Eb 2020: „Egy gólon múlt a magyar csoda”; „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 12:23
null
Magyarország a 2014-es világbajnok ellen nagyon közel volt az óriási szenzációhoz (Fotó: Árvai Károly)
A magyar labdarúgó-válogatott kétszer is vezetett, végül 2–2-es döntetlent játszott Münchenben a németekkel az Európa-bajnokság F-csoportjának 3. fordulójában. A pontosztozkodás a 2014-es világbajnok számára továbbjutást ért, míg a mieink két ponttal, emelt fővel búcsúznak a tornától. A világ többi részéhez hasonlóan a külhoni sajtó is dicséri a magyar válogatottat.

 

„Egy gólon múlt a magyar csoda” – a Magyar Szó napilap ezt a címet adta a német–magyar mérkőzésről szóló tudósításának, amelyben kiemelte, hogy a német cserék sorsdöntőnek bizonyultak, ugyanis a vendéglátó Goretzka, Volland, Müller és Werner beállásával egyre több helyzetet dolgozott ki, s Goretzka lövése a 84. percben utat talált Gulácsi kapujába.

„Hiába a bravúros döntetlen Münchenben, nem jutott tovább a magyar válogatott” – írta a Szabad Magyar Szó, amely ezúttal is élő, szöveges tudósítást közölt a mérkőzésről. A portál szerint bizonyára kevesen gondolták, hogy a magyar csapat két pontot gyűjt majd a halálcsoportnak nevezett kvartettben, és úgy, hogy az egyiket a 2014-es, a másikat a 2018-as világbajnok ellen gyűjti be.

„Nyolcvannégy percig tartott a müncheni csoda” – írta a Pannon RTV honlapja, amely a tudósításában kiemelte, a magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, 2–2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.

„Ilyen euro-őrületre senki nem számított! A magyarok a szenzáció küszöbén voltak, de a németek azok németek” – írta a Blic napilap, amely szerint a müncheni közönség hihetetlenül izgalmas mérkőzést láthatott, melynek végén a németeknek sikerült „életben maradniuk”.

„Az F-csoport utolsó fordulója igazi focicsemegével szolgált, amelyből oroszlánrészt vállaltak a magyarok, akik kétszer is vezettek Németország ellen” – a Nova S portál tudósítása arra is kitért, hogy a magyar válogatott már a 11. percben megszerezte a vezetést, és a német egyenlítés után azonnal újabb gólt szerzett, de a 2–2-es végeredmény miatt búcsúzni kényszerült.

 

„Magyarország a 2014-es világbajnok ellen nagyon közel volt az óriási szenzációhoz. Tíz perccel a vége előtt még vezetett, de Goretzka a 84. percben megszerezte a németek továbbjutást jelentő gólját” – írja a Sportnet.sk.

„Közhelynek hangozhat, de ha valaki azt mondja, hogy a világbajnok franciák, az Európa-bajnok portugálok és a hét évvel ezelőtti világbajnok németek csoportjában mindenkinek egyenrangú ellenfelei leszünk, aláírtuk volna. Az, hogy két pontot szereztünk, hab a tortán. Ennél viszont sokkal többet kaptunk” – olvasható a Szurkolo.sk-n.

„Így kell harcolni! A magyarok majdnem bevették Münchent, néhány percre voltak a szenzációtól” – tette hozzá a TASR.

„Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza: a magyar válogatott hősies küzdelem után búcsúzik a labdarúgó Eb-től. Mindenki büszke lehet most, akinek ereiben piros(-fehér-zöld) vér folyik, és szereti a futballt” – írja a Felvidek.ma.

Az Európa-bajnokság csoportkörének záró akkordja után a román sajtó leginkább annak örül, hogy a világbajnok Franciaország játszik nyolcaddöntőt Bukarestben. A magyar csapatról ezúttal kevesebb szó esik, mint a budapesti mérkőzések után, ezek viszont mind elismerőek.

„TISZTELET MAGYARORSZÁGNAK”
A mérkőzés után a legnézettebb román sportcsatornán, a Digisporton a német–magyar meccset elemezték a leghosszabban. Ilie Dumitrescu korábbi román válogatott csatár kiemelte, hogy a magyarok nemcsak a védekezéssel törődtek, hanem támadtak is, és a németek egyenlítő gólja után azonnal visszavágtak, ami azt jelenti, hogy nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is magas szinten teljesítettek. A szakelemző a magyar együttes taktikai fegyelmezettségét is aláhúzta, s elemzése közben a román sportcsatorna képernyőjén „Tisztelet Magyarország!” felirat volt olvasható.
(MTI)

„Tényleg halálcsoport volt!” – írja a szerda esti német–magyar és portugál–francia mérkőzésekről az egyetlen romániai sportlap, a Gazeta Sporturilor, kiemelve, hogy a mérkőzés során valamennyi csapat állt továbbjutásra és a franciákat kivéve kiesésre is.

A mérkőzéseket közvetítő PRO TV szakkommentátora, Victor Piturca korábbi szövetségi kapitány szerint a magyar csapat győzelmet és továbbjutást érdemelt volna.

„Sajnálom a magyarokat, megérdemelték volna ezt a sikert. Szerényebb képességű játékosai vannak, de nagyon egységes csapata, amelyből az edző egy nagy erős kezdő tizenegyet rakott össze. Nagy szó, hogy sem Franciaországtól, sem Németországtól nem kaptak ki. Bravó, emelt fővel búcsúznak” – mondta Piturca, hozzátéve, hogy a németek hihetetlenül könnyen kapták a két gólt.

A román sajtóban visszatérő téma lett, hogy Marco Rossi akár román szövetségi kapitány is lehetne. Egykori edzője, Mircea Lucescu javasolta őt a posztra, miközben Anghel Iordanescu, akivel Románia negyeddöntőig jutott az 1994-es világbajnokságon, úgy véli: nincs szükség újabb külföldi kapitányra, miután a német Christoph Daum is látványosan megbukott. Az 1990-es évek elején Rossival a Bresciában együtt futballozó Ioan Ovidiu Sabau pedig a Prosport portálnak elárulta, hogy 2018-ban megpróbálta Kolozsvárra, az Universitatea Liga 2-es csapatához szerződtetni az olasz edzőt, aki akkor már a magyar szövetséggel tárgyalt.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–2 (0–1)
München, Allianz Aréna, 12 413 néző. Vezette: Karaszjov (orosz)
Németország: Neuer – Ginter (Volland, 82.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan (Goretzka, 58.), Kroos, Gosens (Musiala, 82.) – Havertz (Werner, 68.), Sané – Gnabry (Th. Müller, 68.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Magyarország: Gulácsi – Nego, Botka, Orbán, Szalai A., Fiola (Nikolics, 88.) – Kleinheisler (Lovrencsics G., 88.), Nagy Á., Schäfer – Sallai R. (Schön, 75.), Szalai Á. (Varga K., 82.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Havertz (66.), Goretzka (84.), ill. Szalai Á. (11.), Schäfer (68.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Babják Bence, Kocsmár-Tóth István, Pietsch Tibor, Tóth Ádám (szöveg); Árvai Károly, Szabó Miklós (fotó).

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Franciaország 2–2 (C. Ronaldo 31., 60. – mind a kettő 11-esből, ill. Benzema 45+2., 47. – az elsőt 11-esből)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország3124–3+15
2. Németország31116–5+14
3. Portugália31117–6+14
4. MAGYARORSZÁG3213–6–32
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik