Vb 2018: „Brazília ellen könnyebb felkészülni, elbíztuk magunkat”

ILKU MIKLÓSILKU MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2018.06.28. 13:54
null
Valon Behramit meglepte Costa Rica taktikai felkészültsége (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sportnak interjút adó svájci középpályást, Valon Behramit meglepte Costa Rica taktikai felkészültsége és direkt futballja. A csapatkapitány-helyettest a szerdai csoportmérkőzés után kérdeztük.

Az imént a televízióban azt nyilatkozta, hogy nem volt elégedett a játékukkal. Mi volt a probléma?
– Túl nagy önbizalommal kezdtük a meccset. Az első percekben láttuk, hogy irányíthatjuk, de aztán nem sokkal később szétszakadt a pálya. Nagyon direkt futballt játszott Costa Rica, az első fél órában szenvedtünk. Nem szabadna hagynunk, hogy ez megtörténjen. Olyan válogatott vagyunk, amely tud irányítani egy mérkőzést, ehhez képest most nem találtuk a játékunkat.

– Úgy tűnt, három védőre álltak át a kezdeti nehézségek után, Stephan Lichtsteiner és Ricardo Rodriguez gyakrabban futott el a széleken. Bevált ez a taktika?
– Igen, ez a mi igazi játékunk. Én visszalépek harmadik belső védőnek, ezzel tudjuk tartani a labdát, a szélsők pedig beléphetnek a támadásokba. Túl offenzívek is lettünk, ahányszor elveszítettük a labdát, nagy bajba kerültünk. Ebből tanulnunk kell. Voltak nagy helyzeteink a találkozó elején, de szerencsések vagyunk, mert Costa Ricának is, kapufájuk is volt. Nem számítottunk erre. Az igazat megvallva, az összpontosításunk sem volt százszázalékos.

KENDALL WASTON, COSTA RICA VÁLOGATOTTJÁNAK VÉDŐJE

Fantasztikus érzés volt a gólom, egy álmom vált valóra. Senki sem akar kimaradni a futball legjobb bulijából. Hálás vagyok, hogy itt lehetek a világbajnokságon, és az, hogy gólt is szereztem, csodálatos dolog. Kicsit csalódottak is vagyunk ugyanakkor, mert nem jutottunk tovább a csoportkörből, pedig ez volt a célunk. De most már előre kell tekintenünk és Katar felé fordítani a figyelmünket.

– Nehezebb felkészülni Costa Rica ellen, mint például Brazília ellen?
– Könnyű egy olyan meccsre felkészülni, mint a Brazília elleni, vagy akár Szerbia ellen, a koncentráció olyankor a helyén van. Costa Rica ellen sokkal nehezebb volt, mert tudtuk, hogy ők már kiestek, így nehezebb felvenni a ritmust. Taktikailag megleptek: nagyon jól alkalmazták a letámadást, az ellentámadásokat is szépen felépítették. Persze ha nincs veszítenivalód, felszabadultabban tudsz futballozni.

– A Szerbia elleni összecsapáson Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri gólörömre heves indulatokat váltott ki, végül egyiküket sem tiltották el. Gondolja, hogy az ügynek volt hatása erre a meccsre is?
– Azt hiszem, igen, mentálisan nem voltunk a legjobb állapotban, néhányan nem tudták kizárni a külső körülményeket. A média és a szurkolók is nagy nyomást helyeztek rájuk, ami sok energiát felemésztett. Megpróbáltuk figyelmen kívül hagyni ezeket a dolgokat, ám ez nem mindig könnyű, vannak érzékenyebb játékosok. Örülünk, hogy továbbjutottunk. Most több napunk van, hogy regenerálódjunk és a Svédország elleni nyolcaddöntőre koncentráljunk.

– Meglepő, hogy Svédországgal találkoznak a legjobb tizenhat között? Nem kis meglepetés volt, hogy a címvédő Németország kiesett. Mit gondol erről?
– Nagyon kiegyenlített ez a világbajnokság. Bármelyik meccsben benne van a meglepetés, kicsit olyan, mint a Premier League. Bármi megtörténhet. A döntőben a két legjobb lesz ott, talán Svájc okozza majd az egyik nagy meglepetést.

– Ezek szerint követik a világbajnokság többi mérkőzésének alakulását. A svédeket is megnézték már?
– Igen, már két meccsüket is láttuk, a Németország és Mexikó elleni találkozókat. Tudjuk, hogy nagyon fizikálisak, szeretnek hosszú labdákkal operálni, amit veszélyesen is csinálnak. Hátul nagyon stabilak, keményen belemennek a párharcokba, nehéz lesz ellenük. Két jó csapat nagyszerű találkozója lesz.

– Sok svájci szurkoló kísérte el a csapatot Nyizsnyij Novgorodba. Sokat jelent az ő biztatásuk?
– Természetesen, de több Costa Rica-i drukkert hallottam itt a stadionban. Ez normális, hiszen kis ország vagyunk.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

E-CSOPORT

SVÁJC–COSTA RICA 2–2 (1–0)
Nyizsnyij Novgorod,Nyizsnyij Novgorod Aréna, 43 319 néző.Vezette:Turpin (francia)
SVÁJC:Sommer – Lichtsteiner, Schär, Akanji, R. Rodríguez – Behrami (Zakaria, 60.), G. Xhaka – Shaqiri (Lang, 81.), Dzemaili, Embolo – Gavranovic (Drmic, 69.).Szövetségi kapitány:Vladimir Petkovic
COSTA RICA:
K. Navas – Gamboa (I. Smith, 93.), Acosta, G. González, Waston, B. Oviedo – Colindres (Wallace, 81.), D. Guzmán (Azofeifa, 91.), Borges, B. Ruiz – Campbell.Szövetségi kapitány:Óscar Ramírez
Gólszerző: Dzemaili (31.), Drmic (88.), ill. Waston (56.), Sommer (93. – öngól)
Sárga lap: Lichtsteiner (37.), Zakaria (75.), Schär (83.), ill. Gamboa (11.), Campbell (29.), Waston (89.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Brazília 3 2 1 5–1 +4 7
2. Svájc 3 1 2 5–4 +1 5
3. Szerbia 3 1 2 2–4 –2 3
4. Costa Rica 3 1 2 2–5 –3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik