F1: Wolff a Ferrarit sajnálva figyelmeztette a Mercedest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.08. 13:24
Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök szerint a Ferrari túlságosan agresszív fejlesztései okozhatták a csapat utóbbi hetekben látott hibasorozatát.

Sebastian Vettel Szingapúrban a rajtnál ütközött Kimi Räikkönennel, Malajziában az időmérő előtt meghibásodó autója miatt az utolsó helyről rajtolt, Japánban pedig a rajt előtt ment tönkre az autója. Räikkönen Malajziában elrajtolni sem tudott, Japánban váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott.Japánban pedig a rajt előtt ment tönkre az autója. Räikkönen Malajziában elrajtolni sem tudott, Japánban váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott.

„Ha egy hónapja azt mondtam volna, hogy Seb a következő futamok közül kettőt be sem tud fejezni, azt mondták volna, hogy ez lehetetlen. És tessék, mégis itt vagyunk” – mondta Wolff, mintegy figyelmeztetve saját csapatát, a Mercedest is arról, hogy Lewis Hamilton 59 pontos vb-előnye ellenére még semmi sem biztos.

„A Ferrarinál bizonyára borzasztóan érzik magukat. Jóban vagyok velük, csípem Maurizio Arrivabenét is, nem jó ez a helyzet. Talán a fejlesztési ütemük túl gyors, hatalmasat léptek előre 2016-hoz képest. Így nagyon gyors lett az autó, de nem elég megbízható. Ez a következő lépés” – mondta Wolff, aki a leintés után a Ferrari garázsához sietett, hogy Arrivabenét vigasztalja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik