Eb 2020: Gárdonyi Riviéra – ide érkezik a francia válogatott

Vágólapra másolva!
2021.05.08. 11:23
null
Az egyik szóba jöhető helyszín a Velencei-tónál a Vital Hotel Nautis, ahol megszállhat az Eb idején a francia válogatott (Fotó: hotelnautis.hu)
Körülnéztünk a Velencei-tónál: információnk szerint júniusban ide érkezik a francia labdarúgó-válogatott, és kiváló körülmények között készülhet, pihenhet.

 

Lágyan susogó nádas, kellemesen hullámzó víz, csodás panoráma a Velencei-hegységre. Ez várja a francia labdarúgó-válogatottat, ha lapunk információinak megfelelően a Velencei-tó partján rendezi be szállását a nyári Európa-bajnokságra. A helyszínen járva elmentünk a gárdonyi Vital Hotel Nautishoz, az egyik szóba jöhető hotelhez, amely nemcsak különleges, hajó formájú épületével és négycsillagos kiszolgálásával érdemelheti ki a franciák figyelmét, hanem biztonsági szempontból is megfelelő, a bejáratot leszámítva teljesen körbe van kerítve, és nincsen saját strandja. Előtte kényelmes sétálóút, fürdésre alkalmas partszakasz és hajóállomás található, azaz az elszigeteltség sem túlzottan zavaró, ugyanakkor mindaz, ami az Európa-bajnoki címre is pályázó válogatottnál sokkal fontosabb szempont: a koronavírus-járvány miatti szükséges „buborék” tökéletesen fenntartható.

A PORTUGÁLOK ÖRÜLNEK A TELT HÁZNAK

Már korábban napvilágot látott a hír, hogy Portugália főhadiszállása az Európa-bajnokság alatt Budapesten lesz, Cristiano Ronaldóék a Margitszigeten, a Grand Hotelben laknak majd, és a Vasas-pályán edzenek.

„Örülünk, hogy nézők előtt játszunk a Puskás Arénában – nyilatkozta az A Bola sportnapilapnak a portugál szövetségi kapitány, Fernando Santos. – Hatvanezer hazai szurkoló előtt mérkőzünk majd meg a magyar válogatottal, a pályán kívül mégis buborékban kell lennünk. Nem értem... A koronavírus-járvány egyik legrosszabb következménye ez, el sem tudják képzelni, mennyire frusztráló. Utazás, tesztelés, mérkőzés... Mentálisan nagyon fárasztó. Sajnos többször voltunk ilyen helyzetben a járvány alatt: a szállodában nincs senki más rajtunk kívül, ami néhány nap után eléggé nyomasztó. Május 27-én találkozunk a portugáliai edzőtáborunkban, ám mire Budapestre utazunk, megunnák egymást a fiúk, inkább vesszen el néhány nap a felkészülésből, de nem zárom össze őket annyival korábban, elengedem őket a családhoz. Az oroszországi világbajnokságon a semmi közepén volt a főhadiszállásunk, ezért Budapesten mindenképpen központi helyet akartunk maguknak, olyat, ahol sétálhatunk, kikapcsolódhatunk, és láthatjuk a magyar embereket. A Margitsziget rendkívül családias, biztos vagyok benne, hogy jó választás.”     J. Á.

Biztosra persze a hivatalos bejelentésig nem mehetünk, ám amikor péntek délután a hotelben kopogtattunk, az ajtót nyitó hölgy sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést, csak sejtelmesen mosolygott.

Nem példa nélküli, hogy a hotel futballcsapatot fogad.

A magyar–szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság márciusi csoportmérkőzéseire készülő német utánpótlás-válogatott is itt szállt meg, és a közeli Parkerdő Sport és Szabad­időközpontban végezte edzéseit. Személyesen is meggyőződhettünk, az itt található futballpályák remek állapotban vannak, kiválóan megfelelnének a világbajnoki címvédőknek is. Jelenleg az NB III Nyugati csoportjában szereplő Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő játssza itt a mérkőzéseit (a csapat élére pénteken nevezték ki a volt FTC-, MTK- és Sopron-játékost, Bojan Lazicsot szakmai igazgatónak), de egyáltalán nem nehéz elképzelni, ahogy a pálya melletti rendezett házikóban világsztárok öltöznek, a sárga-kék mobillelátóról pedig Didier Deschamps vezényli a foglalkozásokat.

„Nem bánom, ha Gárdonyban készül a francia válogatott, és a Nautis Hotelben szállnak meg a játékosok, csak legyenek csendesebbek a németeknél, mert őket edzésre menet mindig szirénázó rendőrautó vezette fel, megállítva a forgalmat, amíg elérték a parkerdő parkolóját”   – mondta érdeklődésünkre egy hölgy, aki a kisfiát hozta edzésre.

Az említett parkoló néhány száz méternyire található a pályáktól, a kettőt térköves út köti össze. Extrákból sincs hiány, ha Kylian Mbappé és társai valóban ideérkeznek, salakos teniszpályán lazíthatnak, kocoghatnak az 1200 méteres erdei futópályán vagy sétálhatnak egyet a Madárdal-tanösvényen. Ha a környéket kicsit nagyobb sugarú körben nézzük, szálláshelyként szóba jöhet még a szinten tóparti Velence Resort&Spa, edzéslehetőségként pedig a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia agárdi pályája. Utóbbi azonban inkább elméleti lehetőség, mivel az MTK 2019 szeptemberében a fővárosba vitte a képzést, s a körbekerített füves terület azóta üresen áll, már kapuk sem emlékeztetnek arra, hogy itt valamikor NB I-es játékosnak készülő fiatalok tucatjai rúgták a labdát. S ugyan a terület valamennyire karban van tartva, nem valószínű, hogy a francia válogatott az akadémiai területet választaná edzőhelyül.

Reálisan nézve a parkerdőben található pálya a rövidebb, átmozgató gyakorlások helyszíne, a franciák edzései a székesfehérvári Mol Arénában lehetnek. Az új, gyönyörű stadion Gárdonyból húsz perc alatt megközelíthető, a körülmények kifogástalanok, és a nyugodt felkészüléshez szükséges feltételek is száz százalékban biztosíthatók. A játékosok pedig a fárasztó nap után, a hotelbe visszatérve bármikor csobbanhatnak egyet a Velencei-tó hűs vizében.

Matthäus reméli, Müller is játszhat
Joachim Löw szövetségi kapitány az utolsó Bundesliga-forduló előtt, május 18-án, kedden nevezi meg bő keretét a nyári Európa-bajnokságra. A német bajnokság május 22-én ér véget, ezt követően a válogatott május 25. és június 6. között az ausztriai Seefeldben edzőtáborozik. A Nationalelf június 2-án Dánia, június 7-én Lettország ellen játszik felkészülési mérkőzést, előbbi találkozónak Innsbruck, utóbbinak Düsseldorf ad otthont. A május 29-én rendezendő Manchester City–Chelsea Bajnokok Ligája-döntőben érdekelt Timo Werner, Kai Havertz, Antonio Rüdiger és Ilkay Gündogan két szabadnapot kap, mielőtt bekapcsolódna az Eb-felkészülésbe, nekik először június 1-jén kell edzésre jelentkezniük. A teljes keret június 10-én költözik a Münchenhez közel lévő Herzogenaurachba, ahol a német válogatott főhadiszállása lesz a kontinenstorna alatt. Joachim Löw június 1-jén jelöli ki végleges Eb-keretét. Az Eb-remények kapcsán a németek aranylabdás legendája, a volt magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus is megszólalt, s abbéli reményét fejezte ki, hogy a két és fél éve mellőzött Thomas Müller ismét meghívót kap a válogatottba.     J. Á.

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik