F1: visszavonta EU-s panaszát a Force India és a Sauber

Vágólapra másolva!
2018.01.25. 16:47
null
A két istálló hisz a Liberty Media ígéreteinek (Fotó: AFP)
Bernie Ecclestone irányítása alatt még jogi lépéseket is tett a Force India és a Sauber, a Liberty Mediával viszont közösen és higgadtan szeretné megoldani a problémákat, illetve jobb irányba terelni az autóversenyzés királykategóriáját.

 

Az említett két istálló még 2015-ben tett panaszt az Európai Bizottságnál a Formula–1 irányítóira amiatt, mert a sorozat nem tartja be az európai versenyjogi szabályokat. A kiscsapatok már jó ideje igazságosabb pénzelosztást és nagyobb befolyást szeretnének – a Force India és a Sauber is ezt szerette volna elérni azzal, hogy egyenesen az Európai Unióhoz fordult.

Azóta viszont tulajdonosváltás történt az F1 élén, és úgy tűnik, a sportág élére kerülő Liberty Media ígéretei meggyőzték a jogi segítséghez forduló csapatokat, ugyanis mind a Force India, mind a Sauber visszalépett a panasztételtől – erről közös közleményben adtak tájékoztatást.

„Úgy döntöttünk, hogy visszavonjuk az Európai Bizottságnál 2015-ben tett panaszunkat a Formula–1 versenyjogokat sértő gyakorlatait illetően – olvasható a közleményben. – Ösztönzően hatott ránk a beszélgetés Chase Carey vezérigazgatóval és az F1 kereskedelmi jogainak birtokosával, valamint az új menedzsmentjével."

„Az aggodalmainkat, amelyek a panasztételhez vezettek, jogosnak érezzük, ám hisszük, hogy az új hozzáállás elég biztosíték arra, hogy az aggályainkat objektíven megvizsgálják és párbeszéddel oldjuk meg a problémákat, nem pedig jogi vitával. Támogatni szeretnénk a Formula–1-et az átalakulási folyamatában, ezért úgy döntöttünk, hogy azonnali hatállyal visszavonjuk a panasztételünket" – indokolta a döntést a két csapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik