Vb 2022: 21 évesen még a harmadosztályban játszott, most az egyik legjobb francia

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 22:40
null
Olivier Giroud beérte Thierry Henryt a francia válogatott örök-góllövőlistájának élén (Fotó: Getty Images)
Ahogy már többször bizonyította, Olivier Giroud olyan, mint a jó bor. A korral egyre jobb lesz. A jelenleg az AC Milant erősítő támadó 21 évesen még a francia harmadosztályban játszott, edzője szerint pedig nem volt elég fitt az elithez. Most, az ausztráloknak lőtt két góljával viszont beérte Thierry Henryt a válogatott örökös góllövőlistájának élén, ráadásul honfitársánál kilenc mérkőzéssel kevesebbet játszva.

Olivier Giroud 2008-ban, 21 évesen még a francia harmadosztályban szereplő Grenoble-ben játszott, akkori edzője azt mondta róla, nem elég fitt az elithez. Azóta nagyot fordult a világ a támadóval, aki megjárta az Istres, a Tours és a Montpellier kötelékét is, mielőtt 2012-ben légiósnak állt, és az Arsenalhoz szerződött.

Az „ágyúsok” után a városi rivális Chelsea-t erősítette három idényen keresztül, 2021 óta pedig az olasz Milant erősíti, s klubcsapataiban is kiváló formának örvend.

A válogatottban a katari vb-n az ausztrálok ellen lőtt két góljával pedig 114 mérkőzésen már 51 találatnál jár, amivel beérte Thierry Henryt, akinek 123 mérkőzés kellett ennyi gólhoz.

Ezzel pedig már most több rekordot is megdöntött, és még hol van a vb vége...

Giroud ugyanis 36 évesen és 53 naposan a legidősebb pályára lépő és gólt szerző játékos lett a francia válogatottban, ráadásul a kameruni Roger Milla (38 év, 34 nap) után a második legidősebb duplázó lett a világbajnokságok történetében.

 

Giroud ezt úgy érte el, hogy sohasem volt francia utánpótlás-válogatott, a felnőtteknél 25 évesen mutatkozott be, nem szerepelt nagy tornán addig, amíg az Arsenal nem szerződtette, és a 2020-as Európa-bajnokságon mindössze 40 percet játszott.

 


VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ
D-CSOPORT
Franciaország–Ausztrália 4–1
(2–1)
Al-Vakra,
al-Dzsanub Stadion, 40 875 néző. Vezette: Gomes (dél-afrikai)
FRANCIAORSZÁG:
Lloris – Pavard (Koundé, 89.), Upamecano, Konaté, L. Hernandez (Théo Hernandez, 13.) – Tchouaméni (You. Fofana, 77.), Rabiot – Mbappé, Griezmann, O. Dembélé (Coman, 77.) – Giroud (Thuram, 89.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
AUSZTRÁLIA:
Ryan – Atkinson (Degenek, 85.), Rowles, Souttar – Leckie, Mooy, McGree (Mabil, 73.), Duke (Cummings, 56.), Behich – Irvine (Baccus, 85.), Goodwin (Kuol, 73.). Szövetségi kapitány: Graham Arnold
Gólszerző:
Rabiot (27.), Giroud (32., 71.), Mbappé (68.), ill. Goodwin (9.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik