F1: Vettel „hihetetlen” első tesztnapot zárt Barcelonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.18. 21:20
null
Vettel és a csúnya első szárny (Fotó: AFP)
Hétfőn Barcelonában lezajlott az első idény előtti Formula–1-es teszt, amelyen a leggyorsabb köridőt a Ferrari német kiválósága, Sebastian Vettel tette meg. A négyszeres világbajnok pilóta érthetően boldogan nyilatkozott a teszt után, s kitért új csapattársára, Charles LeClerc-re is, aki majd kedden ül először az új Ferrari volánjánál.

Az idény eleji teszten Sebastian Vettel 1:18.161 másodperc alatt tett meg egy kört a barcelonai aszfaltcsíkon, amelyen 169 alkalommal ment körbe – többször mint bárki más a hétfőn körözők közül.

„Jobb napot nem is teljesíthettünk volna, hihetetlenül jól működött minden, az autó is, a csapatnál is minden flottul ment. Egyszerűen semmi nem lassította a munkát, mindent el tudtunk végezni, amit akartunk” – fogalmazott Vettel, aki azért talált panaszra is okot.

„Egy kicsit rozsdásnak éreztem magam, miután hetek óta nem vezettem F1-es versenyautót, de ez hamar elmúlik. Ami viszont jobban aggaszt, hogy nagyon csúnya az első szárny, ráadásul azt sem értem, hogy miért ilyen széles. Pontosabban értem, hogy azért lett szélesebb, hogy segítsük az előzéseket, de mintha korábban már egyszer lettek volna szélesebb szárnyak, amelyeket azóta lecsökkentettünk, mondván, hogy rossz a versenyzésnek. Szóval, ez egy kicsit olyan nekem, mintha nem készítettünk volna jegyzeteket korábban. Egyébként, ha megnézzük az autó többi részét, az gyönyörű, csak hát ez az első szárny...” – panaszkodott a német.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik