Eb 2020: járvány Bulgáriában, de nincs veszélyben az Eb-pótselejtező

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 07:58
null
A svájci bajnokságban jelenleg szünetel a játék, de Holender Filip reméli, tétmeccsekkel a lábában érkezhet majd a válogatotthoz (Fotó: Szabó Miklós)
Bulgáriában rohamosan terjed az influenza, de a Magyarország elleni Eb-pótselejtező megrendezése egyelőre nincs veszélyben.

Aggodalomra okot adó hírek érkeztek Bulgáriából. Noha a hivatalos tájékoztatás szerint a koronavírus még nem érte el, a B-típusú influenzajárvány megbénította az országot. A kialakult helyzetre tekintettel Kiril Ananiev egészségügyi miniszter elrendelte, minden iskola zárja be kapuit március 11-ig, egyúttal az egyetemi előadások szüneteltetését javasolta, és azt, hogy lehetőleg a tömegrendezvényeket is napolják el.

Hogy szigorú intézkedéseket hoznak, érthető: a hétmillió lakosú Bulgáriában a múlt héten négyezer influenzás beteget regisztráltak, de ennél is rémisztőbb, hogy az elmúlt napokban – arrafelé sosem látott méreteket öltve – rohamosan terjedt a járvány.

Ebben a szituációban (is) nyilván első az egészség, de az emberben csak felvetődik: a magyar válogatottnak március 26-án Szófiában, a Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn lenne feladata. Kérdés, ha nem sikerül megfékezni a járványt, netán a koronavírus is felbukkan Bulgáriában, miként befolyásolja a meccs sorsát.

Marco Rossi törheti a fejét (Fotó: Tumbász Hédi)
Marco Rossi törheti a fejét (Fotó: Tumbász Hédi)

A témával kapcsolatban a Nemzeti Sport megkereste a Magyar Labdarúgó-szövetséget, és az alábbi tájékoztatást kapta: „Ahogy korábban is nyilatkoztunk róla, az MLSZ folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírussal és influenzajárványokkal kapcsolatos fejleményeket, esetleges intézkedéseket. A szövetség készen áll arra, hogy ha valamely szakmailag illetékes magyarországi vagy nemzetközi szervezet bármilyen kapcsolódó döntést hoz, vagy előír valamilyen intézkedést, akkor haladéktalanul végrehajtsa.”

Úgy tudjuk, jelenleg nem fenyegeti veszély a meccs megrendezését, így Marco Rossi szövetségi kapitány törheti a fejét, kiket nevezzen meg a március 16-i kerethirdetéskor. Sajnos a vírus is beleszólhat az összetételbe, mást ne mondjunk, a svájci bajnokság múlt hétvégi fordulóját ugyanúgy elhalasztották, mint a mostanit.

„Ha ez nem lenne elég, már az is biztossá vált, hogy a jövő hétvégi mérkőzéseket is későbbi időpontban kell lejátszani – kesergett megkeresésünkre a hatszoros válogatott Holender Filip, a Lugano támadója. – Mi több, az is kérdéses, hogy a március huszonkettedikére kiírt fordulót megrendezik-e. Remélem, hogy igen, mert így legalább tétmeccsel a lábamban érkeznék Telkibe – feltéve, hogy a szövetségi kapitány egyáltalán meghív az előzmények ismeretében. A hétköznapokban persze mindent megteszek azért, hogy megfelelő állapotban legyek, az átalakított edzésprogram is azt a célt szolgálja, hogy jó formában maradjunk. Úgy érzem, egyelőre nincs gond, szerdán az egymás közötti edzőmeccsen jól ment a játék, két gólt is szereztem. Miközben bízom abban, hogy huszonkettedikén a Basel ellen már pályára léphetünk, megértem, hogy az egészségnél nincs fontosabb. Lugano közel fekszik Olaszországhoz, ám nincs pánik a városban. Van, aki maszkot viselve sétál a városban, óvintézkedés gyanánt a klubnál megtiltották a kézfogást, de más érdekességről nem számolhatok be, mindenki igyekszik úgy élni az életét, mint máskor. Nekünk arra kell ügyelnünk, hogy a csapatban ne fertőződjön meg senki, mert ha valaki elkapja a vírust, mindannyian két hétre karanténba kerülünk. Furcsa ez a helyzet, nem szerencsés, hogy az edzéseken kívül mást nem csinálunk, de ez van. Próbálom ennek is a jó oldalát nézni, a sok edzésnek köszönhetően a kondíciómmal nincs probléma.”

Mások miatt nem kell nyugtalankodnia Marco Rossinak: az NB I-ben szereplők ugyanúgy pályára lépnek, mint a légiósok közül szóba jöhető jelöltek. Már ha a klubedzőjük is úgy gondolja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik