Vb 2018: Bebizonyosodott, hogy nincs könnyű ellenfél – Suárez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 20:43
null
Suárez a gólörömével is üzent (Fotó: AFP)
Mint ismert, Uruguay 1–0-ra legyőzte Szaúd-Arábiát a labdarúgó-világbajnokság A-csoportjában, így a kvartett harmadik fordulójának eredményeitől függetlenül eldőlt, hogy a dél-amerikai együttes mellett a házigazda Oroszország jut be a nyolcaddöntőbe. A mérkőzés után a győztes találatot szerző Luis Suárez értékelte a történteket, valamint megerősítette, amit a gólöröméből már sejteni lehetett: felesége ismét gyermeket vár.

 

„Ma bebizonyosodott, hogy nincs könnyű ellenfél. Nagyon fontos volt, hogy továbbjussunk a csoportból. Természetesen még sok mindenben kell javulnunk, mivel nem teljesen úgy játszottunk, ahogy akartunk. Azonban ami igazán számít, az az eredmény, én pedig nagyon büszke vagyok, hogy Uruguay sorozatban a harmadik világbajnokságon is bejutott a nyolcaddöntőbe” – értékelt Luis Suárez, aki ma a 100. válogatott mérkőzésén az 52. gólját szerezte.

Suárez egyébként a meccs után megerősítette, amit a gólöröméből már sejteni lehetett: felesége ismét gyermeket vár. A csatár azt is elárulta, a harmadik gyermekük fiú lesz.

A győztes gólt rúgó csatár után a dél-amerikaiak kapusa vette át a szót.

„Szaúd-Arábiának jó csapata van. A játékosok ügyesek, jól cseleznek, időnként megnehezítették a dolgunkat. Ezt azonban már előre tudtuk, így jól felkészültünk belőlük, ennek köszönhetően pedig fontos sikert arattunk” – mondta Fernando Muslera.

„Ma már jobban játszottunk, de győzni ezúttal sem sikerült. Ezért elnézést kérünk a szurkolóinktól” – fogalmazott a meglehetősen csalódott a szaúdi középpályás, Hattan Bahebri.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
URUGUAY–SZAÚD-ARÁBIA 1–0 (1–0)
Rosztov-na-Donu,
42 678néző.Vezette:Clément Turpin (francia)
URUGUAY:
Muslera – Varela, Godín, J. Giménez, Cáceres – C. Sánchez (Nández, 82.), Bentancur, Vecino (Torreira, 59.), C. Rodríguez (Laxalt, 59.) – L. Suárez, Cavani.Szövetségi kapitány:Óscar Tabárez
SZAÚD-ARÁBIA:al-Ovaisz – al-Sahrani, al-Bulaihi, Oszama Havszavi, al-Breik – al-Davszari, al-Dzsasszim (al-Mogahvi, 44.), Otajf, al-Faradzs, Bahebri (Kanno, 76.) – al-Muvallad (al-Szahlavi, 79.).Szövetségi kapitány:Juan Antonio Pizzi
Gólszerző:L. Suárez (23.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
OROSZORSZÁG–EGYIPTOM 3–1 (0–0)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország228–1+76
2. Uruguay222–0+26
3. Egyiptom221–4–30
4. Szaúd-Arábia220–6–60
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik