Vb 2018: Nem sírok gyakran, de most jó okom volt rá – Dalic

Vágólapra másolva!
2018.07.08. 07:51
null
Még két meccs vár a horvátokra, akik nem akarnak megállni (Fotó: AFP)
A házigazda oroszokat tizenegyespárbaj során legyőzve jutott be a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjébe a horvát válogatott, amelynek szövetségi kapitánya, Zlatko Dalic úgy fogalmazott, ezen a tornán már nincsenek favoritok.

„Az egész meccs alatt koncentráltam, de Rakitic mindent eldöntő tizenegyesénél kitörtek belőlem az érzelmek. Nem sírok gyakran, de most jó okom volt rá” – nyilatkozta a szombat esti győzelmet követően Zlatko Dalic.

A horvátok a szerdai elődöntőben Angliával találkoznak. „Természetesen van még bennünk erő az angolok elleni összecsapásra is, nem állunk meg, megpróbáljuk a saját játékunkat játszani. Még két mérkőzés vár ránk, motiváltak vagyunk, és mindent beleadunk. Ezen a világbajnokságon nincsenek favoritok, a nagy csapatok már hazamentek. Azok maradtak, akik egységesek és keményen dolgoztak, most már minden meccsen 50-50 százalék az esély” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Dalic elsírta magát az utolsó horvát büntető után

A horvátok Dánia kiejtése után ismét tizenegyesekkel jutottak tovább, ahogy Luka Modric, a Real Madrid középpályása fogalmazott, a dráma a második felvonással folytatódott.

„Nem játszottunk jól az első félidőben, nem tudtuk úgy az ellenőrzésünk alatt tartani a találkozót, ahogy szerettük volna. A második félidőre feljavultunk, de hiába domináltunk, nem sikerült győznünk a rendes játékidőben és a hosszabbításban. Talán a csillagokban volt megírva, hogy újabb extra drámán kell átesnünk. Már elődöntősök vagyunk, és élvezzük a vébét. Lesz elég időnk a pihenésre és a felkészülésre.”

Bár csalódott a kiesés miatt Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz válogatott szövetségi kapitánya, úgy véli, csapata a hazai rendezésű tornán bebizonyította, mennyit is ért valójában.

„Megmutattuk, hogy mit érünk, nagyon keményen dolgozunk. Azt hiszem, a szurkolóink nem csak egyre inkább hittek bennünk, de szép lassan az egész ország megkedvelt minket. Mostantól ez a teljesítmény lesz az alap, ez a mi normális szintünk, a következő nagy versenyeken is így kell futballoznunk” – nyilatkozta.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik ország nyeri meg a vb-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik