Eb 2020: Sokunknak nem lesz még egy ilyen lehetősége – Kane

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.07.04. 00:42
null
Harry Kane két góllal járult hozzá a sikerhez (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, Anglia 4–0-ra legyőzte Ukrajnát az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé, ahol Dániával mérkőzik meg a fináléba jutásért. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a főszereplők!

 

Gareth Southgate nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel a lefújás után.

„A játékosok fantasztikusak voltak, figyelemre méltó, hogy kiválóan játszottunk, és több embert is pihentetni tudtunk a második félidőben. Furcsa, de most azokra gondolok, akik nem kaptak lehetőséget. A Conor Coadyhoz, Ben Chilwellhez, Sam Johnstone-hoz és Aaron Ramsdale-hez hasonló játékosok teszik sikeressé az együttest, a csapatszellem egyszerűen fenomenális. Bárki kap lehetőséget, megoldja a feladatot, így különösen nehéz kihagyni három embert mindig, de a srácok mentalitása csodálatos.”

„Tudtuk, hogy vannak olyanok, akikre fizikai szempontból figyelnünk kell. Hét meccset is játszhatunk, fontos, hogy a megfelelő pillanatban adjunk pihenőt a futballistáknak. Ilyen tekintetben sokat tanultunk az oroszországi világbajnokságból.”

A duplázó Harry Kane szerint mindennek a megfelelő formaidőzítés a kulcsa.

„Mi voltunk a favoritok, de ez nagy nyomást helyezett ránk, emellett elvárás volt, hogy jól teljesítsünk. Ismét lehoztunk egy meccset kapott gól nélkül, viszont szereztünk négyet, tökéletes este volt.”

„Néhányan ott voltunk már a horvátok elleni vb-elődöntőben is, tisztában vagyunk vele, hogy milyen fájdalmas lemaradni a fináléról. Eddig nagyszerűen alakul a torna. Sorra pipáljuk a feladatokat, de a lényeg, hogy van elképzelésünk arról, hogy hova szeretnénk jutni: világversenyeket nyerni.”

Az angol válogatott huszonöt év után játszhat ismét a Wembleyben Európa-bajnoki elődöntőt.

„Hihetetlen lesz – folytatta a Tottenham támadója. – Elképesztő pillanat ez a csapat és a nemzet számára. Sokunknak nem lesz még egy ilyen lehetősége részt venni egy fontos mérkőzésen egy nagy tornán. Most ez itt van előttünk, mindkét kezünkkel meg kell ragadnunk.”

„Csodálatos érzés – vette át a szót a szintén betaláló Harry Maguire. – Hatalmas tett, hogy ismét elődöntőt játszhatunk egy nagy tornán. Nem akarok ünneprontó lenni, de nem állunk meg itt. Újabb óriási meccs vár ránk, de ezúttal szeretnénk továbbmenni.”

„Jobbak akartunk lenni a pontrúgásoknál a támadóharmadban, ezen a tornán korábban nem szereztünk így gólt, ma viszont kettő is összejött. Luke Shaw nagyszerűen ívelte be a labdát, én jól érkeztem, és amikor hozzáértem, már tudtam, hogy gól lesz. Örülök, hogy betaláltam, de a legfontosabb, hogy nyertünk.”

Az ukránok szövetségi kapitánya, Andrij Sevcsenko szerint az apró részletek bírtak kulcsfontossággal.

„Nem kezeltük jól a felívelt, beívelt labdákat, Angliának óriási előnye van ilyen téren, s ez megnehezítette a dolgunkat. Nagyjából a saját játékunkat hoztuk, nem fordítottunk hátat az elveinknek. Megpróbáltuk megnehezíteni az ellenfelünk dolgát, de ez a hegy megmászhatatlannak bizonyult. Valószínűleg ez még túl korai nekünk.”

„Szerhij Krivcov elvesztése sem jött jól, tapasztalt hátvéd, aki a levegőben is jó. Vissza kellett állnunk a négyvédős rendszerre. Alapjába véve a formációváltás ennek a csapatnak nem nehéz, gyorsan tudunk reagálni, a játékosok nagyon jól értik a játék felépítését. De hogy elveszítettünk egy olyan játékost, aki nyomást gyakorolhatott volna az ellenfélre a levegőben, az különösen megmutatkozott a második félidőben.”

„Összességében remek tornánk volt, csapatom a saját stílusát hozta, nem fordított neki hátat, tekintet nélkül volt az ellenfélre. A srácok mindent megtettek, jól futballoztak, s ezért köszönettel tartozom nekik.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
UKRAJNA–ANGLIA 0–4 (0–1)

Róma, Olimpiai Stadion, 11 880 néző. Vezette: Brych (német)
UKRAJNA: Buscsan – Zabarnij, Krivcov (Cihankov, 35.), Matvijenko – O. Karavajev, Szidorcsuk (Makarenko, 64.), Zincsenko, Mikolenko – Saparenko – Jaremcsuk, Jarmolenko. Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko
ANGLIA: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw (Trippier, 65.) – K. Phillips (Bellingham, 65.), Rice (J. Henderson, 57.) – Sancho, Mount, Sterling (Rashford, 65.) – Kane (Calvert-Lewin, 73.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Kane (4., 50.), Maguire (46.), J. Henderson (63.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna 1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország 1–1 – 11-esekkel 1–3
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország 1–2
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia 1–2
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia 0–4
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
Olaszország–Spanyolország
Július 7., szerda, 21.00
London
Anglia–Dánia
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik