
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Keddi sportműsor: pályán az Arsenal, a Lazio és a Valencia
Olasz, Német és Spanyol Kupa-mérkőzéseket rendeznek kedden, míg a Premier League-ben hétközi forduló kezdődik. Rajtol a ...
Lando Norris, a McLaren Formula–1-es csapatának fiatal pilótája a helyszínen tekintette meg az Olaszország–Anglia Eb-döntőt, majd a tizenegyespárbajt követően szeretett volna beszállni McLaren sportkocsijába, amikor rátámadtak és letépték kezéről az egyedi, 40 ezer font (16,5 millió forint) értékű Richard Mille óráját. Az F1-es csapat hivatalos közleménye szerint Norris megrendült, de a történtekhez képest jól van és nem esett baja.
„Nagyon nehéz, hosszú idényen vagyok túl, azt hiszem ez mindenki számára világos. Kimerültem és némi önbizalomhiánnyal is küszködtem a döntő előtt. Korábban mindig szívesen álltam oda a tizenegyesekhez, ez ezúttal sem volt másképp, de most nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Úgy érzem, mintha cserben hagytam volna a csapattársaimat és a szurkolókat. Csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom – bárcsak másképp történt volna” – írta hivatalos Twitter-oldalán az angol válogatott támadója, Marcus Rashford, aki kapufát rúgott az olaszok elleni tizenegyespárbaj során.
Természetesen kedden is az olasz válogatott Eb-győzelmével foglalkozott címlapján a La Gazzetta dello Sport: „Visszatértek a bajnokok. Olaszország, a világ szeret téged”
Köszöntjük olvasóinkat! Az edzőként kétszeres BL-győztes, jelenleg az AS Románál dolgozó José Mourinho elárulta, őt ki nyűgőzte le leginkább a kontinensviadal alatt: „Nálam Kyle Walker az Eb legjobb játékosa. Fenomenális teljesítményt nyújtott az angol válogatottban, a torna első percétől az utolsóig. Biztosított a belső védők mögött, hogy ők néha előre mehessenek, és őszintén, én nem emlékszem rá, hogy egy az egy elleni párharcban bárki is megverte volna.”
Balról: a wimbledoni tenisztornán döntős Matteo Berrettini, Sergio Mattarella Olaszország köztársági elnöke és Giorgio Chiellini. (Fotó: AFP)
A Sky Sport Italia Leonardo Bonuccit és Giorgio Chellinit faggatta, amikor hirtelen megjelent Gianluigi Donnarumma. A riporter megkérdezte az Eb legjobb játékosának választott kapust, hogy a rajongóknak lesz-e lehetőségük látni ezt a hármast a vb-n. „Hogyne, hogyne” – válaszolt Donnarumma. „Ráveszem, Giorgiót, hogy ő is játsszon. Együtt megyünk nyaralni, szóval ráveszem, nem kell aggódni” – jelentette ki Bonucci. „Várjunk egy kicsit, lehet, hogy holnap már futni sem tudok” – mosolygott Chiellini, aki 38 éves lesz a jövő év végi katari világbajnokság idején.
Alessandro Florenzi elvitte magával emlékbe az Eb-döntő egyik kapujáról a hálónak egy kivágott darabját. Zsákmányával szelfizett is az érem- és kupaátadást követően.
„Fejezzék be az ananász pizzára rakását!” – küldött molinóján markáns üzenetet az emberiségnek egy olasz szurkoló a Wembley Stadionban, az Eb-döntőt megelőzően.
Hogy miért kellett a világra szóló felhívást egy olyan nagy eseményen megtenni, mint a kontinenstorna fináléja, teljesen érthető: a közkedvelt étel és a déli gyümölcs kombinálása szinte szentségtörésnek számít Olaszországban – így például a más országokban elterjedt Hawaii pizza látványa általában komoly indulatokat kelt a pizzát feltaláló nemzet tagjaiban.
(Fotó: Football Galaxy/Facebook)
A kontinenstorna végével a Nemzeti Sport Online élő hírfolyama is lezárult. Köszönjük olvasóink kitartó figyelmét, valamint, hogy végig velünk tartottak az izgalmakban bővelkedő és magyar szempontból is örömteli Európa-bajnokság alatt. Az élő hírfolyam csak egy időre köszön el, hiszen a jövő héten kezdődő tokiói olimpia alatt ismét jelentkezünk. (Fotó: Szabó Miklós)