Formula-1: Ezen a pályán remek eredmény a pole - Vettel

Vágólapra másolva!
2010.06.26. 16:13
Az idei kilencedik futamon nyolcadik alkalommal szerezte meg a Red Bull egyik pilótája az első rajtkockát, ezúttal Sebastian Vettel indulhat az élről a holnapi Európai Nagydíjon. A német pilóta elégedetten értékelte eddigi valenciai teljesítményét.

„Ez remek eredmény. Az utolsó néhány versenyen nem teljesítettünk túl jól szombaton, így jó ez az eredmény. A kanadai és a valenciai pálya nem igazán fekszik nekünk, szóval remek, hogy megszereztük az első rajtkockát, és a sebességünk is megfelelőnek tűnik" – nyilatkozta Sebastian Vettel.

Vettel holnap használja majd először futamon a McLaren által kifejlesztett (és a többiek által lemásolt) F-csatornát, de a német pilóta nem tulajdonít a kelleténél nagyobb jelentőséget ennek.

„Nem gondolnám, hogy olyan nagy lenne a különbség, de azért érezni – értékelt Vettel. – Látható, hogy a McLaren mennyit profitál belőle. Minden körrel jobban beletanulunk a használatába."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik