megnyitották a hatodik olyan stadiont Katarban, amely majd a jövő évi labdarúgó-világbajnokság helyszíneként is szolgál. A torna mérkőzéseinek összesen nyolc aréna ad otthont.

 

A most átadott al-Thumama Stadionban, amelyben több mint 40 ezer néző foglalhat helyet, hat csoportmeccset, valamint egy-egy nyolcad- és negyeddöntőt rendeznek jövőre. A vb után a befogadóképességet a felére csökkentik.

Az aréna első találkozóját, a helyi Emír-kupa döntőjét két katari klubcsapat, az al-Szadd és az al-Rajjan játszotta, s az FC Barcelona korábbi középpályása, Xavi által irányított előbbi együttes nyert.

Az al-Thumama a fővárostól, Dohától 12 kilométerre délre található, a formája pedig egy olyan szőtt kalapra emlékeztet, amely ebben a régióban a fiúk és férfiak hagyományos viselete.

A nagy meleg miatt a világbajnokságot nem a megszokott nyári időpontban, hanem 2022. november 21. és december 18. között rendezik. A torna csoportjait április elsején sorsolják Dohában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik