Eb 2020: lézerrel zavarták Schmeichelt Kane büntetőjénél – videó

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 11:02
null
Harry Kane a kipattanónál már nem hibázott (Fotó: AFP)
Harry Kane mindent eldöntő tizenegyese közben egy (vélhetően angol vagy az angoloknak szurkoló) néző lézerfénnyel próbálta megzavarni Kasper Schmeichelt, a dánok kapusát a szerdai Európa-bajnoki elődöntőben, amely hosszabbítás után végül Anglia 2–1-es sikerét hozta. Stan Collymore, a Liverpool korábbi labdarúgója szerint az elkövetőt – ha megtalálják – soha többé nem lenne szabad futballstadionba engedni. Az UEFA eljárást indított az ügyben.

 

„Ha bárki lézerrel megvilágítja Schmeichelt, akkor életre szóló kitiltást érdemel” – írta az 50 esztendős, korábbi háromszoros angol válogatott labdarúgó a Twitteren.


Véleményével nem volt egyedül. Több felhasználó is egyetértett vele, és azt szorgalmazta, hogy ha sikerül kézre keríteni a delikvenst, akkor soha többé ne tehesse be a lábát a Wembleybe és az angol válogatott mérkőzéseire. Más azt írta, a lézerjáték nem zavarta meg Schmeichelt – hiszen kivédte Kane tizenegyesét –, de a drukker tettére nincs mentség.


Az európai szövetség (UEFA) később jelezte, a lézerjáték, a dán himnusz alatt tanúsított nem megfelelő magatartás, valamint pirotechnikai eszközök használata miatt eljárást indított az angolokkal szemben.

Érdekesség egyébként, hogy a Raheem Sterling által kiharcolt büntető előtt volt még egy labda a pályán, ráadásul – mint az az alábbi képen is látszik – igen közel az akcióhoz, de a bíró nem állította meg a játékot, és úgy tűnt, a futballistákat sem igazán zavarta meg.

 

Mint ismert, a Tottenham támadója a tizenegyest még elhibázta, de a kipattanót belőtte, így Anglia 2–1-es győzelemmel bejutott az Európa-bajnokság vasárnap esti döntőjébe, amelyet Olaszországgal vív meg.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

ANGLIA–DÁNIA 2–1 (1–1, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után
London, Wembley Stadion, 64 950 néző. Vezette: Makkelie (holland)
ANGLIA: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – K. Phillips, Rice (J. Henderson, 95.) – Saka (Grealish, 69.; Trippier, 106.), Mount (Foden, 95.), Sterling – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
DÁNIA: Schmeichel – A. Christensen (Andersen, 79.), Kjaer, Vestergaard (Wind, 105+1.) – Stryger Larsen (Wass, 67.), Höjbjerg, Delaney (M. Jensen, 88.), Maehle – Damsgaard (Poulsen, 67.), Braithwaite – Dolberg (Nörgaard, 67.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Gólszerző: Kjaer (39. – öngól), Kane (105.), ill. Damsgaard (30.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik