Formula-1: a Williamsnél biztosak abban, hogy pontot szerezhetnek

Vágólapra másolva!
2010.06.12. 10:49
A montreali pálya körrekordját tartó Rubens Barrichello és csapattársa, az újonc Nico Hülkenberg is elégedetten nyilatkozott a kanadai Formula–1-es versenyhétvége első napját követően.

„A csapat által Montrealba hozott számos fejlesztésnek köszönhetően határozottan versenyképesebb lett az autó. Remélem, tovább javulunk, s az időmérőn és a futamon olyan eredményt érünk el az egyetlen észak-amerikai nagydíjon, amellyel bizonyítani tudunk a szponzoraink előtt" – nyilatkozta Barrichello, akinek gépével akadt egy kis hidraulikus probléma.

„Sokkal szűkebb helyen kell itt autóznunk, mint legutóbb Törökországban. Nagyon jó és izgalmas lesz itt versenyezni. Keményen dolgoztunk ma, és az előre eltervezett programot sikerült elvégeznünk, igaz, nem mindenben azt az eredményt értük el, amire számítottunk. Egy darabig küzdenem kellett az autó egyensúlyával, de abban biztos vagyok, hogy lesz esélyünk a pontszerzésre" – vélekedett Hülkenberg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik