Eb 2020: az ukránok kihasználnák a „semleges pálya előnyét”

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2021.07.03. 12:18
null
Ukrajna kihasználná, hogy a vasárnapi meccsen nem Londonban játszik az angol válogatott (Fotó: AFP)
Gareth Southgate eltökélt, de nem elbizakodott angol válogatottal jutna az elődöntőbe, míg az ukránok bizonyítanák, hogy nincs sebezhetetlen csapat.

Anglia lesz az Eb egyik résztvevője – Németország búcsúztatása óta ezt a vérmes és kevésbé vérmes brit drukkerek is egyre inkább így vélik. Pedig több szempontból sem vár könnyű mérkőzés Gareth Southgate együttesére a negyeddöntőben. Igaz, hogy az angolok eddigi négy mérkőzésükön gólt sem kaptak, miközben négyet szereztek, de mindannyiszor saját szurkolóik előtt, a Wembleyben léptek pályára, míg ezúttal Rómában rendezik a találkozót, ráadásul a brit kormány a koronavírus-járvány miatt nem támogatja, hogy a drukkerek Olaszországba utazzanak.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ukránok egyre javuló formát mutatnak. A csoportkörben még csak Észak-Macedóniát győzték le, Svédország ellen a nyolcaddöntőben azonban szervezett játékkal, a Manchester Cityben futballozó Olekszandr Zincsenko vezetésével borították a papírformát, és a torna egyik meglepetéscsapataként a folytatásban felszabadultan futballozhatnak.

„Nincs sebezhetetlen csapat, Anglia is legyőzhető  – nyilatkozta Artem Fedeckij, az ukrán válogatott korábbi védője a sport.ua oldalnak.  – Hasonló lendülettel és elhivatottsággal kell futballozni, mint Svédország ellen. Meggyőződésem, hogy Andrij Sevcsenko stábja az ellenfelek feltérképezésében, elemzésében és a taktika alkalmazásában a legjobb az Európa-bajnokságon, ha a játékosok követik az utasításokat, lesz esély a továbbjutásra. A semleges helyszín nekünk kedvez, valamint az is, hogy az angolokkal ellentétben rajtunk nincs nyomás.”

„Furcsa lesz a Wembleytől távol játszani – ismerte el Jordan Pickford, az angolok kapusa. – A szurkolóink biztatása rengeteget segített abban, hogy a negyeddöntőig jussunk, míg most saját magunknak kell megteremtenünk a megfelelő atmoszférát a továbbjutáshoz. Motivációt jelent, hogy az elődöntőre visszatérhetnénk Londonba, hatvanezer hazai drukker elé.”

 

A Rómába utazás előtti utolsó hazai edzésen az angol keret mind a huszonhat futballistája jókedvűen végezte a gyakorlatokat, s úgy tűnik, a Németország elleni továbbjutás (2-0) magabiztossá és nem elbizakodottá tette a csapatot.

„Hatalmas lelki teher került le rólunk  – nyilatkozta Gareth Southgate  az euro2020.com-nak.   – A szerda az ünneplésé volt, de utána gyorsan áthangolódtunk a következő mérkőzésre. Erőnlétileg minden rendben a csapattal, a mentális fáradtságra kell inkább figyelnünk. Talán nem is árt, ha Olaszországba utazunk, és kissé kiszellőztetjük a fejünket. Magabiztosan akarunk nyerni, de nehéz mérkőzés vár ránk. Ukrajna más taktikával lépett pályára Svédország ellen, mint a csoportkörben, és biztos vagyok benne, hogy Andrij Sevcsenko ellenünk is készül meglepetéssel.”

Beérett Andrij Sevcsenko munkája

Amikor  Andrij Sevcsenkót  2016 nyarán kinevezték az ukrán válogatott szövetségi kapitányának, és bejelentette, hogy a csapat alapvetően párharcokra és ellentámadásokra épülő taktikáját fokozatosan labdatartásra és passzjátékra váltja, sokan hitetlenkedve fogadták.

Tekintélyt parancsoló játékosmúltja és 2004-ben megnyert Aranylabdája azonban garantált neki annyi időt, hogy az átállást megvalósítsa, és bizonyítsa, elképzelése működik. Ukrajna októberben a Nemzetek Ligájában legyőzte Spanyolországot (1–0), veretlenül, Portugáliát két vállra fektetve (2–1) és megelőzve jutott ki selejtezőcsoportjából a 2020-as Európa-bajnokságra, amelyen már a negyeddöntőnél jár.

A 44 éves kapitány dinamikus, modern futballt játszó válogatottja mérkőzésein remekül alkalmazkodik az ellenfél taktikájához, bármikor játékrendszert tud váltani és meglepni az ellenfelet. Sevcsenko időnként maga is bekapcsolódik az edzésekbe, átszellemülten magyaráz játékosainak, akik valósággal isszák a szavait, és profitálnak a rutinjából.

Szerhij Krivcov nemrégiben az uefa.com-nak azt mondta, a második otthonának tekinti a válogatottat, amivel Olekszandr Zincsenko, a Manchester City légiósa is egyetértett: „Talán a legkeményebb idényemen vagyok túl, az elveszített Bajnokok Ligája-döntő után ráadásul rossz hangulatban csatlakoztam a többiekhez. Az itteni atmoszféra azonban annyira megfogott, hogy azt éreztem, meg tudnám váltani a világot.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ

18.00: Csehország–Dánia, Baki (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Ukrajna–Anglia, Róma (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna 1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország 1–1 – 11-esekkel: 1–3
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország 1–2
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
Olaszország–Spanyolország
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik