Napokon belül kiderül a Ferrari 2014-es felállása

Vágólapra másolva!
2013.09.08. 09:35
null
Még Felipe Massa a Ferrari pilótja, de jövőre Kimi Räikkönen válthatja (Fotó: Reuters, archív)
A Ferrari napokon belül eldönti, milyen pilótapárossal indul a 2014-es Formula–1-es idényben. Ezt Luca di Montezemolo mondta el a csapat szombat esti sajtótájékoztatóján. Jó esély van Felipe Massa megtartására, de Kimi Räikkönen érkezése sem zárható ki.

A Ferrari tavaly az idény végéig várt azzal, hogy megerősítse Felipe Massa szerződéshosszabbítását, de az idén nem kell ilyen sokáig várniuk a Scuderia szurkolóinak arra, hogy kiderüljön, kiknek szoríthatnak a következő szezonban.

„Az Olasz Nagydíj után a jövő évi párosunk meghatározása lesz a legfontosabb feladat. A futam előtt azért nem foglalkoztunk ezzel, mert nem akarunk felesleges fejfájást okozni magunknak – mondta Luca di Montezemolo. – A következő napokban meghozzuk a döntést, amely még nem született meg. Senkivel sem írtunk alá semmit, de beszélni fogunk Massával is, és utána döntünk."

A brazil tehát Monzában vasárnap délután még bizonyíthat, de mások is képben vannak.

„Van néhány név a pakliban, bárkit választhatunk. Kimi Räikkönen jó pilóta, nyertünk együtt világbajnokságot, amely az első volt Michael Schumacher és Ross Brawn távozása óta, és nagy megkönnyebbülést jelentett. Ám tavaly úgy döntöttünk, Felipével folytatjuk, és ez most is előfordulhat. Eljött az idő a döntésre, érdemes résen lenni" – mondta Montezemolo.

A Monzában a Sauber-Ferrarival a harmadik rajtkockát megszerző Nico Hülkenberg úgy érzi, jó teljesítményével meggyőzheti a Scuderiát arról, hogy érdemes számításba venni.

 

„Ha jó teljesítményt nyújtok, befolyásolhatom az élcsapatok döntését. Többet nem tehetek, mint hogy a pályán a vezetésemmel és a gyorsaságommal próbálom meggyőzni a versenyzőt kereső csapatokat. Azt hiszem, a monzai időmérő a lehető legjobb időzítés” – mondta a német.

Kimi Räikkönennel az F1 hivatalos honlapja készített interjút, amelyben a finn elmondta, nem zárkózik el a visszatérés elől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik