Eb 2020: Csodálatos a Puskás Aréna – Bölöni László

Vágólapra másolva!
2021.06.28. 08:12
null
Bölöni László szerint csodálatos a Puskás Aréna
A Nemzeti Sport szakértője, Bölöni László ezúttal a Puskás Arénáról mondta el a véleményét.

 

Bölöni László edző, BEK-győztes labdarúgó:
„Csodálatos a Puskás Aréna, a létesítmény és a hangulat is! De kicsivel messzebbről kezdeném: már nem emlékszem, hol és mikor, Magyarországon néztem meg egy bajnokit. Felfigyeltem az egyik trénerre, Róth Antalnak hívták. Hangosan szólt az egyik játékosához, ám az nem hallotta, ezért a tréner közelebb akart menni az oldalvonalhoz, de a nagy sárban képtelen volt. Szóval azzal, hogy a magyar kormány nagy erőfeszítéseket tett az infrastruktúra megteremtéséért, megadta annak a lehetőségét, hogy a magyar labdarúgás felszálló ágba kerüljön. Pályák, stadionok kellettek, a legszebb a Puskás Aréna. Magával ragadó, amikor a magyar szurkolók biztatják a válogatottat. De hogy a létesítmények állapota mennyire fontos egy-egy csapat komfortérzetéhez, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Eb-n portugál és francia barátaimmal beszélgetve mindig szóba került, jó minőségű pályákon (a Vasas, illetve az MTK stadionjában – a szerk.) készülhetnek. Még egy gondolat a Puskás Arénáról: ha valaki ebben a stadionban megnéz egy meccset, olyan emléket kap, amelyet továbbvisz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik