Webber: A Ferrari is hibázhat, ilyen a Formula–1

Vágólapra másolva!
2012.07.08. 18:44
null
A pilóták ezúttal a dobogón nyilatkozta, Vettel majdnem megviccelte a mikrofont tartó Jackie Stewartot (Fotó: Action images)
Mark Webber szerényen elismerte, hogy a Ferrari stratégiai hibájának köszönhette, hogy meg tudta nyerni a Brit Nagydíjat, amelynek hajrájában sikerült megelőznie a kopott lágy gumikon védtelen Fernando Alonsót. A vb-éllovas spanyol örül neki, hogy minden pályatípuson győzelemért csatázhat. A McLarennél már nemcsak Jenson Button, Lewis Hamilton is értetlenül áll az előtt, hogy túl lassú az autó, a csapat már csak a negyedik a konstruktőr-vb-ben, ráadásul Silverstone-ban a Williams és a Sauber is gyorsabb volt nála, csak éppen a pilótái nem tudták kihasználni teljesítménybeli fölényüket.

 

A Monacói Nagydíj után idei második győzelmét arató Mark Webber a hozzá illő szerénységgel nyilatkozott a Brit Nagydíjon aratott győzelméről: nemigen hitt abban, hogy legyőzheti Fernando Alonsót, de a verseny végén a Ferrari pilótája visszaesett a lágy gumikon, ami előzési lehetőséget teremtett az ausztrál előtt.

„Furcsa, hogy nyerni tudtam, hiszen szinte végig úgy éreztem, hogy nem lehet utolérni Fernandót – mondta Webber. – Nem volt látványos az első helyért folyó csata, hiszen a gumik kopásán múlt minden, nem volt nagy csata, de érett, hogy lesz valami, hiszen különböző stratégián voltunk. De Fernando olyan gyors volt, hogy nem igazán hittem a győzelemben. Aztán a záró szakaszban nekem jött össze a győzelem, a Ferrari kicsit elszúrta a stratégiát, de ez van, néha ilyen az F1.″

Mark Webber megverte Fernando Alonsót Silverstone-ban
Mark Webber megverte Fernando Alonsót Silverstone-ban

Fernando Alonso elismerte, hogy a verseny végén gyorsabb volt nála Webber, de örül neki, hogy legalább a többi riválisával szemben növelni tudta előnyét a világbajnokságon, és hogy a várakozásait felülmúlta a Ferrari silverstone-i tempója.

„Végig nagyon szoros verseny volt, Mark a végén sokkal gyorsabb volt nálam, megérdemelten nyert – mondta Alonso. – Remélem, élvezték a szurkolók a mai versenyt. Én élveztem, és örülök, hogy Markot leszámítva a többi riválisomhoz képest növelni tudtam az előnyömet."

A spanyol szerint a Ferrari monacói, montreali, valenciai és silverstone-i tempója alapján valóban esélyes a világbajnoki címre.

„Négy verseny óta a győzelemért csatáztunk, ami nagyon biztató – folytatta a spanyol. – Nem tudtuk, milyen lesz az autónk Silverstone-ban, nagyon örülök a teljesítménynek. Több pontot szereztem, mint amennyit reméltem."

A harmadik helyezett Sebastian Vettel az első boxkiállásakor Michael Schumachert és Felipe Massát is megelőzte, de csapattársával és Alonsóval nem tudott mit kezdeni a végén.

„A rajt után a lágy gumikon nem volt elég gyors az autóm, nem mondom, hogy a forgalom miatt, mert nem tudtam közelebb kerülni Felipéhez. A kemény gumikon kicsit közelebb tudtam jönni az első kettőhöz, de nem eléggé ahhoz, hogy előzési esélyem adódjon.

Felipe Massa a 2010-es Dél-koreai Nagydíjon elért harmadik helyezése óta először végzett az ötödik pozíciónál előrébb.

„Nagyon örülök, a második és a negyedik helyezés nagyszerű a Ferrarinak, az idei legjobb eredményem is azt mutatja, hogy a csapat fejlődik, és az autó futamról futamra erősebb" – mondta a brazil, aki az utolsó körökben Kimi Räikkönent tartotta maga mögött.

„A végén kifogytam a körökből, pedig gyorsabb voltam nála, és meg tudtam volna előzni. Végig megvolt ugyanaz a sebességem, mint Webbernek, de a rajtom, nem sikerült, és az első néhány körben nehezen vettem fel a tempót" – mondta a finn.

Csapattársa, Romain Grosjean a rajt után Paul di Restával koccant, első légterelőjének cseréje miatt visszacsúszott a mezőny végére, de elképesztő sebességet diktálva az idén nem először küzdötte magát előre a mezőnyön át.

PÉREZ DÜHÖS MALDONADÓRA

Sergio Pérez roppant dühösen beszélt a BBC-nek azt követően, hogy a Pastor Maldonadóval történt ütközése után fel kellett adnia a Brit Nagydíjat. „Ez egy buta pilóta, nincs helye a Formula–1-ben. Itt tisztelned kell az ellenfeleidet, de benne nincs semmi tisztelet – mondta a mexikói a venezuelairól. – Mellé értem, de nem hagyott helyet nekem, kilökött a pályáról. Szinte minden versenyen nekimegy valakinek, remélem, a sportfelügyelők tesznek már ellene valamit. Mindenki tart tőle, mert sohasem tanul a hibáiból."

A verseny sportfelügyelői 10 ezer eurós bírsággal és figyelmeztetéssel sújtották Pastor Maldonadót (Kobajasi Kamui 25 ezer eurót fizet a szerelői elütéséért), aki másképp látta a történteket.

„Nem hiszem, hogy beavatkoznának a sportfelügyelők, hiszen szokványos versenybaleset történt. Hideg gumikon jöttem ki a boxból, védekeztem, de Pérez sem tágított, így közel kerültünk egymáshoz. Megcsúszott az autóm hátulja, így elkerülhetetlen volt az ütközés" – mondta Maldonado, aki a barcelonai győzelme óta nem szerzett pontot, pedig két hete Valenciában, ha nem megy neki Lewis Hamiltonnak, dobogóra állhatott volna.

„A 22. helyről felzárkózva a hatodik helyezés fantasztikus eredmény, nagyszerű volt Rosberggel, Buttonnal és Hamiltonnal csatázni, élveztem minden kört – mondta a francia, akinek több zűrös rajtja volt az idén, mint sima. – A hármas kanyarnál jött mellém a Force India, az első légterelőm hozzáért a hátsó kerekéhez. Nagy kár érte, de a mezőny sűrűjében ez előfordul. Ahhoz, hogy megakadályozzam, az első vagy a második helyről kell indulnom."

A futamot a hetedik helyen záró Michael Schumacher nagyon sajnálja, hogy nem esett az eső a versenyen, már szombaton is azt mondta, hogy vizes pályán több esélye lesz a sikerre.

„Elértem, amit száraz pályán el lehetett érni. A verseny végére nagyon felgyorsult az autó, de összességében nem feküdt nekünk a pálya – fogalmazott Schumi. – A következő futam a Német Nagydíj lesz, amely minden szempontból kecsegtetőbb számunkra. Számítunk a szurkolóinkra, akik Németországban is ehhez hasonló hangulatot tudnak teremteni."

Schumacher a hajrában előzte meg Lewis Hamiltont, aki Fernando Alonsóhoz hasonlóan kemény keverékű gumikon rajtolt, és a verseny közepén beiktatott hétkörös lágy gumis etapja után ismét kemény keverékű abroncsokat kapott, hogy azokon fejezze be a futamot. Az angol kerekei elkoptak a verseny végére.

„Mindent megpróbáltam, de nem volt elég gyors az autó. A verseny elején, az első etap végén jó állapotban voltak a gumijaim, tartani tudtam a lépést Fernandóval, miután megelőzött – mondta az angol. – Vezettem a versenyen, aztán visszaestem a nyolcadik helyre úgy, hogy nem éreztem különösen rossznak a kocsit. Még nincs veszve a világbajnokság."

Hamilton a nézők szórakoztatására füstölgő kerekekkel pörgött a lelátók előtt, hogy ezzel köszönje meg a támogatásukat.

TOVÁBBI NYIILATKOZATOK
Bruno Senna (9.): – Az első körökben több pozíciót is nyertem, amire nagy szükségem volt a pontszerzéshez. Nagy csatákat vívtam Hülkenberggel és Kobajasival, örülök a két pontnak.
Jenson Button (10.): – Hetek óta rémes versenyeim vannak, pedig nem érzem úgy, hogy rossz lenne az autó. Csak éppen több autó gyorsabb jelenleg a mienknél, össze kell fognunk Lewiszal, hogy megfejtsük, mit tehetünk, és előre lépjünk. Sajnálom, hogy csalódott bennünk a közönség.
Kobajasi Kamui (11.): – Természetesen az én hibámból történt a boxutcai incidens, bocsánatot kell kérnem a csapattól a történtekért. Minden esélyem megvolt a pontszerzésre, igyekeztem a boxban is, de túl későn fékeztem, remélem, mihamarabb meggyógyulnak a szerelőink, örülök, hogy nincs súlyos sérülésük.
Nico Hülkenberg (12.): – Vizes pályára állítottuk be a kocsit, ami segített az időmérőn, de most nagyon alacsony volt a végsebességem. A végén nem sok esélyem volt azok ellen, akik támadtak, kár az utolsó körökben elvesztett pontokért.
Daniel Ricciardo (13.): – Nagyon gyorsan véget ért a verseny. A rajtot elrontottam, aztán igyekeztem visszahozni az elveszített pozíciókat. Hajtottam a kocsit, ahogy tudtam, ez volt a maximum.
Jean-Eric Vergne (14.): – Úgy érzem, nagyobb hiba nélkül vezettem végig a versenyen, elértem, amit ezzel az autóval el lehet érni. Ez nem olyan eredmény, aminek örülnék, de sokat tanultam ezen a hétvégén.
Nico Rosberg (15.): – Nem értem, mi történt, de az egész hétvége furcsa volt, nem úgy alakult, ahogy reméltem. Rosszul rajtoltam, és később sem volt meg a sebességem ahhoz, hogy felzárkózzam. Remélem, Hockenheimben jobb lesz az autó.
Heikki Kovalainen (17.): – Végig magányos versenyem volt, nyomtam a gázt, ahogy tudtam, de sem előttem, sem mögöttem nem volt senki, csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak.
Timo Glock (18.): – Nehéz hetünk volt, nyomasztó érzésekkel érkeztünk ide María de Villota hétközi teszten történt balesete miatt, de végül elégedettek lehetünk az eredménnyel.
Charles Pic (19.): – Örülhetünk, hogy mindkét autónk célba ért, és sikerült megvernünk a HRT pilótáit is. Ez volt a fő cél, és derűlátóan mehetünk a Német Nagydíjra.
Pedro de la Rosa (20.): – Egy kiállással próbálkoztam, hátha legyőzhetem a Marussia pilótáit, és nem is sokkal kaptam ki tőlük, a gumik kopása kedvező volt. Örömmell hallottam, hogy María de Villota állapota javult, mihamarabb látni szere3tnénk itt, a paddockban.
Narain Karthikeyan (21.): – Eleinte csatáztam Pickel, de a hátsó kerekeken a gumi gyorsabban kopott, mint a Marussián, így versenytávon nem sokat tehettem.
Paul di Resta (kiesett): – Nem tudom, mi történt, a négyes kanyarba érkezve azt éreztem, nincs nyomás a hátsó kerékben, a gumi pedig cafatokban lógott a felniről. A kerékcsere után is rossz volt a kocsi, így kiálltam a boxba. Kár, mert száraz pályára lett hangolva az autóm.
Vitalij Petrov (nem indult): – Sajnálom, hogy már azelőtt véget ért a versenyem, hogy elkezdődött volna, a motor a rajtrácsra vezető körben tönkrement, visszamentem a boxba, ahol kiderült, hogy javíthatatlan a motor.
BRIT NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:25:11.288
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 3.060 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 4.836 mp h.
4. Felipe Massa brazil Ferrari 9.519 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 10.314 mp h.
6. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 17.101 mp h.
7. Michael Schumacher német Mercedes 29.153 mp h.
8. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 36.463 mp h.
9. Bruno Senna brazil Williams-Renault 43.347 mp h.
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 44.444 mp h.
11. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 45.370 mp h.
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 47.865 mp h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 51.241 mp h.
14. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 53.313 mp h.
15. Nico Rosberg német Mercedes 57.394 mp h.
16. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
17. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1 kör h.
18. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1 kör h.
19. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
20. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 2 kör h.
21. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 2 kör h.
FELADTÁK
Paul di Resta brit Force India-Mercedes 2 megtett kör
Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari 11
NEM INDULT
Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
Leggyorsabb kör: Räikkönen (50. kör) 1:34.661
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Fernando Alonso 2 5 9 129
2. Mark Webber 2 2 8 116
3. Sebastian Vettel 1 3 7 100
4. Lewis Hamilton 1 4 8 92
5. Kimi Räikkönen 3 8 83
6. Nico Rosberg 1 2 6 75
7. Romain Grosjean 2 5 61
8. Jenson Button 1 2 5 50
9. Sergio Perez 2 4 39
10. Pastor Maldonado 1 1 2 29
11. Paul di Resta 5 27
12. Michael Schumacher 1 4 23
13. Felipe Massa 4 23
14. Kobajasi Kamui 4 21
15. Bruno Senna 5 18
16. Nico Hülkenberg 4 17
17. Jean-Eric Vergne 1 4
18. Daniel Ricciardo 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 216
2. Ferrari 152
3. Lotus-Renault 144
4. McLaren-Mercedes 142
5. Mercedes 98
6. Sauber-Ferrari 60
7. Williams-Renault 47
8. Force India-Mercedes 44
9. Toro Rosso-Ferrari 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik