Vb 2018: ismét a válogatott keretben az FTC-játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.20. 14:47
null
Szpirovszki meghívót kapott a macedón válogatottba (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros labdarúgócsapatának középpályása, Sztefan Szpirovszki meghívót kapott a macedón válogatott Olaszország és Liechtenstein elleni világbajnoki selejtezőire.

 

A zöld-fehérek nyáron szerződtetett játékosa eddig 16-szor szerepelt a nemzeti együttesben, gólt még nem szerzett.

„Boldog vagyok, hogy ismét meghívót kaptam. Nehéz selejtezősorozat végéhez közeledünk, hiszen a világ legjobb válogatottjai közül kettő, a spanyol és az olasz is a mi hatosunkban szerepelt. Ezzel együtt úgy érzem, jól szerepeltünk, hiszen Izraelben nyertünk, az olaszok elleni első meccsen pedig csak a kilencvenkettedik percben kaptuk a döntő találatot. Talán most megfordul a szerencse, és bízom benne, hogy jó eredményekkel zárjuk a selejtezőket” – mondta Szpirovszki a fradi.hu-nak.

Macedónia jelenleg a csoport ötödik helyén áll hét ponttal, és már matematikai esélye sincs a világbajnoki részvétel kiharcolására.

2017. október 6., péntek
20.45: Olaszország–Macedónia
20.45: Liechtenstein–Izrael
20.45: Spanyolország–Albánia

2017. október 9., hétfő

20.45: Albánia–Olaszország
20.45: Macedónia–Liechtenstein
20.45: Izrael–Spanyolország

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 8 7 1 32– 3 +29
22
2. Olaszország 8 6 1 1 19– 7 +12
19
3. Albánia 8 4 1 3 10– 9 +1 13
4. Izrael 8 3 5 9–14 –5
9
5. Macedónia 8 2 1 5 10–14 –4
7
6. Liechtenstein 8 8 1–34 –33
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik