Vb 2022: Kamerun megúszta a mexikói csúcs beállítását

Vágólapra másolva!
2022.11.28. 13:51
null
Nagy küzdelem volt, győztes nem (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a katari világbajnokság eddigi talán legjobb meccsén vívta egymással Kamerun és Szerbia amikor hétfőn 3–3-as döntetlent játszottak. A találkozón előbb az afrikaiak, majd az európaiak vezettek, a vége aztán a torna első hatgólos mérkőzése lett. A meccs érdekesebb statisztikái közül válogattunk.

A kameruni válogatott első vb-gólszerzője a 2014-es torna óta Jean-Charles Castelletto, aki neve alapján kevéssé tűnhet tősgyökeres kameruninak – okkal, hiszen édesanyja ugyan kameruni, ám édesapja olasz, ő maga pedig Franciaországban született. 2010–től 2017-ig a francia utánpótlás-válogatottakban játszott, míg végül 22 évesen, öt éve úgy döntött, felnőttként a kameruni válogatottban szerepel. Itt 2017 novemberében Zambia ellen játszotta első mérkőzését, s a mai volt az első gólja a 16. fellépésén.

A kameruni Vincent Aboubakar az első olyan afrikai játékos, aki csereként beállva egy gólt és egy gólpasszt szerzett a világbajnokságok történetében.

 


 

Szerbia a harmadik válogatott ezen a világbajnokságon amelyik az első félidőben hátrányba került, ám a szünetre már előnnyel mehetett pihenni. Elsőként a franciák az ausztrálok ellen fordítottak a szünet előtt – s nyertek végül 4–1-re –, míg másodiknak a horvátok tették meg ugyanezt vasárnap a kanadaiak ellen. Ráadásul Szerbia az első olyan nemzet a labdarúgó-világbajnokságok történetében, amely az első félidő hosszabbításában két gólt is szerzett.

 

 

Kamerun először szerzett három gólt egy világbajnoki meccsen. Az előző 24 mérkőzésén mindössze 4 alkalommal jutott el két találatig. Legutóbb az 1994-es világbajnokság első meccsén volt erre képes az afrikai ország válogatottja, akkor Svédország ellen 2–2 lett a vége.


Kétgólos hátrányból állt fel, s ezzel Kamerun lett a harmadik afrikai válogatott a vb-k történetében, amelynek ez sikerült. Legutóbb s a szerbek voltak az afrikai feltámadásnak: a 2006-os világbajnokságon az akkor Szerbia és Montenegró néven szereplő államalakulat hiába vezetett 2–0-ra Elefántcsontpart ellen, végül kikapott 3–2-re. Először pedig négy évvel korábban, Dél-Afrika hajtotta végre ezt a bravúrt: Paraguay ellen lett 0–2ről lett 2–2 a találkozó vége.

 


 

Szerbia ezen a néven első világbajnoki döntetlenjét játszotta, és ezen néven szintén először jutott el három gólig.

A szerb Alekszandar Mitrovics a kameruniak ellen elért góljával 51. alkalommal volt eredményes a hazája nemzeti válogatottjában, ezzel pedig olyan jelenlegi és korábbi kiválóságokhoz csatlakozott, mint Harry Kane, Olivier Giroud, Thierry Henry, Hakan Sükür és Asamoah Gyan akik mind 51 gólig jutottak válogatottjukban. Ebbe a sorba tökéletesen passzol a magyar válogatottban 1955–71 között 71 meccsen szintén 51 gólig jutó Tichy Lajos is.


Kamerun közel állt hozzá, hogy sorozatban kilencedik világbajnoki mérkőzését is elveszítse, amivel beállította volna Mexikó vonatkozó rekordját. Kamerun még húsz éve nyert legutóbbi világbajnoki mérkőzést: a 2002-es torna csoportkörének második fordulójában a ma már a helyi szövetség elnökeként fungáló Samuel Eto'o góljával nyertek 1–0-ra Szaúd-Arábia ellen. Azóta kilenc meccset vívtak, nyolc vereség után jött a mai döntetlen. Mexikó így egyedül marad csúcstartó az egymást követő vereségeket tekintve: története első kilenc vb-meccsét elbukta 1930-től a bolgárok elleni 1958-as 1–1-es döntetlenig. A teljes nyeretlen sorozatuk végül 13 meccsnél állt meg, 1962-ben legyőzték 3–1-re a csehszlovákokat – itt még lehet keresnivalója az afrikaiaknak.

A katari világbajnokságon ez volt az első hatgólos mérkőzés – volt már nullától nyolcig minden gólszám legalább egyszer. Kilenc gólt hozó találkozót viszont 1974 óta nem láthattunk világbajnokságon – akkor Jugoszlávia győzte le a Kongói Köztársaságot 9–0-ra.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
G-CSOPORT
Kamerun–Szerbia 3–3
(1–2)
Al-Vakra, al-Dzsanúb Stadion. Vezette: Mohamed Abdulla (egyesült arab emírségekbeli)
KAMERUN: Epassy – Fai, Castelletto, Nkoulou, Tolo – Anguissa (Gouet, 81.), Kunde (Ondoua, 67.), Hongla (Aboubakar, 55.) – Mbeumo (N'Koudou, 81.), Choupo-Moting, Toko Ekambi (Bassogog, 67.)
Szövetségi kapitány: Rigobert Song.
SZERBIA: V. Milinkovics-Szavics – Milenkovics, Veljkovics (Babics, 78.), Pavlovics (Sz. Mitrovics, 55.) – Zsivkovics (Radonjics, 78.), Lukics, Makszimovics, Kosztics (Djuricsics, 90+2.) – Tadics, Sz. Milinkovics-Szavics (Grujics, 78.) – A. Mitrovics
Szövetségi kapitány: Dragan Sztojkovics.
G.: Castelletto (29.), Aboubakar (63.), Choupo-Moting (66.), ill. Pavlovics (45+1.), Sz. Milinkovics-Szavics (45+3.), A. Mitrovics (53.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Brazília 1 1 2–0 +2 3
2. Svájc 1 1 1–0 +1 3
3. Kamerun 2 1 1 3–4 –1 1
4. Szerbia 2 1 1 3–5 –2 1

 

KAMERUN VILÁGBAJNOKI KERETE
KAPUSOK:1 Simon Ngapandouetnbu(Olympique Marseille – Franciaország),16 Devis Epassy(Abha – Szaúd-Arábia),23 André Onana(Internazionale – Olaszország)
VÉDŐK:
2 Jerome Ngom Mbekeli(Colombe Sportive),3 Nicolas Nkoulou(Arisz Szaloniki – Görögország),4 Christopher Wooh(Rennes – Franciaország),17 Olivier Mbaizo(Philadelphia Union – Egyesült Államok),19 Collins Fai(al-Taj – Szaúd-Arábia),21 Jean-Charles Castelletto(Nantes – Franciaország),24 Enzo Ebosse(Udinese – Olaszország),25 NouhouTolo(Seattle Sounders – Egyesült Államok)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:5 Gaël Ondoua(Hannover 96 – Németország),7 Georges-Kevin Nkoudou(Besiktas – Törökország),8 André-Frank Zambo Anguissa(Napoli – Olaszország),14 Samuel Gouet(Mechelen – Belgium),15 Pierre Kunde(Olympiakosz – Görögország),18 Martin Hongla(Hellas Verona – Olaszország),22 Olivier Ntcham(Swansea City – Wales/Anglia),26 Souaibou Marou(Coton Sport)
TÁMADÓK:6 Moumi Ngamaleu(Young Boys – Svájc),9 Jean-Pierre Nsame(Young Boys – Svájc),10 Vincent Aboubakar(al-Nasszr – Szaúd-Arábia),11 Christian Bassogog(Sanghaj Senhua – Kína),12 Karl Toko Ekambi(Olympique Lyon – Franciaország),13 Eric-Maxim Choupo-Moting(Bayern München – Németország),20 Bryan Mbeumo(Brentford – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY:Rigobert Song
*
André Onana a 2. meccs előtt kikerült a kameruni keretből.

SZERBIA VILÁGBAJNOKI KERETE
KAPUSOK: 1Marko Dmitrovics(Sevilla – Spanyolország),12 Predrag Rajkovics(Mallorca – Spanyolország),23 Vanja Milinkovics-Szavics(Torino – Olaszország)
VÉDŐK:2 Sztrahinja Pavlovics(RB Salzburg – Ausztria),3 Sztrahinja Erakovics(Crvena zvezda),4 Nikola Milenkovics(Fiorentina – Olaszország),5 Milos Veljkovics(Werder Bremen – Németország),13 Sztefan Mitrovics(Getafe – Spanyolország),15 Szrdjan Babics(Almería – Spanyolország),25 Filip Mladenovics(Legia Warszawa – Lengyelország).
KÖZÉPPÁLYÁSOK:6 Nemanja Makszimovics(Getafe – Spanyolország),8 Nemanja Gudelj(Sevilla – Spanyolország),14 Andrija Zsivkovics(PAOK – Görögország),16 Szasa Lukics(Torino – Olaszország),17 Filip Kosztics(Juventus – Olaszország),19 Uros Racsics(Braga – Portugália),20 Szergej Milinkovics-Szavics(Lazio – Olaszország),22 Darko Lazovics(Hellas Verona – Olaszország),24 Ivan Ilics(Hellas Verona – Olaszország),26 Marko Grujics(FC Porto – Portugália)
TÁMADÓK:7 Nemanja Radonjics(Torino – Olaszország),9 Alekszandar Mitrovics(Fulham – Anglia),10 Dusan Tadics(AFC Ajax – Hollandia),11 Luka Jovics(Fiorentina – Olaszország),18 Dusan Vlahovics(Juventus – Olaszország),21 Filip Djuricsics(Sassuolo – Olaszország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY:Dragan Sztojkovics

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik