Eb 2020: „Hazard jobban érzi magát, ott akar lenni az olaszok ellen”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 12:04
null
Eden Hazard játszana Olaszország ellen (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Eden Hazard megsérült a Portugália elleni Európa-bajnoki nyolcaddöntőben, amit Belgium 1–0-ra megnyert. Néhány napja még azt lehetett olvasni, hogy a Real Madrid játékosának véget ért a torna, ám kedden Thorgan Hazard már pozitívabban nyilatkozott testvére állapotáról.

 

„Fájdalmat éreztem a combomban, úgy gondolom, hogy megsérültem. Megvizsgáljuk a sérülésemet, és meglátjuk, hogy bevethető leszek-e. Ennek ellenére kapitányként mindenképpen a válogatottal maradok, hiszen nagyon fontos szerepet játszom a csapat életében”nyilatkozta a találkozót követően a Real Madrid belga szélsője, akit a 87. percben kellett lecserélni.

Thibaut Courtois a meccs után még úgy vélekedett, szerinte véget ért az Európa-bajnokság Hazardnak – most azonban úgy néz ki, nincs minden veszve. A keddi sajtótájékoztatón Thorgan Hazard beszélt testévéréről.

„Eden már most sokkal jobban érzi magát, 8.30-kor az edzőteremben kezdte a napot. Pénteken ott akar lenni az olaszok ellen, hogy segítse a csapatot. Mindent megtesz annak érdekében, hogy pályára léphessen. Talán holnap (csütörtökön) vagy pénteken már okosabbak leszünk az állapotát illetően” – mondta Thorgan Hazard.

A Dortmund szélsője elmondta, testvére rendkívül fontos a válogatottban, hiszen a semmiből is képes helyzetet teremteni. Hozzátette, a csapat is nagyon reménykedik Eden visszatérésében.

Nemcsak Eden Hazard, hanem Kevin De Bruyne is megsérült Portugália ellen – a második félidő elején kellett lecserélni bokafájdalmak miatt, és félő volt, hogy a korábban is sérüléssel bajlódó játékos nem folytathatja a részben budapesti rendezésű tornát, de ezt Roberto Martínez szövetségi kapitány később megcáfolta.

JÚLIUS 2., PÉNTEK

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ

21.00: Belgium–Olaszország, München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna 1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik