Eb 2020: Ha javasolhatok valamit: ünnepeljünk! – Zincsenko

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 10:06
null
Az ukrán csapatnak minden oka megvolt arra, hogy ünnepeljen (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Artem Dovbik 121. percben fejelt góljával Ukrajna 2–1-re legyőzte Svédországot a labdarúgó Európa-bajnokság kedd késő esti nyolcaddöntőjében. Az ukránok történelmi sikerről, a svédek brutális élményről beszélnek – íme, néhány főszereplő véleménye.

 

„Mindenki azzal jön, hogy a meccs hőse lettem, de én nem tekintem magam annak, bár az igaz, hogy engem is elragadtak az érzelmek – mondta a mérkőzés után a győztes gólt fejelő Artem Dovbik. – A gólom? Sorsszerű volt… Nehezen találom a megfelelő szavakat. A körülmények úgy hozták, hogy hirtelen kellett pályára lépnem. Az edzőnk azzal küldött be, hogy tartózkodjak a tizenhatoson belül, és várjak a megfelelő pillanatra.”

Nem akármilyen pillanat volt: az ukrán bajnokság legutóbbi hetedik helyezettje, a Dnipro-1 24 éves, 184 centiméter magas támadója a 106. percben állt be, ez volt pályafutása harmadik válogatott mérkőzése – és az első gólja nemzeti színekben.

„Történelmi tettet hajtottunk végre, úgyhogy ha javasolhatok valamit: ünnepeljünk, hiszen csak egyszer élünk, és lehet, sohasem lesz részünk hasonlóban – ezt már az első ukrán gólt lövő, a másodikat előkészítő, a lefújás után a mérkőzés legjobbjának megválasztott Olekszandr Zincsenko mondta. – A csoportmérkőzések során olyan sok kritikát kaptunk, ami már megnehezítette az összpontosítást a nyolcaddönőre. Éreztem, hogy én is tehetnék többet a csapatért, és nagyon büszke vagyok, hogy az országunknak és egész Európának megmutattuk: képesek vagyunk elérni a céljainkat.”

„Érdekes meccs volt, egyik fél sem akart veszíteni, így aztán a legvégére maradt a dráma – értékelt Andrij Sevcsenko, az ukránok szövetségi kapitánya. – Ezzel a teljesítménnyel és a mutatott hozzáállással a csapat rászolgált hazánk szeretetére, magam is köszönettel tartozom a srácoknak a hősiességükért. Tudtuk a saját játékunkat játszani, a menet közbeni erősítések is terv szerint történtek, mindent úgy csináltunk, ahogyan előre elgondoltuk. Igyekeztünk lezárni a széleket, középpályásainktól a korábbiaknál nagyobb odaadást kértem. Hálával tartozunk mindenkinek, aki eljött szurkolni nekünk – itt voltak az én gyerekeim is. Nagyon-nagyon akartuk ezt a győzelmet!”

„Jó meccset játszottunk, a második félidőben megvoltak a helyzeteink, hogy döntésre vigyük a dolgot – vont mérleget Janne Andersson svéd szövetségi kapitány a svéd TV4-nek. – Sajnos nem sikerült, jött a hosszabbítás, amelyben a kiállítást követően már csak védekeztünk. Azt viszont jól csináltuk, így aztán pályafutásom egyik legkeserűbb élménye, hogy a lefújás előtti pillanatokban kapott góllal végül kiestünk.”

Andersson hozzátette: mindenki roppant csalódott, mély csend honolt a svéd öltözőben, „mert most nem lehet olyasmit mondani, ami segítene. Az idő majd begyógyítja a sebet. Brutális élmény volt.”

„Inkább ne rúgtam volna egyetlen gólt sem, helyette jutottunk volna tovább – kesergett az ukránoknak is betaláló, az Eb-t négy góllal záró Emil Forsberg. – A célt messzebb jelöltük ki, úgyhogy végtelenül szomorú vagyok. Szerintem mi voltunk a jobbak, elkerülhető gólt kaptunk, voltak kapufáink, de hát ez egy ilyen nap volt… Persze, nagyon kemény próbatétel emberhátrányban játszani a hosszabbításban, de nem adtuk fel, harcoltunk egymásért, aztán az utolsó akciónál: beadás, fejes, gól… Hihetetlenül durva…”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
SVÉDORSZÁG–UKRAJNA 1–2 (1–1, 1–1, 1–1) – hosszabbítás után
Glasgow, Hampden Park, 9221 néző. Vezette: Orsato (olasz)
SVÉDORSZÁG: Olsen – Lustig (Krafth, 83.), Lindelöf, Danielson, Augustinsson (Bengtsson, 83.) – S. Larsson (Claesson, 97.), K. Olsson (Helander, 101.), Ekdal, Forsberg – Kulusevski (Quaison, 97.), Isak (M. Berg, 97.). Szövetségi kapitány: Janne Anderson
UKRAJNA: Buscsan – O. Karavajev, Zabarnij, Krivcov, Matvijenko – Szidorcsuk (Bezusz, 118.), Sztepanenko (Makarenko, 94.), Zincsenko – Jarmolenko (Dovbik, 106.), Jaremcsuk (Beszedin, 91.; Cihankov, 101.), Saparenko (Malinovszkij, 61.). Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko
Gólszerző: Forsberg (43.), ill. Zincsenko (27.), Dovbik (120+1.)
Kiállítva: Danielson (99.)

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna 1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik