Vb 2018: az angolok sztárja többre vágyik a negyeddöntőnél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.06. 12:06
Raheem Sterling, az angol labdarúgó-válogatott világbajnoki keretének tagja nem elégszik meg azzal, ha az oroszországi tornán bejutnak a nyolc közé.

A Manchester City 23 éves labdarúgója az angolok utolsó vb-felkészülési mérkőzése előtt – csütörtökön Leedsben fogadják a szintén vb-résztvevő Costa Ricát – elmondta, nem azért van a válogatottal, hogy egy-másfél hónapot eltöltsön az életéből.

„Van huszonhárom nagyon jó játékosunk, és mindannyiunkban megvan a kellő önbizalom, hogy azt mondjuk: képesek vagyunk győzni, ki állíthatna meg minket?” – nyilatkozta Sterling. Hozzátette: amikor 23 játékos egyszerre akar győzni, és hisz is ebben, akkor már a negyeddöntőbe jutás sem lesz elég jó eredmény számukra.

„Mert ott is győzni akarsz” – mondta a jamaicai születésű szélső.

Klubtársa, a 28 éves Kyle Walker hozzátette: teljes mértékben hisz azokban a játékosokban, akik az angol keretet alkotják, és erejüket leginkább az egységes csapatszellemben érzi.

„Erre a légkörre kell támaszkodnunk a világbajnokságon, mert a csapat minősége adott, de a közösségi erő is húz majd minket” – közölte a védő.

A jövő csütörtökön kezdődő vb-n Anglia Belgiummal, Panamával és Tunéziával szerepel azonos csoportban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik