„Ha pályára lépsz, meghalsz, és a családodra robbantjuk a házatokat!”

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 19:28
null
Id. Gómez és a maffia által nem kifogásolt tanítványai (Fotó: AFP)
Az 1994-es világbajnokság legszomorúbb eseménye Andrés Escobar halála: a tornán remekül játszó, de öngólt vétő védővel odahaza Kolumbiában bűnözők 12 lövéssel végeztek. Nem szokatlan a gyilkosság Kolumbiában, a kilencvenes évek elején különösen olcsó volt az élet arrafelé.

Szegény Escobar 27 éves volt ekkor, ereje teljében, az Atlético Nacional játékosa éppen a Milannal tárgyalt, a gyilkosa pedig tíz évig sem volt börtönben.

Nem példa nélküli eset, és már az amerikai torna alatt megmutatkozott a drogbárók által uralt Kolumbia szörnyű valósága. „Mint utólag kiderült, a kolumbiaiakat rengeteg probléma kínozta, az egyik játékosuk azért nem lépett pályára, mert életveszélyes fenyegetést kapott” – nyilatkozta a futballvilágot meglepve a remek amerikai kapus, Tony Meola a csoportkör után. Mint később kiderült, a középpályás Gabriel Gómez volt az áldozat, akit a családja kiirtásával és a háza felrobbantásával fenyegettek meg, sőt Popovics Sándor 1994-es, az NS-ben megjelent cikkéből kiderült az is, hogy az 1994-ben a tornán segédedzőként dolgozó Hernán Darío Gómezt is merénylettel zsarolták, hogy érje el, hogy az egyesek szerint már túl öreg testvére ne lépjen pályára...

Nem volt tréfadolog, Amerikából haza sem mert menni a vb után a kolumbiai edzőlegenda, Francisco Maturana, hiszen neki is megüzenték, hogy nagyon csúnya halála lesz hamarosan, ha nem játszatja Gómez helyett a házigazda ellen Hernán Gaviriát. Maturana pedig nem volt akárki, két vb-re is kivezette a nemzeti csapatot, később Copa Américát nyert, 1989-ben az Atlético Nacionallal Libertadores-kupát, csapatában René Higuitával és Andrés Escobarral, egy bizonyos Pablo Escobar pénzéből építkezve... De Maturana tudta, kikkel beszél, nem sokkal korábban az argentinok 5–0-s megverése után az ünneplésben húszan veszítették életüket az utcákon! A vb előtti idényben csak Cali és Medellín környékén három játékost, egy újságírót és egy vezetőt gyilkoltak meg. 1989-ben megöltek egy játékvezetőt, mert nem ítélt meg egy büntetőt az Atlético Nacional javára, egy évre rá egy megtörni nem akaró kollégáját elrabolták, büntetésként a FIFA egy évre eltiltotta a szerepléstől a válogatottat.

Szomorú vb az 1994-es Kolumbiának, az utolsó mérkőzésük előtt autóbalesetben elhunyt a megbízható védő, Luis Herrera bátyja, sokak szerint gyanús körülmények között. Több lap szerint az ifjabb Gómez hazautazott a fenyegetések után, de a FIFA jegyzőkönyvei szerint a kolumbiaiak utolsó két csoportmérkőzésén a kispadon foglalt helyet; egy magyar újság szerint Herrera testvérének a halála annyira gyanús volt, hogy többen is azonnal haza akartak utazni a játékosok közül.

Az Egyesült Államok ellen egyébként a családjáért aggódó, így a szereplést elutasító Gabriel Gómez helyett Gaviria szerepelt, és nem is játszott rosszul, később Svájc ellen gólt szerzett – 2002-ben, 32 évesen a népszerű „Carepát” egy edzésen Caliban agyoncsapta egy villám.

Hernán Darío Gómez négy évre rá már maga vezette a nemzeti csapatot a vb-n, ekkor meg őt fenyegették meg halálosan a csoportmérkőzések előtt és közben is. Így járt az ördöngös támadó, Víctor Aristizábal is (azt akarták, hogy ne játsszon a tornán, a mesternek is ezért üzentek), szerencsére nem lett bajuk.

A kezelhetetlen Faustino Asprilla azt állítja, egy évvel korábban a Paraguay elleni selejtező után felment a szobájába egy bérgyilkos, és megkérdezte, megölje-e a csatárral együtt kiállított José Luis Chilavertet. Nagy balhé volt a pályán, a kapust megrúgta Asprilla védelmében Aristizábal, de az estére lehiggadó Asprilla leintette a készséges gyilkost.

„Mondtam neki, hogy megőrültél. Tönkreteszed a kolumbiai futballt! Ami a pályán történik, az ott is marad” – idézte fel az esetet Asprilla, miután az illető bűnöző már életét veszítette, nem meglepő módon munka közben, egy lövöldözésben.

AJÁNLÓ. A drogbáró, aki örökre megváltoztatta a futballt

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik