Vb 2018: Giroud az elődöntőben vágna vissza Henrynak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.08. 14:20
null
Giroud és Henry egykor csapattársak is voltak az Arsenalban (Fotó: AFP)
Különleges helyzetbe kerül minden idők legeredményesebb francia válogatott csatára, Thierry Henry, aki Belgium másodedzőjeként éppen a honfitársai ellen készülhet a világbajnoki elődöntőre. Így érzi ezt Olivier Giroud is, aki törleszthetne Henryval szemben.

 

 

„Bevallom, furcsa érzés lesz, hogy szembekerülünk egy franciával” – mondta Olivier Giroud, a vasárnapi sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy a 123 válogatottsága alkalmával 51 gólt szerző Henry éppen a rivális kapitány, Roberto Martínez második asszisztenseként tanulja az edzői szakmát.

„Új karrierbe kezdett, nagyon szerencsés, hogy egy ilyen csodálatos generációval rendelkező csapat tagja lehet. Ő egy igazi legenda, akit tisztelnünk kell” – tette hozzá Giroud, akinek azért vannak negatív érzései is.

Henry ugyanis 2015-ben nem a leghízelgőbben nyilatkozott vele kapcsolatban. A Sky Sports szakértőjeként három éve azt mondta, az Arsenal sosem lesz bajnok, amíg egy Giroud-szintű támadótól várja a gólokat: „Szerintem Giroud nem végzi rosszul a dolgát, de vajon lehet vele nyerni egy bajnokságot? Azt hiszem, nem.”

Giroud úgy fogalmazott, nem érez emiatt bosszúvágyat vagy haragot, szerinte kettejük között megmaradt a kölcsönös tisztelet. „Természetesen büszke leszek arra, ha megmutathatom Titinek, hogy rossz csapatot választott. A keddi elődöntő különleges mérkőzés lesz, én pedig egy győzelemmel elégedettséget érzek majd vele szemben” – mondta.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik ország nyeri meg a vb-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik