Vb 2018: Falcao megbeszélte az eredményt a peruiakkal?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 17:16
Érdekes felvétel terjed a világhálón. Ezen a kolumbiai labdarúgó-válogatott sztárja, Radamel Falcao odamegy néhány perui játékoshoz meccs közben, amelyet a két együttes vívott a világbajnoki selejtező utolsó fordulójában. A feltételezések szerint Falcao megpróbálta rábeszélni a peruiakat, hogy maradjon döntetlen az eredmény, mert az mindkét együttesnek megfelelő lenne.

Amikor néhány perccel a lefújás előtt sejthető volt, hogy a vb-selejtező dél-amerikai csoportjának utolsó körében Brazília legyőzi Chilét (az 57. perctől 2–0-ra vezettek a brazilok, a vége 3–0 lett…) és Paraguay nem tudja megverni Venezuelát (a 84. percben szerzett góllal a venezuelaiak 1–0-ra vezettek), tudni lehetett azt is, hogy Kolumbia a negyedik helyével automatikusan vb-résztvevő lesz, míg Peru az ötödik pozíciójával pótselejtezőt játszhat Új-Zélanddal. A Peru–Kolumbia csata ekkor 1–1-re állt.

Falcao úgy gondolhatta, hogy ez az állapot mindkét csapatnak megfelelő, ezért – és szigorúan maradjunk a feltételezésnél – rá akarta beszélni az ellenfelet, hogy ne nagyon erőlködjenek.

Amennyiben Peru nyert volna egy vagy két góllal, akkor egyből kijut a vb-re, míg Kolumbia pótselejtezőre kényszerül. Ha Kolumbia győzött volna, akkor ugyanúgy ünnepelhette volna a részvételt, míg Peru kiesik és Chile meccselhetett volna Új-Zélanddal. Utóbbit biztosan kiejtené bármelyik dél-amerikai válogatott?

Renato Tapia, a peruiak játékosa a meccs után elmondta, hogy odament hozzájuk néhány kolumbiai, és „elmagyarázták a helyzetet”. „Úgy kezeltük, ahogy kezelni kellett.”

Falcao beszélgetése a peruiakkal…

…és az eredménye – avagy az utolsó néhány perc:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik