Eb 2020: Sprintek és ötlet nélkül futballoztunk – Zlatko Dalic

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.26. 14:03
null
Ezt a helyzetet Dalicnak kell megoldania (Fotó: Tumbász Hédi)
Fel akarja rázni csapatát, ezért komoly változtatásokat ígért Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

 

 

„Ez így nem mehet tovább!” – jelentette ki a Sportske Novostiban. A tréner szerint a válogatott jelenleg nem igazi csapat, de azzá kell válnia, ha eredményt akar elérni.

A horvátok az Azerbajdzsán elleni szűk, 2–1-es hazai győzelemmel kezdték az Európa-bajnoki selejtezőt, majd vasárnap ugyanennyire kikaptak a mieinktől Budapesten.

Az első mérkőzést „szenvedésnek” minősítette Dalic, a másodikon pedig szerinte a játékosai „sterilek” voltak, „sprintek és ötlet nélkül” futballoztak, ezért megérdemelten maradtak alul.

Kitért rá, hogy az oroszországi világbajnokság óta már nem számíthat három alapemberére, a kapus Danijel Subasicra, a védő Vedran Corlukára és a támadó Mario Mandzukicra, s úgy vélekedett, a tavaly nyár óta eltelt időszakban a válogatottnak nem volt igazán jó mérkőzése. Szerinte a védelem jelentősen meggyengült, és kapusposztra nincs meg a megfelelő ember.

„Ezt a helyzetet nekem kell megoldanom, az én felelősségem. Ha ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra, reagálnom kell a kialakult helyzetre” – mondta.

Konkrét változtatásokat egyelőre nem jelentett be, de jelezte: igyekszik felrázni a csapatot, melybe fiatal, agresszívabb, energikusabb játékosok beépítését tervezi.

Az Eb-selejtező E-csoportjában a szlovák, a walesi, a horvát és a magyar válogatott is három ponttal áll, megelőzve a pont nélküli Azerbajdzsánt. Az első két hely ér Eb-részvételt.

EMLÉKEZTETŐ

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
E-CSOPORT

Magyarország–Horvátország 2–1
(Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–3 03
4. MAGYARORSZÁG2 112–3–13
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0

 

A TOVÁBBI PROGRAM

Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik