Eb 2020: a dán játékosokra bízzák, játszanak-e csütörtökön

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.15. 12:40
null
A dánok döntik el, szeretnének-e játszani csütörtökön (Fotó: AFP)
Kasper Hjulmand, a társrendező dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Christian Eriksen esetét követően játékosaira bízza, hogy a következő mérkőzésükön, Belgium ellen pályára lépnek-e vagy sem.

A szakember kiemelte: most még túl korai megmondani, hogy minden játékosa megfelelő pszichés állapotban lesz-e a csütörtöki fellépésükre.

„Teljesen rendjén való, ha lesznek olyan játékosok, akik lelkileg még nem érzik magukat kellően felkészültnek a Belgium elleni játékra” – nyilatkozta. Hozzátette: az elmúlt 24 óra történései viszont kifejezetten jót tettek csapatának.

„Tudjuk, hogy Christian jól van, visszatérhettünk az edzőpályára, és ott megint láttam mosolyt a játékosok arcán” – mondta.

Közben maga Christian Eriksen első alkalommal üzent a nyilvánosságnak azóta, hogy szombaton, a finnek elleni csoportmérkőzésen összeesett a pályán, és újra kellett éleszteni. Az olasz bajnok Internazionale 29 éves játékosa a kórházi ágyából fotót is mellékelt magáról közösségi oldalára, amelyen üzent csapattársainak is: „Szurkolok a dán csapatnak, mindent bele!”

A futballista a mérkőzés 43. percében esett össze, mindenféle előzmény nélkül. Az orvosi stáb még a pályán újraélesztette, majd stabilizálódott az állapota, de azóta is a koppenhágai kórházban tartják megfigyelés alatt.

(MTI)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik