Rossz hír a riválisoknak: tovább gyorsul a Red Bull

Vágólapra másolva!
2010.05.05. 17:52
null
Barcelonában a Red Bullok még jobban „elléphetnek” a mezőnytől (Fotó: Action Images - archív)
Az idei Formula–1-es idény első négy futamának időmérő edzését a két Red Bull uralta. Várhatóan nem lesz ez másképp a hétvégi Spanyol Nagydíjon sem, ugyanis Sebastian Vettel és Mark Webber három tizedmásodperccel gyorsabb lehet, mint eddig volt.

„Az adataink alapján feltételezem, hogy Barcelonában legalább három tizedmásodperccel gyorsabbak leszünk. És ezek nagyon megbízható adatok" – nyilatkozta a Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Az osztrák istálló természetesen nem az egyetlen, amely újításokkal érkezik Barcelonába, az összes csapat fejlesztette versenyautóit a szezon első négy futama után. A szakírók egy része a Mercedestől várja a legnagyobb előrelépést, de Marko nem aggódik amiatt, hogy a német istálló megnehezítheti pilótái dolgát az időmérő edzésen.

„Reálisan nézve a Mercedesek öt-hét tizeddel voltak mögöttünk. Most három tizeddel még gyorsabbak leszünk, ami azt jelenti, hogy egy másodpercet kellene ledolgozniuk. És körönként egy másodperc nagyon sok" – nyugtatta meg a Red Bull szurkolóit a sportvezető.

Sebastian Vettel és Mark Webber az első négy futamon uralta a kvalifikációt (a német háromszor, az ausztrál egyszer indulhatott a pole pozícióból), és a fejlesztéseknek köszönhetően várhatóan Barcelonában is az élmezőnyben lesznek.

A Red Bull problémája nem a sebesség, hanem a megbízhatóság: a két pilóta összesen csak egy futamgyőzelmet szerzett, így Vettel az ötödik, Webber a nyolcadik helyen áll a pilóták pontversenyében. Ameddig a csapat gyorsaságát nem tudja győzelmekre váltani, addig semmit sem ér a sebesség – de Marko biztos benne, hogy a jövőben nem jelent ez majd problémát.

„Most, hogy ilyen jó az autónk, biztosak vagyunk benne, hogy elérjük célunkat, és megnyerjük idén a világbajnokságot" – tette hozzá a motorsport-tanácsadó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik