Minden jó, ha jó a vége… - NFL 2015 Week 5

Vágólapra másolva!
2015.10.15. 19:10
Az ötödik játékhét kevés meglepetéssel szolgált, a veretlen csapatok, ha túlórázással is, de továbbra is legyőző nélkül állnak, a nyeretlen...

Az ötödik játékhét kevés meglepetéssel szolgált, a veretlen csapatok, ha túlórázással is, de továbbra is legyőző nélkül állnak, a nyeretlen ugyanúgy maradt nyeretlen. A papírforma talán csak Kansas-ben fordult meg, no és a Pittsburgh nyugati parti turnéja sok év után ismét szépre sikeredett… De lássuk részletesen a történések sorát…Az ötödik játékhét kevés meglepetéssel szolgált, a veretlen csapatok, ha túlórázással is, de továbbra is legyőző nélkül állnak, a nyeretlen ugyanúgy maradt nyeretlen. A papírforma talán csak Kansas-ben fordult meg, no és a Pittsburgh nyugati parti turnéja sok év után ismét szépre sikeredett… De lássuk részletesen a történések sorát…

Pihenőhét: Carolina Panthers (4-0), Miami Dolphins (1-3), Minnesota Vikings (2-2), New York Jets (3-1)

TNF Indianapolis Colts (3-2) @ Houston Texans (1-4) 27-20

Andre Johnson klubikonként tért vissza Houstonba és szezonbeli első, illetve második TD elkapásával nagy szerepet vállalt az Andrew Luck mentes győzelemben. Luck helyett ezúttal is Matt Hasselbeck irányított, aki jó játékkal bizonyította, ha baj van, lehet rá számítani. A túl oldalon Ryan Mallett kezdett, de nem volt túl meggyőző, a helyére beálló Brian Hoyer viszont remekelt, egészen az utolsó játékig, amikor ahelyett, hogy benyelt volna egy sack-et, érthetetlen labdaeladással ajándékozta meg Mike Adams safety-t, és ezzel véget is ért a küzdelem. A Texans szezon előtt félelmetesnek titulált védelme ezúttal is alulteljesített, J.J. Watt sem tudott „tényezővé”válni. A Colts zsinórban harmadszor nyert, ráadásul mindháromszor csoportrivális ellen, így kijelenthető, hogy óriási lépést tettek a rájátszás irányába, a Texans pedig 1-4-gyel csúfoskodik, de az eddig mutatott játék, az irányítómizéria és a gyenge védelem még ennél is nagyobb probléma.

New Orleans Saints (1-4) @ Philadelphia Eagles (2-3) 17-39

Hiába szerezték meg a vezetést, majd egyenlítettek 10-10-re a harmadik negyed elején a Szentek, végül olyan csúnya verést kaptak, mint a fiatal Mike Tyson óvatlan kihívói. A Sasok támadósora 519 yardot termelt, a védelem négy labdát szerzett (ebből Fletcher Cox két kierőltetett labdavesztéssel vette ki részét), és Sam Bradford is „csak” kétszer adta el a labdát. A Szentek a harmadik negyed közepétől nyomtak egy ’fumble-punt-punt-fumble-int’ kombinációt, a Sasok pedig 23 pontot raktak a táblára ezen idő alatt. A Saints eddig is kilátástalan szezonjára ez a meccs rá tett még egy lapáttal. Az Eagles helyzete annyival biztatóbb, hogy a csoportjukban a sok körbeverés miatt eddig a „megtáltosodó” New York Giants néz ki jól egyedül, így a Szentek elleni játék stabilizálásával realitás lehet a playoff részvétel.

Chicago Bears (2-3) @ Kansas City Chiefs (1-4) 18-17

A hazaiak támadósora hatvan percig szörnyen játszott, de erre a harmadik negyed közepétől legalább van mentség. Egy szerencsétlen mozdulat következtében a csapat legértékesebb tagja, Jamaal Charles ugyanis térdszalag szakadással hagyta el a pályát (mint az később kiderült, „idényzáró” lett a sérülése), az addig remeklő védelmet is sokkot kapott, így fordítani tudtak a Macik. Jay Cutler (252 yard, 2 TD) újra jó napot fogott ki, mindkét TD átadása a zárónegyed végén született. A Bears elmúlt két heti fordítása bizakodásra adhat okot, de a vezérüket vesztő Főnököknek nagyon kevés kapaszkodójuk maradt az idei szezonra.

Seattle Seahawks (2-3) @ Cincinnati Bengals (5-0) 24-27 h.u.

A Cicák egy méretes fordítással folytatták menetelésüket, és egyre inkább úgy tűnik, Andy Dalton sokadszor is áteshet a rájátszás első meccsének küszöbén. A Seahawks egy pozitívumot mindenképp lelhet a vereségben, hogy az újonc futó, Thomas Rawls (169 yard, 1 TD) személyében könnyen lehet, hogy megtalálta Marshawn Lynch utódját. Russell Wilson elképesztő nyomás alatt játszott, nagy baj lesz a Halászsólymoknál, ha nem teszik mihamarább rendbe a támadófalukat. A hazai védelem több tagja is remekelt (Adam Jones, Vincent Rey, Carlos Dunlap) és a támadók közt is akadt kiemelkedő teljesítmény. Dalton 331 yardot és 2 hatpontost passzolt, egyet 5 yardról futott, és az egyenlítésnél, valamint a game winning drive-nál is odatette magát. Nagy segítségére volt Tyler Eifert, aki 90 yardot és 2 TD-t tett a közösbe, de többek közt az egyenlítés előtti kulcsfontosságú first down is neki köszönhető, amikor Kam Chancellor mellett mutatott be egy bravúros elkapást. A rúgó Mike Nugent is megemlítendő még, a meccs teljes egészében ült, aztán két extra pontot és két mezőnygólt is a helyére küldött, megnyerve a Bengals idei ötödik mérkőzését.

Washington Redskins (2-3) @ Atlanta Falcons (5-0) 19-25 h.u.

A Cincinnati Bengals-hoz hasonlóan az Atlanta Falcons is hosszabbításban megszerzett győzelemmel maradt veretlen. Matt Ryanék ezúttal is inkább a földön „virgonckodtak”, ez 176 yardot és 1 hatpontost eredményezett, ami tulajdonképpen a támadósor egyetlen „igazi” TD-je, mert Julio Jones fumble recovery-je inkább volt mákos, mint tudatos. Matt Bryant a második félidőben kétszer is mezőnygólt hibázott, ami miatt a Rézbőrűek hosszabbításra menthették a csatát. Rögtön támadhattak is, de Kirk Cousins labdáját Robert Alford 59 yardon keresztül cipelte vissza a célterületre, így a fővárosiak újabb fájó vereséget könyvelhettek el, míg a Sólymok tovább szárnyalnak.

Jacksonville Jaguars (1-4) @ Tampa Bay Buccaneers (2-3) 31-38

Akár „floridai pontorgia” néven is elhíresülhet a mérkőzés, mely két játékos, Blake Bortles (303 yard, 4 TD) és Doug Martin (158 yard, 3 TD) párbaját hozta… és a hazaiak futójának győzelmét hozta. Jameis Winston megbízhatóan teljesített ezúttal, bár szerepe minimálisra korlátozódott. Connor Barth (akinek volt képe Twitter-en hirdetni magát a múlt heti rúgóteljesítmények után) háromból hármat bevágott a póznák közé, mi több a három extra pontjával is nagy szerepet vállalt a Kalózok győzelmében. A Jaguars továbbra is a szimpatikus vesztes szerepében tetszeleg, a Bucs pedig nyert egy újabb mérkőzést, de ettől még nem lesz komoly tényező.

Cleveland Browns (2-3) @ Baltimore Ravens (1-4) 33-30 h.u.

Talán a legősibb Browns fanok sem emlékeznek arra a napra, mikor imádott (?) csapatuk 505 totál yardot tett a táblára, pedig most ez a csoda is megtörtént. Josh McCown szenzációsan vezette övéit, 457 yardot passzolt, kiosztott két hatpontost és egy látványos, 10 yardos TD futást is betett a közösbe. Kedvenc célpontja ezúttal is a leporolt Gary Barnidge volt, aki zsinórban harmadik meccsén szerzett TD-t, ráadásul a mostanit egy nem mindennapi bravúrral tette. A hazai Hollókon nem segített a Pittsburgh Steelers elleni győzelem, ezúttal sem sikerült nekik felpörögni, főleg a passzolt yardokat nyelő hátsó védelmi alakzat szerepelt le. 1-4-ről nem sok esélyük maradt a playoffra, a Browns 2-3-as mérlege egy fokkal jobb, de nem hiszem, hogy képesek lesznek állandósítani ezt a formát.

Buffalo Bills (3-2) @ Tennessee Titans (1-3) 14-13

A kevés pont ellenére nem a védelmek napja volt a vasárnapi, sokkal inkább a támadók játszottak meglepően haloványan. Ez alól volt kivétel a vendégek irányítója Tyrod Taylor, aki 76 yardot és egy látványos TD-t futott a meccsen és pluszba kiosztott egy TD passzt is a negyedik negyedben, mellyel Rex Ryan srácai újabb szoros győzelmet arattak és folytatták a W-L-W-L-W sormintát, azaz jövő héten egy Cincy elleni vereséget jöhet… (?) A Titans újabb fájó vereséget nyelhet le és lassan temethetik a rájátszás álmaikat is.

St. Louis Rams (2-3) @ Green Bay Packers (5-0) 10-24

Megtörtént az, ami kis híján három éve nem, Aaron Rodgers labdát adott el a Lambeau Field-en! A jó öreg A-Rod, ha már lúd, legyen kövér alapon rögtön duplázott is, de a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, köszönhetően a négy labdát és egy hatpontost szerző Sajtfejű védelemnek. A Rams csak előkapta a múlt héten említett formáját, mely szerint nem jelent veszélyt senkire sem, ha az nem az NFC West tagja. Ezzel együtt azt a csapatot mely három labdát is szerez Green Bay-ben jó brigádnak tartom, akiknek mindössze nyerni kell megtanulni. A hazaiak kicsit döcögősen húzták le a mérkőzést, de az NFC első kiemelése továbbra is borítékolhatónak tűnik.

Arizona Cardinals (4-1) @ Detroit Lions (0-5) 42-17

A Pintyek újabb mészárlást rendeztek, ezúttal a kanadai határ mentén, köszönhetően a 28-0-lás második negyednek és a 6 labdát (4 INT, 2 fumble) szerző védelmüknek. Carson Palmer (11/14, 161 yard) kis megerőltetéssel is kiosztott 3 TD passzt, míg a védelem remek játékával elérte, hogy Matthew Staffordot lecseréljék hazai közönség előtt. Stafford és a helyére becserélt Dan Orlovsky is tüzelt, mint a bekerített német katona, csak nagyon pontatlanul, nem is meglepő a négy labdaeladás. Az Oroszlánok továbbra is győzelem nélkül állnak, és hivatalosan is az 1/1 várományosai, míg a Cardinals 4-1-gyel üldözi a Green Bay Packerst az NFC trónjáért. Alig várom a 16. heti csörtéjüket.

New England Patriots (4-0) @ Dallas Cowboys (2-3) 30-6

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a pártatlan NFL drukkernek legalább akkora fájdalom a Tony Romo-Dez Bryant páros hiánya, mint maguknak a Tehenészeknek és szurkolóiknak. Hiába az elit támadófal, vezér nélkül ők is szenvednek, így rossz futójáték, gyors hátrány és aztán fejetlen passzjáték lett a vége… Azt, hogy Egy darabig szorosnak tűnt a meccs, ez pedig a visszatérő Greg Hardy-nak volt köszönhető, aki hihetetlen terror alá helyezte Tom Bradyt és a Pats támadófalát. A szünetben elsimította a gondot Bill Belichick, így könnyed második félidei labdázással behúzta a kötelezőt a Pats. Ne legyen igazam, de mire a kulcsemberek felépülnek, a Cowboys már nem lesz versenyben, a Patriots pedig robog a megszokott irányába, az AFC első két helyének valamelyikéért.

Denver Broncos (5-0) @ Oakland Raiders (2-3) 16-10

Nem tudom hány helyen jelent már meg ez a mondat, de mára bizonyossá vált, hogy Peyton Manning ideje lejárt. Az egykor egekig magasztalt Peyton már nem képes tényező lenni, egyedül a sziporkázó védelem az oka, hogy hétről hétre győztesen vonulnak le a pályáról a Vadlovak. Ezúttal Chris Harris, Jr. szállította az „extrát”, a zárónegyedben szerzett 74 yardos picksix formájában. Hazai oldalon a veterán Charles Woodson ismét remekelt, az 1998-as draft class ásza kétszer is „lehalászta” Peyton labdáját, nem rajta múlott, hogy nem okozott nagyobb meglepetést a Raiders, akik ismét bizonyítottak, és nálam továbbra is Wild Card esélyesek. A Broncos lehet a Patriots legnagyobb kihívója újra, de a támadósoruk előbb utóbb bajba sodorják a őket.

SNF San Francisco 49ers (1-4) @ New York Giants (3-2) 27-30

Egy végletekig kiélezett meccsen 21 másodperccel a vége előtt Larry Donnell zseniális elkapásával megnyerte a Giants az összecsapást, ezzel zsinórban harmadjára diadalmaskodtak. Eli Manning 441 yardot és 3 TD-t osztott ki, nagy szerepe vállalt a győzelemben. Odell Beckham, Jr. múlt heti ronda viselkedésével céltáblává vált, de elhallgattatta kritikusait remek teljesítményével (121 yard, 1 TD). A védelem nem remekelt, a vendégek 124 yardot szereztek futva és turnover-re sem futotta nekik. Colin Kaepernick a szebbik arcát mutatta, de az elmúlt években méltán rettegett kaliforniai védelem nem volt képes mit kezdeni a „kis” Manning-gel, így egy remek mmérkőzésen sikerült negyedszerre is kikapniuk NaVorro Bowmanéknek.

MNF Pittsburgh Steelers (3-2) @ San Diego Chargers (2-3) 24-20

Szenzációs második félidőt produkált a Monday Night Football, ahol a Steelers megmutatta, hogy a legnagyobb vezér nélkül is elég „tökös” a támadósor és Mike Vick is rászolgált a szerződésére. A mérkőzése a négymeccses eltiltásából visszatérő Antonio Gates századik profiligás TD elkapásával indult, amire csak egy mezőnygóllal válaszolt a félidőig a Steelers. A szünet után Antwon Blake 70 yardos picksix-e a Kohászok javára fordította az állást, majd Josh Lambo mezőnygóljával egyenlő lett az eredmény. Az utolsó negyedben Gates behúzta a 101. hatpontost is, ezzel a Chargers vette át vezetést, de még le sem ültek Philip Rivers-ék, Vick egy „nagy játékkal” egyenlített, Markus Wheaton 72 yardos elkapásának segítségével. Ezután a hazai támadósor építkezett, de elfogyott a tudomány a másik térfélre, így Lambo 54 yardról próbálkozott és nem hibázott. Kevesebb, mint 180 másodperc maradt, de Vick remek átadásokkal és egy 24 yardos meneküléssel tartotta életben a vendégek támadását, melynek végén Le’Veon Bell 5 yardos futással megfordította az eredményt. Óriási győzelem volt ez a Kohászoktól, ami nagy erőt adhat nekik a folytatáshoz.,,

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik