Hill: Ez egy bokszmeccs Hamilton és Rosberg között

Vágólapra másolva!
2014.05.11. 06:47
null
Damon Hill: Tudod, ki az ellenfeled, ha őt felülmúlod, tiéd a győzelem – ez vonatkozik Rosbergre és Hamiltonra is (Fotó: Reuters)
Minden versenyző domináns autóról álmodozik, ám ha csapattársa legalább olyan gyors, mint ő, az így is meg tudja keseríteni az életét. Damon Hill 1996-ban a mezőnyt uraló Williamsszel az utolsó futamig harcolt a vb-címért csapattársával, Jacques Villeneuve-vel, így pontosan tudja, milyen helyzetben van most Lewis Hamilton és Nico Rosberg.

 

– Meddig tarthat ki a Mercedes dominanciája?

– Valószínűleg egész évben ezt látjuk. Máris ők az egyértelmű éllovasok, és Barcelonában még rátettek egy lapáttal, szóval nem tartom valószínűnek, hogy változás állna be az erősorrendben. Ráadásul nem csupán ők nagyon gyorsak, emellett a többiek még küszködnek is.

– Pszichológiai szempontból Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek mennyire nehéz úgy versenyezniük, hogy tudják, övék a mezőny leggyorsabb autója, egymással kell öldöklő csatát vívniuk a győzelemért?
– Egy ökölvívó-mérkőzésen is csak két ember van a ringben, ez hasonló szituáció. Tudod, ki az ellenfeled, ha őt felülmúlod, tiéd a győzelem.

– Ilyenkor sokan kezdenek pszichológiai hadviselésbe. Ön bevetett hasonló trükköket?
– Én nem foglalkoztam ezekkel. Mindig próbáltam magamra koncentrálni és a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeimből. Úgy voltam vele, hogy mindent beleadok, és lesz, ami lesz, de való igaz, ilyen helyzetekben többen próbálkoznak pszichológiai játszadozásokkal.

– Villeneuve is közéjük tartozott?
– Igen.

– Ezzel sikerült felidegesítenie, kizökkentenie önt a ritmusból?
– Nem, inkább szórakoztatónak találtam a próbálkozásait. Egyszer például el akarta lopni az ebédemet, lenyúlta a csirkecombomat a tányérról, de folyamatosan próbálkozott felbosszantani ilyen apróságokkal. Szerencsére nem sikerült neki, mert majd’ tíz évvel idősebb voltam nála. Inkább olyan volt a helyzet, mint amikor a kisiskolás megpróbálja felidegesíteni a tanárát.

HA ÉRDEKLI, MIT GONDOL 1996 VILÁGBAJNOKA A MAI F1-RŐL, SZÁMÍT-E BELHARCRA HAMILTON ÉS ROSBERG KÖZÖTT, VALAMINT ELÉGEDETT-E AZ ÚJ MOTOROK HANGJÁVAL, KERESSE A VASÁRNAP MEGJELENŐ NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik