Formula-1: Fernando Alonso bízik a fejlesztésekben, jó eredményt vár

Vágólapra másolva!
2010.07.06. 15:34
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája úgy véli, az istálló jó eredményeket érhet el a hétvégi F1-es Brit Nagydíjon, ugyanis több fejlesztést is bevetnek Silverstone-ban, és emellett mentálisan is jól felkészültek.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri a Brit Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nagyon fontos időszaka ez a szezonnak, hiszen négy héten belül három verseny vár ránk – olvasható Alonso véleménye a Scuderia hivatalos honlapján. – Készen állunk, mind technikailag, mind pszichésen felkészültünk."

„Már Valenciába is jelentős fejlesztésekkel érkeztünk, de Silverstone-ban és az azt követő versenyeken még több újdonságot vetünk majd be. A fejlesztési programunk nagyon intenzív, és úgy vélem, eredményeket hoz majd. Pszichésen is nagyon jól felkészültünk, hiszen nagyon hamar jönnek egymás után az újabb futamok, és folyamatosan százszázalékos koncentráció szükséges" – vélekedett a maranellóiak kétszeres világbajnoka.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik