Ferrari: A Red Bull szintjét kell elérnünk

Vágólapra másolva!
2012.06.25. 17:38
null
A McLaren hibája a boxban – Alonso talán itt nyerte meg a versenyt (Fotók: Action Images)
Az Európai Nagydíjat hideg fejjel értékelő csapatfőnökök egyetértenek abban, hogy a valenciai hétvége egyértelmű nyertese a Red Bull-istálló volt, amely fejlesztéseinek köszönhetően hatalmasat lépett előre riválisaihoz képest, és ha ezt a szintet a következő versenyeken is tartani tudja (ami nem jellemző eddig a 2012-es idényre), nehéz július vár a többiekre. A McLaren esetében a boxkiállások feljavításával megbízott Sam Michaelt pécézték ki a kritikusok, de a csapat szerint nem a kerékcseréknél vannak a legnagyobb gondok.

 

FERRARI

Fernando Alonso elképesztő bravúrral nyerte meg az Európai Nagydíjat, a 11. helyről rajtolva jött fel az élre, és saját bevallása szerint a legérzelmesebb diadalát aratta F1-es pályafutása során. A győzelméhez Sebastian Vettel kiesése is kellett, de már az is hatalmas szó, hogy esélyt teremtett magának, és ott volt abban a pillanatban, amikor eljött a lehetőség.

A Ferrarit éppen Vettel elsöprő teljesítménybeli fölénye nyugtalanítja, no meg az, hogy a másik pilóta, Felipe Massa távol került a pontszerzéstől. A brazil balszerencsés volt, de egyébként sem volt esélye a dobogó közelébe kerülni.

Stefano Domenicali csapatfőnök: „Az autó tényleg más szinten van, mint az év elején, de nem ott, ahol szeretnénk, hogy legyen. A Red Bull egyértelműen gyorsabb mindenki másnál, kényelmesen vezetett, meg kell vizsgálnunk, hogyan lehetünk képesek hasonló teljesítményre, miképpen léphetünk előre ekkorát. Fernandót mindenki ismeri, tudjuk mire képes, és ezért tartjuk óriási kincsnek. Riválisainknak megbízhatósági gondjai vannak, amit nem engedhetünk meg magunknak ebben a kiélezett idényben.”

MCLAREN

Jenson Button Valenciában sem tudott kitörni az elmúlt időszakban rá jellemző szürkeségből, de Lewis Hamiltonnak megvolt az esélye arra, hogy dobogóra álljon. Ha a csapat nem rontja el a kerékcseréjét, és Alonso előtt marad, vélhetően ugyanúgy elkopnak a gumijai a végére, de talán nem kell összecsapnia az utolsó előtti körben Pastor Maldonadóval, és nem esik ki.

A McLarennél többek között a kerékcserék problémamentesítésével megbízott Sam Michael a verseny előtt azt mondta, mostantól a McLaren lesz az etalon a boxutcában, ehhez képest Hamilton sokat veszített a bal első kerékkel történt vacakolás miatt. Egyesek már megkérdőjelezik a tavaly a Williamstől távozó Michael létjogosultságát a McLarennél (már csak azért is, mert a Williams jelentősen javult tavaly óta), de a csapat kiállt az ausztrál szakember mellett. Pedig a rossz csavarozópisztoly készítését is Michael felügyelte.

Martin Whitmarsh csapatfőnök: „A csavarozópisztoly ment tönkre, nem egyéni hiba történt. Ám nem a boxkiállásunkkal van a legnagyobb gond, hanem a gumik túlságos kopásával. Nem haragudhatunk Lewisra a karambol miatt, igazi versenyző típus, aki nem adja könnyedén a pozícióját. Ugyanez a helyzet Maldonadóval is. Mindketten pórul jártak, és biztosan elgondolkoznak majd a történteken."

RED BULL

AZ NSO CIKKEI ÉS EREDMÉNYEK AZ EURÓPAI NAGYDÍJRÓL
AZ NSO CIKKEI ÉS EREDMÉNYEK AZ EURÓPAI NAGYDÍJRÓL

Az osztrák licenccel versenyző csapat szinte teljesen átépítette autója hátulját a Kanadai Nagydíj óta, az oldaldoboz, a kipufogórendszer, a diffúzor és a hátsó kerékfelfüggesztés is teljesen új volt, Sebastian Vettel pedig az időmérőn kényelmesen megszerzett pole pozíciója után a versenyen is elképesztő tempót diktált egészen a biztonsági időszakot követően történt meghibásodásig. A Renault, akárcsak a lotusos Romain Grosjean esetében, elvitte a balhét a generátor meghibásodása miatt.

A 19. rajtkockából a 4. helyre felzárkózó Mark Webber produkciója csak megerősíteni tudta a Red Bull vezetőségének ama érzését, hogy sikerült ugyanakkora lépést tenniük az évközi fejlesztésekkel, mint 2009-ben, amikor már késő volt utolérni Buttont és a Brawn-istállót.

Christian Horner csapatfőnök: „Úgy hagyjuk el Spanyolországot, hogy biztosak lehetünk benne, mienk a leggyorsabb autó. Sebastian ellenállhatatlan teljesítménye és Mark felzárkózása is ezt támasztja alá, Seb esetében azonban nehéz feldolgozni a balszerencsénket. Képesek voltunk megkímélni a gumikat, ami a Kanadában történtek után különösen örömteli. A konstruktőr-világbajnokságban növeltük az előnyünket, ez is olyan plusz, amibe kapaszkodnunk kell a valenciai hétvége után.”

LOTUS

Kimi Räikkönen ugyanolyan elkenődött volt az eredményhirdetéskor, mint Romain Grosjean a boxutcába visszatérve kiesése után. Pedig a finn a második helyezésével 18 pontot szerzett, az idén harmadszor állt fel a dobogóra. Talán az lehetett a gondja, hogy Romain Grosjean ezúttal is gyorsabb volt nála, egészen a kieséséig, és hogy a Lotus a meleg napon sem tudta tartani Vettel versenytempóját. Pedig előzetesen mindenki az arany-fekete autókat tartotta a fő esélyesnek.

Kimi Räikkönennel szemben csapata elégedett
Kimi Räikkönennel szemben csapata elégedett

Éric Boullier csapatfőnök: „Nem lehetünk csalódottak a teljesítményünk miatt, hiszen sok csapat fejlesztett a futam előtt. Ha nem vesszük a kieséseket, mindkét autónk simán az első ötben zárt volna, amire büszkének kell lennünk. Sikerült javítanunk időmérős teljesítményünkön, most már elhihetjük, nem az a kérdés, nyerünk-e, hanem az, hogy mikor. Jó érzés, hogy a Ferrari üldöz minket a konstruktőr-vb-ben.”

MERCEDES

Michael Schumacher a visszatérése óta először állhatott fel a dobogóra, köszönhetően késői kerékcseréjének, amely során lágy gumikat kapott, és Webberrel együtt előretört a mezőnyön. Éppen Webber jelentése miatt panaszolta be a Red Bull, hogy sárga zászlós figyelmeztetés ellenére használta a DRS-t a 12-es kanyar előtti egyenesben. Nem büntették meg, és bár azt lehetne gondolni, hogy a sportfelügyelők megértésének oka a német személyének és régóta várt bravúrjának szólt (nagy botrány kerekedett volna abból, ha elveszik tőle a dobogós helyezést), a felügyelők indoklása szerint Schumacher a dupla sárga zászló láttán azonnal bezárta a légterelőjét, és a szektorban három tizeddel lassabb részidőt jegyzett, mint Webber.

Nico Rosberg egykiállásosra tervezett stratégiáját a végén módosította a csapat, a német az utolsó körben öt helyet javítva a 6. helyre jött fel.

Ross Brawn csapatfőnök: „Michael megmutatta, hogy ha megkapja a megfelelő autót, bármilyen bravúrra képes. Nico is a sírból hozta vissza a futamot, nagyon rossz helyzetbe kerültünk menet közben, de reagálnunk kellett, és a hajrában végül minden összejött.”

A TOVÁBBI CSAPATOK ÉRTÉKELÉSE

WILLIAMS
Pastor Maldonado az utolsó előtti körben túlságosan türelmetlenül támadta a kopott gumikon tehetetlen Hamiltont, a pályán kívülről visszatérve torpedózta meg a McLarent, amiért büntetést kapott, és végül azt az egy pontot sem kapta meg, amit az utolsó másfél körben műszaki hibás autójával hősiesen megszerzett. A pontját Bruno Senna örökölte meg, aki ezúttal sem mutatott semmi különöset.

FORCE INDIA
Nagyon nagy reményekkel vágott neki a versenynek a Force India, és nem sokon múlt, hogy Nico Hülkenberg a dobogóra juttassa csapatát, de a végén nem tudott ellenállni a Schumacher, Webber hengernek, és ötödik lett. Paul di Resta sajnálta, hogy csak egyszer állt ki kereket cserélni, Schumacher és Webber mögüle ment ki a hajrában friss lágy gumikért, és könnyedén utolérte, majd megelőzte a skótot, aki szintén dobogós esélyt szalasztott el.

SAUBER
Hatalmas különbség lehet 15. rajthely és 15. rajthely között: Sergio Pérez Kanadában innen indulva a 3. lett, ezúttal viszont be kellett érnie két ponttal, ami még mindig több, mint Kobajasi Kamuié. A japán zseniális rajtja után szintén a pontokért küzdött, de a biztonsági autó a lehető legrosszabbkor jött a számára, a stratégiai balszerencsét agresszivitással próbálta ellensúlyozni, de Massának ütközve kiesett, és még öthelyes rajtbüntetést is kapott Silverstone-ra.

TORO ROSSO
Jean-Éric Vergne-nek nem sikerült csillapítania Helmut Marko Red Bull-pilótaügynök kétségeit, a túlságosan agresszív vezetése miatti aggodalmakat csak növelte a Kovalainennel történt ütközés, amely miatt tíz rajthelyes büntetés jár a franciának Silverstone-ban, azaz minden bizonnyal az utolsó helyről kell kezdenie a Brit Nagydíjat. Danierl Ricciardo mutatott biztató jeleket, de a Petrovval történt ütközése miatt pontokat veszített.

CATERHAM
Heikki Kovalainen mindkét Toro Rossót legyőzte az időmérőn, a versenyen mindkét Caterham összeakadt a középmezőny végén kullogó csapat autóival – elég meggyőző jelek arról, hogy lassan a faenzaiak szintjére kerül a malajziai színekben versenyző gárda.

MARUSSIA
Timo Glock betegsége miatt nem indult, így Charles Picnek egyedül kellett helyt állnia a HRT-k ellen. Sikerült is, De la Rosát és Karthikeyant is megverte, és az őrült versenyt megúszta minimális légterelőtöréssel.

HRT
A spanyol csapat a barcelonai futammal ellentétben mindkét autójával végigment, és a biztonsági autós időszaknak köszönhetően (ekkor a lekörözöttek, ha nem a mezőny végén vannak, visszavehetik körüket) csak egy kör hátrányban értek célba – persze ez is eggyel több, mint a Caterham pilótáinak vagy a marussiás Pic lemaradása.

 

EURÓPAI NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT VÉGEREDMÉNY
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:44:16.649
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 6.421 mp h.
3. Michael Schumacher német Mercedes 12.639 mp h.
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault

13.628 mp h.

5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 19.993 mp h.
6. Nico Rosberg német Mercedes 21.176 mp h.
7. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 22.866 mp h.
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 24.653 mp h.
9. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 27.777 mp h.
10. Bruno Senna brazil Williams-Renault 35.961 mp h.
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 37.041 mp h.
12.Pastor Maldonado
venezuelai
Williams-Renault
54.630 mp h. **
13. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:15.871 p h.
14. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:34.654 p h.
15. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:36.551 p h.
16. Felipe Massa brazil Ferrari 1 kör h.
17. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1 kör h.
18. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1 kör h.
19. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 2 kör h.*
*nem ért célba. **20 másodperces büntetés baleset okozásáért
FELADTÁK megtett körök
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 40
Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 33
Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 33
Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 26
NEM INDULT
Timo Glock német Marussia-Cosworth betegség miatt
Leggyorsabb kör: Rosberg (54. kör) 1:42.163
A VB ÁLLÁSA
Győzelem
Dobogó
Pontszerzés
Pont
1. Fernando Alonso 2 4 8 111
2. Mark Webber 1 1 7 91
3. Lewis Hamilton 1 4 7 88
4. Sebastian Vettel 1 2 6 85
5. Nico Rosberg 1 2 6 75
6. Kimi Räikkönen 3 7 73
7. Romain Grosjean 2 4 53
8. Jenson Button 1 2 4 49
9. Sergio Pérez 2 4 39
10. Pastor Maldonado 1 1 2 29
11. Paul di Resta 5 27
12. Kobajasi Kamui 4 21
13. Michael Schumacher 1 3 17
14. Nico Hülkenberg 4 17
15. Bruno Senna 4 16
16. Felipe Massa 3 11
17. Jean-Éric Vergne 1 4
18. Daniel Ricciardo 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 176
2. McLaren-Mercedes 137
3. Lotus-Renault 126
4. Ferrari 122
5. Mercedes 92
6. Sauber-Ferrari 60
7. Williams-Renault 45
8. Force India-Mercedes 44
9. Toro Rosso-Ferrari 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik