Svájc könnyedén hozta a kötelezőt Feröer ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.13. 17:55
null
A svájci Valentin Stocker tolja meg a labdát a feröeri védő, Bardur Hansen mellett (Fotó: AFP)
A világbajnoki selejtezősorozat 4. fordulójában Svájc hazai pályán 2–0-s győzelmet aratott Feröer ellenében. Eren Derdiyok szerzett vezetést az első félidőben, a találkozó hajrájában pedig Stephan Lichtsteiner állította be a végeredményt. A svájciak négy mérkőzés után négy győzelemmel, tizenkét ponttal állnak a mieink csoportjában, a B jelűben.  

 

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS

Kötelező feladat várt a svájci csapatra Feröer ellen, a B-csoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető gárda nem engedhette meg magának, hogy pontot veszítsen a négy egységgel álló vendégek ellen.

Ennek megfelelően már az első percektől kezdve támadtak a hazaiak, és néhány feröeri akciótól eltekintve uralták a játékot. A fölény azonban mindössze a 27. percben érett góllá, amikor Valon Behrami a felezővonalról ívelt pontosan Eren Derdiyok elé, ő pedig remekül levette a labdát, majd Gunnar Nielsen lába között a hálóba helyezett: 1–0!

Az első félidő fennmaradó részében több további helyzetet is feljegyezhettünk, Svájc részéről a gólt szerző Derdiyok, a feröeri csapatból pedig elsősorban Jóhan Símun Edmundsson próbálkozott.

A második játékrészben mintha kicsit az öltözőben ragadtak volna a küzdő felek, hosszú percekig nem alakult ki gólhelyzet. Végül azért csak sikerült újfent izgalmas helyzeteket kialakítani: Admir Mehmedi például kétszer is veszélyesen lőtt kapura, Nielsen, illetve a kapufa azonban menteni tudott.

A 83. percben eldöntötte a mérkőzést a hazai csapat: a sokadik kiváló Ricardo Rodríguez-beadást követően a másik szélső védő, Stephan Lichtsteiner fejelt közelről a hálóba: 2–0!

A hátralévő játékidőben az állás már nem változott, Svájc megérdemelten nyerte meg a találkozót.

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 4.
FORDULÓ
B-CSOPORT

SVÁJC–FERÖER 2–0 (1–0)

Luzern
, Swissporarena. V: Delferiere (belga)
SVÁJC: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Djourou, R. Rodríguez – Behrami, G. Xhaka – Mehmedi, Dzemaili (Steffen, 80.), Stocker (Fernandes, 69.) – Derdiyok (Seferovic, 87.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
FERÖER: G. Nielsen – Næs, Nattestad, Gregersen, B. Hansen – Vatnhamar (Lava Olsen, 81.), Hendriksson, Benjaminsen (Færø, 89.), Hansson, Sörensen (Joensen, 78.) – Edmundsson. Szövetségi kapitány: Lars Olsen
G:
Derdiyok (27.), Lichtsteiner (83.)

AZ ÁLLÁS
1. Svájc 4 4 9–3 +6 12
2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 8–3 +5 7
3. Portugália 3 2 1 12–2 +10 6
4. Feröer 4 1 1 2 2–8 –6 4
5. Lettország 3 1 2 1–4 –3 3
6. Andorra 4 4 1–13 –12 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik